Category: Napi Anyád!

Jul 30 2010

Mentősökre is támadt a rendőrgyilkos

Mentősökre is támadt a rendőrgyilkos

– Idén áprilisban állították elő a férfit az egyik fővárosi kapitányságon. Tombolt, kezelhetetlen volt, rugdosta a székeket, az ajtókat, és a rendőröknek is nekiment – mondta a polgárőr, aki máig pontosan emlékszik a férfi fékevesztett őrjöngésére.

– Nyugtatót követelt, így a zsaruk mentőt hívtak. Ők azonban nem akartak beadni neki semmit, erre a mentőkre rontott. Csak a rendőri beavatkozásnak volt köszönhető, hogy a mentőknek nem esett bajuk – mondta Bartucz.

Tavaly ősszel az M5-ös autópályán a péntekihez hasonló módon üldözték a rendőrök. Igazoltatni akarták, de ő gázt adott, és elmenekült. Üldözték, végül csak úgy tudták megállítani, hogy kilőtték a kocsija gumijait.

Mennyire nagyon örülök, hogy az ilyen fehérjehalmazok szabadlábon flangálhatnak, egészen addig, amíg meg nem ölnek valakit…

Jun 21 2010

Ügykövetés

A hír:
Őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, aki szombaton okozott halálos balesetet Nagykállónál. A Geszterédre tartó autó, amelyben hárman utaztak szombaton este, eddig tisztázatlan okból letért az útról és egy fának csapódott. Az rendőrség újabb adatai szerint a társaság egy ballagásról tartott hazafelé. A hátsó ülésen egy 45 éves budapesti nő feküdt, ő kizuhant a kocsiból, holttestét a tűzoltók szabadították ki az autó alól. A sofőr és a mellette ülő férfi be voltak kötve, ők könnyű sérüléseket szenvedtek.

Az autót vezető 24 éves szegedi fiatalemberről kiderült, hogy ittas volt, és bár jogosítványa soha nem volt, korábban már ittas vezetés miatt eltiltották a vezetéstől. A kocsit ráadásul a tulajdonosa tudta nélkül vitte el. A fiatalembert őrizetbe vették és eljárást indítottak ellene halált okozó ittas vezetés és jármű önkényes elvétele miatt.

Komolyan érdekelne, hogy egy “ilyen” alak mennyit kaphat azért, mert egyrészt, bár finomabban fogalmaztak, ellopott egy autót, részegen, jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt, gyakorlatilag megölte az utasát. Hogy lehetne kideríteni, hogy melyik ez az ügy és mikor lesz a tárgyalása? Lehet, hogy elmennék, biztos tanulságos lenne…

May 25 2010

Statárium?

Zsilipet loptak Baranyában

Majdnem fél méter magas víz öntötte el Baranya megye egyik alsóbbrendű útját, mikor ismeretlenek ellopták a helyi patakot szabályozó zsilipet. A helyzetet hatezer homokzsákkal tudták csak orvosolni.

Járhatatlanná vált a Kisszentmárton és Mailáthpuszta közötti út, amit közel fél méter magas víz öntött el. Az árvizet az okozta, hogy valakik a Fekete-víz nevű patakról ellopták a zsilipet – írja a bama.hu

Pünkösd vasárnap a katasztrófavédelem kérte a siklósi tűzoltóság segítségét Kisszentmárton-Mailáthpuszta közelében, mert közel fél méter magas víz öntötte el a két település közötti átvezető utat. Víz alá került 2-3 hektárnyi erdő és szójaültetvény is.

Az utat kétszáz méter hosszan borította víz, ami lehetetlenné tette, hogy bejussanak a zsákfaluba. A helyi lakosok segítségével közel 6000 homokzsák felhasználásával sikerült elzárni a víz útját. A munkálatok idejére teljes útzárat kellett elrendelni.
hirdetés

A kialakult helyzetet az idézte elő, hogy a Kisszentmárton közelében levő Fekete-víz patakról ismeretlen tettesek elloptak egy zsilipet.

Katasztrófa helyzetben, végletesek lehetnek a helyzet súlyosbodását megakadályozó intézkedések. Az ilyen rohadékokkal nem szabad kesztyűs kézzel bánni.

Mióta járatom a számat (és a billentyűzetemet), hogy az illegális fémgyűjtőkkel (másnéven tolvaj terroristákkal) szemben a törvény lehetséges legnagyobb szigorával kellene fellépni és az átvevő hálózatok üzemeltetőit is le kellene csukni.

