A vietnami háború a sok borzalom mellett tartogat egy két vidámabb történetet is az érdeklődők számára.

1965 októberében néhány pihent elméjű tengerészeti repülő a fegyverhiányra hivatkozva egy leselejtezett WC csészét látott el stabilizátorokkal, festéssel és a rögzítéshez szükséges elemekkel a USS Midway anyahajó fedélzetén.

A szárny alá rögzített “titkos fegyvert” sikerült titokban tartani egészen a felszállásig a parancsnokok előtt és már csak amikor levegőben volt az A-1 Skyraider érdeklődött rádión a légi irányító, hogy mi a fene van a gép jobb szárnya alatt?

C. W. “Bill” Stoddard pilóta a valódi célterület fölött, zuhanórepülésben, célozva oldotta ki a “bombát” Az okozott károkról nem tudunk semmit

Sajnos 1966 szeptember 14.-én egy föld-levegő rakétával lelőtték a jó humorú pilótát…

Bár nem terveztük, hogy Picur távozása után ilyen hamar ismét kettőre növekszik a lakásban található macskák száma, ma keresztülhúzta a számításainkat egy kis cirmos doromboló, aki valahogy betévedt a házunkba és néhány emelettel lejjebb, egy szintén macskatulajdonos ajtaja előtt hatalmas nyávogásba kezdett. Ő sajnos nem tudta befogadni és már éppen pakolta volna ki a házból, amikor úgy döntöttünk, hogy “ideiglenesen” nálunk tartózkodhat, hátha jelentkezik a gazdája.

Ki is plakátoltam a környéken, hogy kit találtunk, de senki sem jelentkezett, így van egy olyan érzésem, hogy Fülöpke állandó lakótársunkká válik.

Most, gyakorlatilag az adást követően két hónappal jutottam el odáig, hogy meg tudtam nézni a CMT (Country Music Television) 2010-es díjátadóját, itt-ott persze belepörgetve. Azonnal felkaptam a fejem LeeAn Rimes, Swingin című dalára. Egyrészt kedvelem a hölgyemény hangját, másrészről egy elég jó kis pörgős dalocskát adott elő. Alaposabban odafigyelve, nagyon ismerősnek tűnt, szinte mindenki a színpadon. Sajnos a YouTube nem hagyja, hogy az “élő” műsorból kivágott számot megosszam, de a hivatalos videóban is ugyanazok (is) szerepelnek.

A szombathelyi laktanyában, csak “Ásót visz a Lakics” címen futó kompozíció, néhány újragondolt változata.

French&Saunders: nem semmi, hogy Carl Davis-t (a karmester) meg tudták nyerni ehhez a felvételhez. Nem tudom, hogy létezik-e még másik nemzetközileg ismert, női humorista duó, de ha létezik, akkor az összes közül ők a kedvenceim! A valódi operaénekesnő, Sarah Walker.

Northern Kings: egy kis északi szimfonikus metál

És végül az eredeti.

Tegnap megnéztük a SALT címen futó filmet, jó alaposan.

Finoman szólva nem voltam tőle nagyon elragadtatva, de ez mostanában lassan már megszokott, ha moziba megyek. Ismét egy olyan film, ahol sok mindent feláldoztak amiatt, folytatást lehessen hozzá csinálni.

Az egész film úgy kezdődik, mint a Die Another Day észak koreai kihallgatásos jelenete, csak itt éppen A meglehetősen rosszul kinéző Angelina Jolie-t kínozzák lelkesen a koreaiak. Később kiderül, hogy főhősnőnk, nem (csak) a kínzás miatt néz ki ramatyul. 35 éves létére, kb. 10 évvel öregebbnek tűnik az arca és még így is lehet, hogy tele volt botox-al, mert a film teljes időtartama alatt max. három érzelmet tudott előállítani a mimikai izmaival. Ebből az egyik az erőlködés volt, hogy valami érzelmet próbáljon kifejezni.

A történet eléggé sablonos és ahogy beindul a cselekmény sejteni lehet a “nagy fordulatot”, de azért végig lehet nézni. A flashback-ek teljesen feleslegesek. Mivel a főszereplő nem játszik el semmilyen érzelmet hitelesen, ezért az érzelmi húrok pengetése, felesleges időhúzásnak tűnik.

Az akciójelenetek egy része látványos, de sok egyéb mellett, nagyon logikátlan volt, hogy éppen mikor is használták az ügynökök a fegyverüket. Amikor Só ügynök éppen egy tartálykocsi tetején menekül, simán rátáraznak egy pisztolyból, pedig a Krúdy féle Álmoskönyv szerint a 9mm-es lövedék és a tartálykocsi rossz párosítás.

