Category: Foto

Aug 29 2010

Jövevény

Bár nem terveztük, hogy Picur távozása után ilyen hamar ismét kettőre növekszik a lakásban található macskák száma, ma keresztülhúzta a számításainkat egy kis cirmos doromboló, aki valahogy betévedt a házunkba és néhány emelettel lejjebb, egy szintén macskatulajdonos ajtaja előtt hatalmas nyávogásba kezdett. Ő sajnos nem tudta befogadni és már éppen pakolta volna ki a házból, amikor úgy döntöttünk, hogy “ideiglenesen” nálunk tartózkodhat, hátha jelentkezik a gazdája.

Ki is plakátoltam a környéken, hogy kit találtunk, de senki sem jelentkezett, így van egy olyan érzésem, hogy Fülöpke állandó lakótársunkká válik.

Aug 14 2010

Durr

Aug 09 2010

Dizzy Gillespie-nek igaza volt

Egy interjúban Dizzy Gillespie a bebop egyik megalkotója, aki egyébként kiváló sztepp és swing táncos volt azt nyilatkozta, hogy a zene és a tánc olyan kölcsönhatásban vannak egymással, hogy mindkettő fejlődik a másiknak köszönhetően. Ő maga imádott táncolni és véleménye szerint a legjobb zenék a “tánczenék”.

Ennek jó példáját láthattuk és hallhattuk a múlt héten pénteken, ahol a Gödör klubban rendezett buliban (köszönet érte Leszl Tominak) a jelenlévők (többsége) óriásit bulizott a Hanság Big Band zenéjére és eközben a zenekar tagjai is jól érezték magukat, ahogy azt a vezetőjüktől megtudtam. Bár a három részből álló koncert kezdetén még viszonylag kevesen voltak a “táncbetonon” a harmadik 45 perces blokk végére, talán a legtöbb táncost láttam a Gödör koncertek eddigi története során.

Köszönhető volt ez annak, hogy a zenekar, ellentétben sok eddig hallott fellépővel, hajlandó volt alkalmazkodni ahhoz a helyzethez, hogy táncosoknak zenélnek. Nem voltak 6-8 perces, “elszállós” szólókkal tarkított, táncolhatatlan sebességű, vagy éppen stílusú számok. A zenék átlagos sebessége teljesen megfelelő volt, talán még túlságosan is kímélték a táncosokat. És persze ott volt az a kicsi, megmagyarázhatatlan plusz, ami megkülönbözteti az igazi zenélést a kotta lejátszásától.

Bár tele voltam mindenféle technikai eszközzel (kamera, fényképezőgép, mobil hangrögzítő), mégis a “szokásoshoz” képest borzasztó kevés anyagot rögzítettem, mivel inkább élveztem a zenét és persze táncoltam is egy keveset. A mobil hangrögzítő, konkrétan annyira új volt, hogy a koncert kezdete előtt egy órával vettem és sajnos nem tudtam jó pozícióba helyezni a zenekarhoz képes, hiszen ott táncoltak/táncoltunk. Így csak olyan felvétel áll rendelkezésemre, amit szó szerint a zenekar oldalából készítettem, így sajnos a szaxofon sor nem nagyon hallatszik. Azért remélem az emlékek felidézésében segít ez kis hangminta!

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

És persze ne feledkezzünk meg a “beugró” Seventeen Big band-ről sem, akik késő éjszaka fújták a talpalávalót a közönségnek, már beltéren. Sajnos belőlük nem sokat hallottam, mert tekintettel arra, hogy munka szempontjából egy iszonyat zsúfolt és stresszes napon voltam túl, már nem sokkal tizenegy után hazaindultam aludni.

Aug 06 2010

Egy csöppet villámlik

Ma reggel, valami hihetetlen villámviharnak lehettünk szem- és fültanúi itt Óbudán. Leginkább felhő-felhő kisülésekről volt szó, de olyan mennyiségben, hogy a dörej, szinte folyamatos morgássá alakult, néhány nagyobb “beütéssel”.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Most este, visszatért fölénk a zivatar, talán egy kicsit több felhő-föld kisüléssel és most, tekintettel a sötétre, már fényképezni is tudtam.

villám1

villám1

villám1

villám1

Klikkre, nagyobb méretben is lehet villámot nézegetni.

May 26 2010

Vihar utáni színek

Tegnap este a jégeső után

May 24 2010

Gyorsuló idő

Mivel az utolsó pillanatban lemondták a délutáni programomat, úgy döntöttem kihasználom a felszabaduló időt és mindezt egy kicsit kreatívabban annál, mint pl. bámulom a plafont, vagy a TV-t, vagy esetleg belülről a szemhéjamat alvás közben. Miután előkapartam a táskából, csináltam néhány tesztfelvételt a jó öreg Nikonnal, egy olyan “témakörben”, melyet régóta tervezgetek.

Felhők (45 perc, 11 másodpercben)


Naplemente (25 perc, 12 másodpercben)

Az apró felvillanások, melyeket a felvételen látni lehet a levegőben repülő (azt hiszem) nyárfa bolyhok, melyek gyakorlatilag világítanak az erős ellenfényben.

Szürkület (17 perc, 8 másodpercben)

Persze vannak még problémák, melyeken van még mit dolgozni, de lesz ez még jobb is.

May 03 2010

Jó kis zene az Óbuda Napon

Hatalmas piros pöttyöt érdemelnek a hétvégi Óbuda Nap szervezői, mert ismét sikerült távol tartani a leginkább kultúrmocsoknak tekinthető “mulatós” műfajt a színpadoktól és például a Bódi család tagjai helyett igényes fúziós jazzt, Hot Jazz Band-et és (bár nem a kedvencem) Quimby-t hallgathatott a Fő téren gyülekező közönség.

Kri, Miki és jómagam az első sorból élvezhettük a Stúdió 11 Ensemble koncertjét, mely leginkább Pastorius számokból áll, hiszen készülnek a május 20.-ai MÜPA-s koncertjükre. Ezen a koncerten egyébként fellép az a Peter Erskine, akinek pályafutását, olyan zenei mérföldkövek szegélyezik, mint a Stan Kenton Orchestra, Maynard Ferguson, Weather Report (Pastoriussal) és a Steps Ahead.

Íme két kis ízelítő a koncertről.

A koncert végeztével, átballagtunk a másik színpadhoz, ahol a Hot Jazz Band éppen belekezdett a zenélésbe.

Apr 07 2010

Húsvéti vörösszem

Kicsit húsvét, kicsit fotózás és mindenképpen egy jól sikerült magyar “ötletelésű” reklám.

WordPress Themes

Bad Behavior has blocked 33 access attempts in the last 7 days.