May 11 2010

Szinkron

Mostanában több negatív élményem is volt filmek szinkronjával kapcsolatban, de vasárnap aztán “kiborult a bili”. Miután a közszolgálai m2-n megnéztem a Broadway történetéről szóló sorozat második részét, bekapcsolva maradt a készülék és egyszer csak egy jó kis Morricone zenére kaptam fel a fejem, mivel éppen kezdődött az Egy maréknyi dollárért című spagetti western. Annak ellenére, hogy úgy gondoltam megnézem a filmet, húsz perc múlva anyázva kapcsoltam ki a TV-t. A filmet ugyanis sikerült olyan szinten meggyalázni, hogy az teljesen nézhetetlenné vált. A szinkron készítőinek, úgy látszik nem állt rendelkezésére az ún. nemzetközi hangsáv, ami csak a zenét és a zörejeket tartalmazza, ezért úgy döntöttek, hogy feliratozás helyett lemészárolják a zenét. Azoknál a részeknél, ahol a hangosan szóló zene “fölé” beszéltek a szereplők, egyszerűen elvágták a zenét, kerestek egy olyan részletet, ahol nem beszélnek és arra tették rá a magyar szinkronhangot. Emellett ordító minőségbeli és hangzásbeli különbség volt az eredeti hangsávon hallható effektek (pisztolylövés ajtócsapódás, stb.) és a magyar szinkronhang között.

Miért nem lehet egy ilyen filmet feliratosan leadni???

May 08 2010

Sittre vele!

Itt az ideje egy letöltendő börtönbüntetés kiszabásának, mielőtt meg nem öl valakit ez az alkesz.

Stohl András részegen balesetet okozott

2010. május 8.

Előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, miután szombat hajnalban a Budapest és Fót között balesetet okozott. Az ütközésnek egy súlyos és egy könnyebb sérültje van. A szemtanúk szerint Stohl részeg volt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese annyit erősített meg, hogy egy 43 éves fóti férfit, S. Andrást előállítottak egy szombaton, 5 óra körül történt balesettel összefüggésben.

Kovács Viktória a baleset körülményeiről azt mondta: egy személyautó haladt Budapestről Fót irányába, amikor a bevásárlóközpontnál levő körforgalomhoz közel áttért a szemközti sávba és két másik járművel ütközött. A baleset következtében az egyik járműben egy ember súlyosan, míg a másikban szintén egy ember könnyebben sérült.

A balesetben egy fekete Subaru Forester, egy vörös Citroen Berlingo és egy ezüst Skoda Fabia ütközött. A Fabia az árokba csúszott és az oldalára borult. Az Index információi szerint Stohl a fekete hobbiterepjárót vezette.

A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint a balesetet követően a sofőr elhagyta a helyszínt. Hozzátette: mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy S. András vezette a gépkocsit, ezért előállították vérvételre. A vizsgálat eredményéről egyelőre nincs adat.

Az egyik gépkocsiban utazó nő szombat délelőtt elmondta: hajnalban Egerből tartottak a főváros felé, amikor frontálisan beléjük hajtott egy autó, amelyet Stohl András vezetett, aki – mint állította – “láthatóan ittas volt”. A balesetben könnyebben megsérült utas elmondása szerint a színész-műsorvezető meg sem kérdezte, hogy vannak, “csak kért egy cigarettát”.

A másik gépkocsiban utazó asszony ugyancsak arról számolt be, hogy Stohl András szállt ki a balesetet okozó autóból, és ő is vélelmezte a színművész ittasságát. Elmondta: a szintén a kocsiban lévő édesapja – akit a tűzoltóknak kellett kivágniuk a járműből – combnyaktörést szenvedett, jelenleg műtőben van.

S. Andrást a rendőrség a “balesetben részt vevő félnek” tekinti, meghallgatása után szabadon távozhatott. A Dunakeszi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az ittasságot vérvétel útján állapítják meg, az – amúgy azonnal rendelkezésre álló – eredményt a rendőrség tájékoztatása szerint a jövő héten közlik.

Mar 28 2010

Már megint a színesfém maffia

Ha már repülők voltak az előző postban, íme a hír, aminek ismét sikerült felborzolnia az idegeimet:

Kábellopás a katonai reptéren

Veszélyeztették a repülés biztonságát azok a kábeltolvajok, akik csütörtök késő délután rézkábelt loptak a kecskeméti repülőbázis egyik irányító épületéből.

A Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis közelében a két férfi és a velük lévő kiskorú az épületben elhelyezett, a repülőgépek irányítását és biztonságos leszállását segítő berendezések tápellátását szolgáló elektromos kábelből vágta ki a három méteres, körülbelül 10 ezer forintot érő rézdarabot.

Az épület a repülőtér kerítésén kívül helyezkedik el, ahol rézkábelek és elosztó dobozok vannak. A tápkábel átvágása miatt a műszerek áramellátása megszűnt, a leszállást segítő jeladó működésképtelenné vált, így veszélybe került a légi közlekedés biztonsága. A reptér átállt tartalékáramkörre, hiszen az adott időpontban a légtérben repültek. Mivel a kábel átvágását jelezték a biztonsági műszerek, a rendőrök és a reptér dolgozói a tolvajokat még a helyszínen elkapták, akik személygépkocsival érkeztek a helyszínre annak ellenére, hogy egyiküknek sem volt jogosítványa.