A közelharcok a felvétel szempontjából is közelharcok, mivel mindent fél méterről mutatnak. Ennek következményeként, nagyon dinamikussá (vagy kapkodóvá?) válnak a képek és meg lehetett spórolni rengeteg koreográfiát.

A történet egyébként tele van logikai buktatókkal és ezek egy része, már a film nézése közben is idegesítő egy cseppet, nem csak hazafelé ugrik be.

5,5/10

Egy interjúban Dizzy Gillespie a bebop egyik megalkotója, aki egyébként kiváló sztepp és swing táncos volt azt nyilatkozta, hogy a zene és a tánc olyan kölcsönhatásban vannak egymással, hogy mindkettő fejlődik a másiknak köszönhetően. Ő maga imádott táncolni és véleménye szerint a legjobb zenék a “tánczenék”.

Ennek jó példáját láthattuk és hallhattuk a múlt héten pénteken, ahol a Gödör klubban rendezett buliban (köszönet érte Leszl Tominak) a jelenlévők (többsége) óriásit bulizott a Hanság Big Band zenéjére és eközben a zenekar tagjai is jól érezték magukat, ahogy azt a vezetőjüktől megtudtam. Bár a három részből álló koncert kezdetén még viszonylag kevesen voltak a “táncbetonon” a harmadik 45 perces blokk végére, talán a legtöbb táncost láttam a Gödör koncertek eddigi története során.

Köszönhető volt ez annak, hogy a zenekar, ellentétben sok eddig hallott fellépővel, hajlandó volt alkalmazkodni ahhoz a helyzethez, hogy táncosoknak zenélnek. Nem voltak 6-8 perces, “elszállós” szólókkal tarkított, táncolhatatlan sebességű, vagy éppen stílusú számok. A zenék átlagos sebessége teljesen megfelelő volt, talán még túlságosan is kímélték a táncosokat. És persze ott volt az a kicsi, megmagyarázhatatlan plusz, ami megkülönbözteti az igazi zenélést a kotta lejátszásától.

Bár tele voltam mindenféle technikai eszközzel (kamera, fényképezőgép, mobil hangrögzítő), mégis a “szokásoshoz” képest borzasztó kevés anyagot rögzítettem, mivel inkább élveztem a zenét és persze táncoltam is egy keveset. A mobil hangrögzítő, konkrétan annyira új volt, hogy a koncert kezdete előtt egy órával vettem és sajnos nem tudtam jó pozícióba helyezni a zenekarhoz képes, hiszen ott táncoltak/táncoltunk. Így csak olyan felvétel áll rendelkezésemre, amit szó szerint a zenekar oldalából készítettem, így sajnos a szaxofon sor nem nagyon hallatszik. Azért remélem az emlékek felidézésében segít ez kis hangminta!

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

És persze ne feledkezzünk meg a “beugró” Seventeen Big band-ről sem, akik késő éjszaka fújták a talpalávalót a közönségnek, már beltéren. Sajnos belőlük nem sokat hallottam, mert tekintettel arra, hogy munka szempontjából egy iszonyat zsúfolt és stresszes napon voltam túl, már nem sokkal tizenegy után hazaindultam aludni.

A héten volt alkalmam, hogy egy kicsit körülnézzek a saját szememmel a metró építkezésen. A Keleti pályaudvarnál és a Gellért tér alatt jártam.
Az IMHO teljesen felesleges presztízsberuházás készültségi állapota, finoman szólva, nem sok jóval kecsegtet. Persze már nem lehet kiszállni belőle és helyette a független szakértők által javasolt a jelenlegi költségek töredékébe kerülő felszíni kötöttpályás tömegközlekedést fejleszteni. Mondjuk az NKH július 30.-ai döntése után, ami alkalmatlannak minősítette az Alstrom szerelvényeket, roppant kíváncsi leszek, hogy miképpen is fogják megmagyarázni az érintettek, hogy egy olyan 65 milliárdról szóló szerződést kötöttek, amit gyakorlatilag a teljesítés elmaradása esetén sem nagyon lehet felmondani. Ha mégis sikerülne, új szerelvények tervezése, legyártása, plusz természetesen a “papírmunka” ismét több évig tartana.

Egyébként, ha 2015-ig nem fejeződik be a beruházás, több mint 200 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak.