Zöpö barátom javaslatára, szombat délelőtt, jóanyám társaságában elindultam megnézni a veszprémi állatkertet. Az út nem túlságosan jól indult, mivel a szombat délelőtt ellenére, dugóban araszolva jutottunk ki Budapestről, majd az M7-esen, majdnem közvetlenül elöttem sikerült összetörnie magát a belső sávban két autónak és alig tudtam elkerülni, hogy az előttem vészfékezőbe szálljak. Hál’ Istennek a mögöttem haladónak is jó reflexei voltak.
Amikor néhány évvel ezelőtt a veszprémi állatkertben jártam, nagyot csalódtam benne, tekintettel arra, hogy az egyik kedvenc állatcsoportom a nagymacska félék, megalázó körülmények között sínylődtek.
A változások döbbenetesek! A “cicusok” (oroszlán, tigris, leopárd, puma) tágas, korszerű kifutókban lettek elhelyezve. Az állatkertet látva, talán a két öreg csimpánz (szó szerint) ketrece volt elég kegyetlen látvány, de a feliratok szerint az állatkert személyzete mindent megtesz annak érdekében, hogy a helyzet a lehető leghamarabb változzon. A nemes célra gyűjtést is rendeztek, melybe közvetlen adomány, támogatói jegy váltása, vagy támogatói képeslap vásárlása útján lehet beszállni.
Miután a helyszínen összetalálkoztunk ZöPö-vel, rögtön leragadtunk a japán makákóknál, ahol az egyik fiatal példány keltette fel érdeklődésünket. Szegényke olyan elnyomás alatt tengetheti napjait, hogy a felnőtt példányok jelenlétében gyakorlatilag nem is mert a felkínált finom falatokhoz nyúlni, csak “sírdogált”.
Persze ennek a szigorú hierarchiának megvan a célja és nem szerencsés ez az antropomorf hozzáállás, de azért szomorúnak tűnik szegényke, nem?
A szurikátákhoz hasonlóan, hatalmas kedvenceim és nagyon jól fotózható kis lények a prérikutyák.
Az állatkertben, nagyon érdekesen voltak elhelyezve, ugyanis konkrétan nem volt valós kerítéssel körülvéve a földbe vájt alagútrendszerük, így a bátrabb példányok simán kisétáltak a látogatók közé az útra.
Persze azért a többségük inkább biztos távolságból figyelte meg az őket megfigyelő látogatókat 🙂
Az állatkert területén, azaz inkább a kapukon kívül található még egy tényleg óriási kifutó, ahol igazi szavannai körülmények között láthatóak zebrák , antilopok, néhány szabad szoftver, azaz GNU 🙂 , valamint egy tényleg döbbenetes méretű orrszarvú. A hatalmas állat, ugyan nem jött közel hozzánk, de 50-60 méterről is tiszteletet követelt magának megjelenésével. Ezt az óriási kifutót megerősített cölöpökkel és drótkötéllel vették körül, valamint az elengedhetetlen villanypásztorral, melynek elosztó dobozát kissé sajátosan dokumentálták a helybéliek.
Hazafelé indulva én még egyszer visszamentem a katták kifutójához, abban reménykedve, hogy hátha kijönnek a kis lények az épületükből a szabadba, ugyanis amikor első alkalommal elhaladtunk mellettük, felfedeztem, hogy az egyik példánynak kicsinye van.
Óriási szerencsém volt, hiszen a “mami” pont kijött a nem is egy, hanem két kicsinyével egy csöppet körülnézni.
Úgy, hogy igazából nem álltunk le sehol hosszabban és nem nagyon állítgattunk a gépeken, több mint négy órát bóklásztunk az állatkertben, ahova, szinte biztos, hogy hamarosan visszatérek, mivel még most is minimum egy-két órára lett volna szükség, pedig az állatok nagy része éppen hűsölt, tehát fényképezhetetlen volt..