A lopás miatt a Kecskeméti Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy kecskeméti, és egy ceglédi férfit, a velük lévő 9 éves kecskeméti fiú az egyikük testvére volt. A férfi ellen kiskorú veszélyeztetése miatt, mindkettőjük ellen pedig lopás vétség és a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Loptak itt már távközlési kábelt, úgy, hogy a fél országból nem lehetett hívni a mentőket, loptak itt már biztosító eszközöket, síncsavarokat és sínt is működő vasúti szakaszról, most pedig egy reptér és a repülés biztonságát és működését veszélyeztették. Annak az EGYETLEN reptérnek, ahonnan a magyar légierő elfogóvadászai felszállhatnak, ha valami gond van a légtérben.

Már ÉVEK óta az ilyen és ehhez hasonló tevékenységeket a helyükön kellene kezelni és TERRORISTA CSELEKMÉNYNEK nyilvánítani és ennek megfelelően üldözni az elfogott tetteseket pedig büntetni. Egy 20-25 éves fegyházbüntetés IMHO kissé visszatartaná az elkövetőket az ilyen cselekményektől, vagy ha nem, akkor előbb-utóbb az összes rács mögött lenne. És természetesen ugyanezt a büntetési tételt kiróni azokra, akik átveszik a lopott fémet.

Ne a régi kisdobos/úttörő/cserkész + MÉH-es élményeinkből induljunk ki. A használt fém gyűjtés, óriási üzlet. Magyarországról, Németországba és más országokba szállítják az itt összelopkodott fémet.

Még hozzá tehetném, hogy “bezzeg az én időmben” a laktanyánknak volt ún. külső őrsége is, ami a hozzánk tartozó, de a laktanyán kívül lévő objektumokat őrizte, automata fegyverekkel és éles lőszerrel. Az mennyire szánalmas, hogy bizonyos honvédségi objektumokat jelenleg biztonsági cégek őriznek?

A történetnek az a része pedig, hogy “személygépkocsival érkeztek a helyszínre annak ellenére, hogy egyiküknek sem volt jogosítványa“, már tényleg no comment-es…

Mar 01 2010

Legalja

Betörés és fosztogatás a Heim Pál Gyermekkórházban

* MTI

2010. március 1.

Igen értékes műszaki-technikai és informatikai eszközöket loptak el a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházból. Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese hétfőn azt mondta a vasárnap hajnali bűntényről: a VIII. kerületi rendőrség helyszíni szemlét tartott, és ismeretlen tettesek ellen jelenleg is nyomoz. Az anyagi kár megállapítása folyamatban van.

A betörők a kórház műszaki-technikai épületébe hatoltak be, technikai eszközöket, számítógépeket és kiszolgáló műszereket loptak el, több millió forint értékben, írja a napidoktor.hu [1]. A vandál pusztítás miatt az épületben is számottevő kár keletkezett.

A kórház főigazgatója, Harmat György elmondta: az egyébként is nehéz anyagi helyzetben levő kórházat az anyagi károk mellett érzékenyen érintette a vandalizmus, de a gyógyítás folyamatában és színvonalában a bűntény nem okoz változást.


Ennél, egész egyszerűen már nincs lejjebb.

Jan 16 2010

Újabb tanárverés

Eltörték egy tanár ujját Debrecenben

Megvertek egy középiskolai tanárt Debrecenben a Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola udvarán. A pedagógust azért pofozta meg az egyik gyerek anyja, mert lányával a tanárnő korábban szóváltásba keveredett az egyik órán.

Az eset még szerdán történt, de a rendőrség csak szombaton közölte a részleteket. A tanárnő óráján két kilencedikes diák szaktanári figyelmeztetést kapott, ezért hívta egyikük az anyját, mondta Vezendi Jánosné a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az indulatos asszony a középiskola udvarán támadt a tanárnőre. Felpofozta, cibálta a haját, amitől a tanár a földre zuhant, és eltört az ujja.

A verekedő nő ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított nyomozást a Debreceni Rendőr-főkapitányság. Az ügyet gyorsított eljárásban vizsgálják, ezért a szülőt harminc napon belül bíróság elé állítják, közölte a szóvivő.

Ez a következménye a következmények nélküli erőszaknak az iskolákban. Ha nem kezdenek a bíróságok LETÖLTENDŐT osztogatni az ilyen esetekben (fél év-egy év), akkor tovább súlyosbodik a helyzet.

“Bezzeg az én időmben” (ami sajnos elég régen volt) az indulatosabb szülő a gyerekét (makarenkói) pofozta meg egy szaktanári intő esetén. Manapság a szülő a tanárt pofozza meg, ha intőt ad az ártatlan csemetéjének. Durva.

WordPress Themes

Bad Behavior has blocked 33 access attempts in the last 7 days.