Amikor a hatásvadászat felülírja a célt

Egy ismerősöm facebook-os megosztása alapján jutottam el ehhez cikkhez és a videóhoz

hir24: “Nekem ennyi szenvedést nem ér meg az életem”

Egyrészt iszonyatosan káros a cím, mert ijesztő/riasztó és egy olyan a betegséghez és a gyógyulási folyamathoz való negatív hozzáállást ismertet, amit maga az idézett személy később teljesen átértékelt és negált
Másrészről a lead-ben olvasható “halálos ítélet” is hazugság és kimondottan elrettentő, hiszen szó sincs róla, hogy akinél méhnyakrákot diagnosztizálnak, az azonnal halálra lenne ítélve. Rögtön itt látunk ebben a videóban három példát az ellenkezőjére. Egy olyan videóban és a hozzá fűzött cikkben, melynek célja elvileg a korai felismerés propagálása és a betegek bátorítása lenne, talán nem kellene ennyire hatásvadász negatív(!) elemekkel operálni.

Szerintem óriási hiba volt Emese szerepeltetése ebben a videóban és hiba, hogy engedik “segíteni” másokon, hiszen a szavaiból és a nem verbális kommunikációjából egyértelmű, hogy még egyáltalán nem dolgozta fel a vele történteket és még mindig azokat hibáztatja a betegségéért, akik tulajdonképpen megmentették az életét. Azok a protokollok, melyek alapján eltávolították a méhét, nem azért születtek, hogy a gonosz orvosok a lehető legnagyobb károkat okozhassák, hanem azért mert a több évtizedes kutatási adatok alapján, így van a legnagyobb esélye a betegnek a túlélésre. A hozzáállása és az általa elmondottak, csak növelik a betegek félelmét és gyanakvását az orvosokkal szemben, arról nem is beszélve, hogy nekem egy cseppet nem is stimmel az a történet, amit elmesél.

Tipikusan annak lehetünk tanúi, amikor egy alapvetően helyes, vagy hasznos kitűzött cél eléréséhez teljesen rossz eszközöket választanak csakis azért, hogy nagyobb nézőszámot, vagy kattintásszámot érjenek el, ami nem is lenne baj addig, míg a mondanivaló nem sérül, vagy éppen nem fordul néhány helyen az ellenkezőjére, mint esetünkben is.