Akinek bírja a gépe, “kötelező” full HD felbontásban és teljes képernyőn nézni!
Régebben nekik volt az a szenzációs futópados videoklipjük.
http://www.youtube.com/watch?v=QaRfxjcpYvM
Egyébként a napokban néztem meg újra a két klasszikus CGI filmet a Tron-t és az Utolsó csillagharcost…
Még májusban a betegségem kezdetén nekiálltunk Jóanyámmal az esti sétáknak. Egyrészt jobban kaptam levegőt, másrészt neki is hasznos a lábfájásai miatt, ha mozog. Azóta minden héten, minimum háromszor gyalogolunk kb. egy-egy órát, amit tekintettel a nem éppen távgyalogló tempóra, kb. négy km.-es távra saccoltam, egy kis Google Earth segítséggel.
A hétvégén a sétákhoz elég hasznos kis segítséggel bővült a “kütyü” táram, mivel vásároltam egy Keymaze 300-as hordozható GPS-es útvonalrögzítőt.
Űrhajósaink kissé megfáradtan visszatértek a leszálló egységbe és egy kicsit pihenni próbáltak, de nem várt nehézségekkel találták szembe magukat. Egyrészt a székek mellett a lábtörlőt is lespórolták a felszerelésből, így a csizmákkal és ruhákon behordott, hihetetlen finomságú holdpor rettentően összekoszolta a holdkomp belsejét, másrészt némi forgolódás után Aldrin, valami oda nem illőt vett észre a padlón. Feltűnően mesterséges tárgy volt, csak éppen nem tudták mi az. Kis vizsgálódás után kiderült, hogy az űrruhákban kicsit esetlenül mozogva a szűk helyen, valamelyikük letörte az egyik kapcsolótábla egy nem is kis darabját.
Bonyolította a helyzetet, hogy ez pont az a tábla volt, ahol azok a kapcsolók helyezkedtek el, melyekkel indíthatták volna a hazatéréshez szükséges hajtóművet. Mint már írtam, Nixon elnök kezében már ott volt a papír, melyről megrendülten fel kellett volna olvasnia azt a beszédet, amit az űrhajósok Holdon ragadásának esetére írtak, de ez nem nagyon vigasztalta a két asztronautát. A start idejének közeledtével egy szétszedett toll segítségével sikerült a megfelelő érintkezőket összenyomni, így végül elindulhattak a Hold körüli pályára. Valahogy így.
A videó természetesen nem az Apollo 11 felszállását mutatja, hanem az utolsó emberes expedíció az Apollo 17 holdkompjának startját. Ha valakiben felvetődik, hogy miképpen tudták ezt így felvenni, inkább elárulom, mielőtt újabb konteót találna ki. A felvételt a holdautóra szerelt távirányítású kamera rögzítette s közvetítette, amit ennél az utolsó lehetőségnél sikerült végre normálisan mozgatni, mert a többi felszállásnál jellemzően lekéstek az eseményről.
Szomorú aktualitást ad a video anyagnak, a Wally Schirra mellett feltűnő (szemüveges) Walter Cronkite személye, aki július 17.-én távozott közülünk. Az ő neve Amerikában egybeforrt a hiteles tájékoztatás intézményével és a II. világháborúval kezdve, Nürnbergen keresztül a vietnami háborúig, szinte mindenütt ott volt, ahol valami fontos történt. Az amerikai űrprogramot a Mercury kapszuláktól kezdve a Gemini űrhajókon keresztül az Apollo programig részletesen nyomon követte.
Személyesen én, az ő általa készített vietnami háborúról szóló sorozatból szereztem rengeteg új információt a történtekkel kapcsolatban és nekem is roppant korrektnek és informatívnak tűnt a munkája.
Az amerikai televíziózás profizmusát mutatja, hogy milyen színvonalú adást voltak képesek összehozni egy olyan eseményről, amiről nem jött semmiféle kép! A sípolások és a rádiókommunikáció, nem valami látványos dolog. A “modellezésben”, ugyan kissé elsiették a Holdat érést (gondolom, hogy az előre tervezett időt vették alapul), de IMHO összességében jól sikerült az adás.
Nem sokan tudják, hogy a televíziós képpel, majdnem sikerült lemaradni arról a pillanatról, amikor az első ember lába, megérintette a Holdfelszínt. Írtam már, hogy Armstrongék kihagyták a betervezett pihenőt és hamarabb kezdték a holdsétát. Ekkor azonban, egyedül az ausztráliai Parkes-ban lévő rádióteleszkóp volt alkalmas pozícióban és működőképes állapotban ahhoz, hogy fogni tudja a képet. Erről már írtam egy postot. Ott viszont éppen óriási szélvihar tombolt és egy hatalmas parabolaantenna kiváló célpont a romboláshoz, így a személyzet a technika és a saját testi épségének kockáztatásával oldotta meg a feladatot.
Armstrong már a létrán volt, amikor végre megérkezett a kép, méghozzá úgy, hogy a Parkes-i teleszkópot a legalsó állásba forgatták. Manapság ez már teljesen elképzelhetetlen az elkövetkező holdra szállást gondolom a főműsoridőhöz fogják igazítani méghozzá úgy, hogy ne zavarja meg a reklám blokkokat.
