Jan 06 2011

Dax & Sarah, mint felfedezendő tehetségek?

Egy nappal a Got to Dance brit startja után a tehetségkutató amerikai változata is elindult Live to Dance címmel. Itt (szerencsére) nagyon úgy tűnik, hogy max. 3-4 rész alatt le fogják rendezni a selejtezőkről készült összefoglalókat, azaz még véletlenül sem fordulhat elő, hogy néhány tehetségtelen senki (lásd bikicsunáj) esetleg nagyobb figyelmet kap, mint azok, akik valóban hatalmas energiát fektettek a felkészülésbe és valóban tehetségesek.

Az összefoglalóban látható mindenféle stílust, mindenféle színvonalon képviselő versenyzők között aztán, ismerős nevek tűntek fel.

Már a magyar X-Faktor-ról érkező hírek hatására is felvetődött bennem a gondolat, hogy vajon jó irányba haladnak ezek a műsorok? Hiszen Wolf Kati, vagy Janicsák “Veca” (a későbbiekben kiderült, hogy még jó néhányan a mezőnyből) a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhetőek amatőröknek, tehát az ilyen “talent show”-k eredeti célját, azaz az ismeretlen tehetségek felfedezését már nem nagyon várhatjuk. Valamilyen szinten érthető persze a csatornák hozzáállása, hiszen az ilyen jellegű műsorok egyik csapdája az, hogy évadonként emelni kell a színvonalat, különben elpártolhatnak a nézők. Az, pedig csak ideig-óráig működik, amivel a Megasztárban próbálkoztak, hogy a műsorvezetők és a zsűri folyamatosan ömleng azon, hogy mennyire rettentően magas a verseny színvonala. Aztán amikor egy korábbi győztes simán lealázza a teljes mezőnyt, akkor persze nagy a csönd. Az amerikai Dancing With the Stars-ban is látható volt egy ideig ez a tendencia, mert évadonként egyre korábban adtak (túlságosan) magas pontszámot a produkciókra, hogy a műsorvezető belemondhassa a szemünkbe, hogy “még sosem kapott senki tíz pontot a második fordulóban!” Nem is érdemelte meg.

Visszatérve az eredeti gondolatra a színvonal emelkedést egy idő után, csak profik bevetésével lehet elérni, de kérdés, hogy érdemes-e? Dax és Sarah évek óta táncból és tánctanításból élő, nemzetközileg ismert professzionális táncosok. Számukra ez a műsor egyszerű reklám, vagy pénzkereseti lehetőség (a fődíj 500000$). Kétségtelen, hogy jól táncolnak és élvezet nézni őket (bár a látható részletben azért túl sokat nem mutattak), de ott motoszkál az emberben, hogy vajon nem veszik-e el a helyet egy valóban tehetséges, “felfedezésre váró” amatőröktől?

Nem kell félreérteni amit írtam. Ha a műsor szabályzata lehetővé tesz, hogy induljanak, akkor természetesen versenyezzenek és, ha jól teljesítenek, nyerjék is meg. Gondolom rajtuk kívül több hozzájuk hasonló profi van még a mezőnyben, csak a többiek nem olyan ismertek errefelé. Nekem a műsor koncepciójával van egy (kicsi) bajom.

Egy másik ok, ami miatt ezek a tánccal foglalkozó műsorok kicsit nehéz helyzetbe kerültek az az, hogy az ebben a kategóriában kiemelkedően magas nézettséggel rendelkező, már említett Dancing With the Stars (Strictly Come Dancing, stb.) műsorokban valóban végbement az utóbbi öt évben egy nagy mértékű színvonal emelkedés, ahol hat nap tanulás/gyakorlás után egy a stílusban járatlan, nem táncos leányzó, már ilyen produkciót ad elő Lindy Hop néven.

6 Comments

  • By Gríztike, 2011.01.06. @ 16:47:24

    Háát igan nem sokat mutat a tisztelt tanárpáros, de láttam őket egy versenyen és nem győztek meg….főleg, h az Ének az esőben egyik betét dalát -táncát adták elő számomra gázosan..De a főcsapásra visszatérve igen elveszik a teret a lehetőséget és az esélyt a nem amatőrök az esetleges kezdő tehetségektől.

  • By tmt, 2011.01.07. @ 12:23:55

    A rózsaszín csibe jobban tetszik. Igaz, kicsit egyenes neki a lába némely érkezésnél, meg sokat spiccel, de az a baj a nagy lindy gurukkal, hogy a nagy szabadság néha átfordul kidolgozatlanságba, mert hogy a “swing egy szabad tánc” (ami persze igaz, de akkor ne álljon ki az ember gyereke a sztédzsre :) ).

  • By Gerald, 2011.01.07. @ 13:22:28

    Nekem a rózsaszín csajsziék egyáltalán nem tetszenek. A csaj minden mozdulatáról üvölt a – gondolom sztenderd táncokból eredő – mesterkéltség és valójában egy párostánc mozdulatot nem látunk tőlük (pl. egy turnt), csak akrót, meg szinkronfigurákat.
    Mondjuk azt, hogy nincs előképzettsége, azért nem hiszem el. Swinges nincs, az biztos :-)

  • By fschnell, 2011.01.10. @ 00:52:22

    Gerald: Rosszul gondolod. A csajnak semmiféle standard-es múltja nincs, csak megint egy kissé előítéletes voltál.

    A lány a Dallas Cowboys egyik pompomlánya volt, innen a jól koordináltság.

    00:28-00:40-ig és 00:48-01:00-ig kimondottan vezetett “páros” figurákat táncolnak, nem kevesebbet, mint Dax-ék, de a postnak nem ez volt a lényege, hanem az, hogy a közönség már látott olyat, hogy ezen a szinten 5 nap alatt ezen a szinten el tudja sajátítani valaki ezt műfajt, akkor viszonylag nehéz elkápráztatni őket egy szimpla produkcióval.

    Egyébként, ha már a mesterkéltségnél tartunk, láttál te már West Coast Swingest? ;)

  • By Gerald, 2011.01.20. @ 01:46:33

    Feri, az nem előítélet, hogy látom a sztenderdesek – máshol nem látott – borzasztó mű táncát és egy másik borzasztó mű táncot hozzákötök. Ez logika. Legfeljebb rossz.
    WCS meg lehet, hogy művibb, mint egy ECS, de ott azért még minden végtag természetes pózban áll, szemben egy keringővel, mondjuk.

  • By fschnell, 2011.01.23. @ 16:06:19

    Keringőben melyik végtag is van természetellenes pozícióban?
    A Dax&Sarah páros következő táncában, például milyen hihetetlenül természetes 00:38-00:41 környékén turn közben az a karkörzés ;)

Other Links to this Post

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment

Connect with Facebook

WordPress Themes