A Strictly Come Dancing,múlt szombati adásában a hölgyek táncoltak egy csoportos swing koreográfiát. Még mielőtt a “sasszeműek” neki állnának felfedezni a hibákat, érdemes néhány dolgot tisztázni. A (hölgy) táncosok életkora a 27-56 éves korosztályban szóródik, életükben nem táncoltak még swinget, sőt nagy részük a verseny előtt semmi mást sem. A koreográfia megtanulására egy hetük volt, ami kb. három négy napra szűkült és természetesen itt nem teljes napokra kell gondolni, hiszen közben gyakorolniuk kellett a saját szóló táncukat is (ma táncolnak rumbát és quickstep-et), valamint emellett még “dolgoznak” is azaz műsorokat vezetnek, színészkednek, stb.
Volt olyan, akinek összesen 4 óra állt rendelkezésre a gyakorlásra.
Namost ehhez képest IMHO zseniális az egész! Semmi extrém figura, amit úgysem értékelne a közönség, jó térforma váltások, jó “arcok”, jó kosztümök, azaz kellően eladják a produkciót.
Ps:A profi táncosok, egytől egyig, latin versenyzők.
Vagy feltűnt valakinek, vagy nem, de a nagy lelkesedés után, hogy indul az angol és az amerikai verseny a Dancing with the Stars-ról még nem írtam semmit. Ennek az az oka, hogy nagyon nem tetszik az új évad. A versenyzők többsége nem szimpatikus és bepakoltak a mezőnybe egy 82 éves hölgyet Cloris Leachmen-t, aki ugyan maradandót alkotott az Ifjú Frankenstein-ben, Frau Blucher-ként (nyihaha), de a táncparketten sajnos zavarba ejtően szánalmas. A közönség pedig bent tartja, szimpátiaszavazatokkal.
Mindemellett “szakmailag” is elég gyengére sikerült ez az évad, mert a bírók nem “mernek” olyan alacsony pontszámokat adni, mint az angol verzióban, így a mezőny nem válik szét, másrészt sokkal elnézőbbek, mint a SCD-ben, mivel simán megjegyzés nélkül hagyják, ha pl. egy mambó koreográfiában egyetlen egy mambó lépés sem volt és innentől kezdve komolytalan, illetve igazságtalan az egész azokkal szemben, akik “rendesen” készülnek a táncokra.
Az egész mezőnyből, mindössze két pár vált számomra érdekessé.
Az egyik a Brooke Burke – Derek Hough páros, akik minden epizódban, tényleg kiemelkedőt (a legjobb táncot, epizódonként) produkáltak és nem mellesleg a hölgy (négy gyerekes családanya) eszelősen jól néz ki.
A másik páros amatőr tagja Warren Sapp, minden idők második legeredményesebb amerikai futball védő játékosa, ennek megfelelő alkattal és Kym Johnson egy egészen más alkattal!
A pasi “élősúlya”, minimum háromszor annyi,mint a partneréé, de meglepően fürgén és lágyan is tud mozogni, ha kell és a koreográfiáik is jól sikerültek.
Kiemelkedő csalódás egyébként (eddig) Lacey Schwimmer, aki az egyike azoknak, akikről fentebb írtam, azaz figyelmen kívül hagyja, hogy mit is kellene táncolniuk, másrészről azon kívül, hogy nagyon gyorsan nagyon magasra tudja emelni a lábát, igazából sok jót nem láthattunk tőle.