Miután sikeresen leszálltak, Armstrongban és Aldrinban olyan mennyiségű adrenalin cirkulált, hogy esély sem volt arra, hogy a programban szereplő pihenőt betartsák, hanem nekiálltak felrángatni magukra az űrruhát és már rohantak volna kifelé megtenni azt a bizonyos kis lépést, de kisebb akadályba ütköztek. Ez az akadály pedig az ajtó volt, amit nem tudtak kinyitni. Történt ugyanis, hogy a kiegyenlítő szelep, amin keresztül először kiengedték volna a kabinbeli levegőt a Hold felszínre, hogy bent is és kint is nulla legyen a nyomás, kissé hamarabb zárt le a “nullánál”, így a kabinban levegő maradt. Ennek a levegőnek a nyomása, aztán akkora erővel hatott a befelé nyíló ajtóra, hogy egyszerűen nem tudták kinyitni. Ezért kell pl. vízbe zuhant autónál megvárni, amíg az utastér megtelik vízzel, mert egyébként nem nyílik az ajtó, persze ott kifelé.
Itt jött kapóra, hogy a súlytakarékosság miatt szinte konzervdoboz vastagságú (és keménységű) volt a holdkomp. Bizonyos részein ténylegesen kb. 2-3 egymásra fektetett alufólia vastagságú volt a fal, persze nem alufóliából. Ezért nem is vihettek magukkal, hegyes, éles tárgyakat az űrhajósok. Aldrin fogta magát és szó szerint kifeszegette az ajtó szélét és ott végre kiszisszent az összes levegő a kabinból és ezzel az ajtó, nyithatóvá vált. Bizonyos szempontból vicces a magam elé képzelt jelenet, amint egy több százezer kilométeres út után ott ülnek a Holdon és nem nyílik az ajtó.
A súlytakarékosságról még csak annyit, hogy a holdkompban egy nyavalyás szék sem volt, így a teljes leszállást állva csinálták végig és a Hold felszínén a kabinban a földön ültek/feküdtek.
Most, hogy végre szabad volt az út kifelé, megtehették azt a kis lépést és ugrást.
Adózzunk egy kis tisztelettel és megbecsüléssel azok felé, akik végrehajtották ezt a történelmi jelentőségű küldetést és nem kevesebb tisztelettel legyünk azok irányába, akik lehetővé tették ezt az utat. Azok felé a kutatók és mérnökök felé, akik, gyakorlatilag egy évtizedet áldoztak az életükből erre a küldetésre. Az űrhajóban található számítógép programozóit tartalmazó csapat, szinte minden egyes tagjától elvált a felesége ez alatt az idő alatt, annyit kellett dolgozniuk és ez nem csak velük történt így.
Talán az atombomba létrehozását célzó Manhattan projekt óta nem dolgozott ennyi tudós és mérnök, egyetlen célért.
A leszállás vége, talán egy kicsit túl izgalmasra sikerült, ugyanis már az ereszkedést rossz pozícióban kezdték el, így az eredetileg kijelölt sima terep helyett az automatika egy meglehetősen kráteres, sziklás rész felé vitte a leszálló egységet. Armstrong ezt észrevette és kézi vezérléssel próbálta meg letenni az egységet. Ez azonban be nem tervezett üzemanyag felhasználással járt. Amikor a videóban 1:30-nál azt mondja a központ, hogy 60 másodperc, az nem a leszállás várható idejére, hanem a maradék üzemanyagra vonatkozik. A leszállás pillanatában, már kevesebb, mint 30 másodpercre elegendő nafta lötyögött a tartályokban.
A rádióforgalmazásban hallható 1202 és 1201 alarm-ok az irányító számítógép, túlterhelés miatt bekövetkező problémáit jelzik. Ez azért volt komoly, mert volt, hogy emiatt a repülési adatok (magasság, sebesség, stb.) egyszerűen eltűntek a kijelzőről és ugye nem kell mondanom (írnom), hogy így azért viszonylag nehéz letenni egy űrhajót. Óriási mázli, hogy a programozóknak sikerült a rendelkezésükre álló néhány kilobyte-ba úgy belezsúfolni az összes programot, hogy a legfontosabbak (irányítás, repülési adatok, stb.) priorizálva voltak.
3 perc 30 másodperc múlva (40 évvel ezelőtt) az Eagle nevű leszállóegység, beindítja a főhajtóművét, megfékezi magát a Hold körüli pályán és neki áll “leesni” a Hold felszínére. A manővert, nem véletlenül, kontrollált zuhanásnak is hívták.
A zuhanás az indulást követő 11. percben véget is ért.
Negyven évvel ezelőtt az Apollo 11 a Saturn V rakéta harmadik fokozatának ismételt begyújtásával, elhagyta a Föld körüli pályát és ráállt a Hold felé vezető irányra.
Ahhoz képest, hogy alig négy évvel ezt megelőzően egy Gemini visszatérésnél, egyszerűen kifelejtették a számításból, hogy a Föld forog az űrhajó alatt valljuk be, eléggé bátor tettről volt szó.
Twitter: schnellbBad Behavior has blocked 33 access attempts in the last 7 days.
