Egy kis haladék
Ma szolfézs vizsga után átcaplattam két teremmel odébb, hogy a múlt pénteken miattam elmaradt óra helyett, most elfújjam a vizsgaanyagot annak eldöntésére, hogy az “egészen katasztrofális” és az “egy vasöntödében, vagy közvetlenül légkalapács mellett már elmegy”, illetve “érdekes dodekafon darab volt, de neked a a süss fel napot kellett volna játszani” szintek közül, éppen hol tartok. Éppen az egyik zongorakíséretes darabbal próbálkoztam, amikor tanárom közölte, hogy az utolsó zongorás próba után, ami csütörtökön lesz, egyszer még tudunk találkozni egy kicsit “csiszolódni”. Ez kissé meglepett, mert én úgy tudtam, hogy a vizsga pénteken lesz, de kiderült, hogy az előző zongorás próbám, rossz szokásomhoz híven pont akkor “dolgoztam”, azaz mentem ki a teremből mert az egyik ügyfél felhívott, amikor mindenki megtudta, hogy a vizsgánkat áttették jövő hét keddre.
A hétvégén, így lesz még alkalmam mély depresszióba és reménytelenségbe süppednem, amikor nyolcvanadszorra sem tudom eljátszani azt a két fránya triolát egymás mellett…
Ps: a szolfézs vizsgáról röviden csak annyit, hogy a csoportunkban én vagyok az egyetlen hangszeres, a többiek mind énekesek és a gyakorlati részt megtekintő “vendégtanár” énektanár volt és pont hozzám ült le legközelebb. Komolyan megsajnáltam, amikor sikerült a csak az indiai, vagy japán zenében előforduló hangközöket kiénekelem, mondjuk a “Hej, Dunáról fúj a szél” című, roppant bonyolult darabban.


