Miután mindenki jól szétrémüldözte magát a legfrissebb PISA eredmények kapcsán (okkal), sokan a megfelelő politikai beállítottsággal és Móricka-szindrómával, avagy monomániával rendelkezők közül az első logikai lépéssel eljutottak odáig, hogy ez is a Zorbán hibája és mindenki “monnyon le”.

Az index által közölt és ide is bemásolt grafikon alapján szinte egyértelmű, hogy micsoda szörnyűségek történtek az utóbbi években a gonosz Orbánbasi uralkodása alatt, ha a vízszintes dátumtengely számait nézzük.

Van azonban ezzel a grafikonnal, illetve ezzel az értelmezéssel egy apró probléma.

A PISA tesztet 15 éves(!) tanulókkal töltetik ki. Bevallom, hogy én túlságosan öreg vagyok, így én még tényleg írni-olvasni tanultam és nem élvezhettem a szóképes olvasás és a hasonló csodamódszerek gyönyöreit. Ez az elavult módszer, társítva a gonosz porosz oktatási modellel, arra kényszerített bennünket, hogy szinte a teljes osztályunk folyékonyan olvasott az első osztály végére. Mindezek mellett azt azért a mostani oktatási modellben sem tudom elképzelni, hogy gimnazista korú diákok, most tanulnának olvasni és “szövegérteni”.

Mi lenne, ha a dátumtengelyt korrigálnánk visszafelé kilenc évvel azaz azokat a dátumokat tüntetnénk fel, amikor az adott évben 15 évesek iskolába kerültek? Az index cikkében található grafikont kiegészítettem egy plusz (piros) számsorral.

Minden bizonnyal vannak gondok az oktatással és az iskolák üzemeltetésével, de azt a teljesen agyhalottakon kívül senki nem gondolhatja komolyan, hogy a mai gimnazisták azért nem tudnak olvasni, mert az utóbbi hat évben elfelejtették a betűket. Az oktatás teljes leépülése sokkal régebben kezdődött és saját meglátásom szerint ezzel a ma divatos “minek az a sok tényanyag” hozzáállás csak rontani fog a helyzeten.

Nem nagyon lepődtem meg a népszavazás eredményén. Igen sokan tanúsíthatják, hogy már hetekkel ezelőtt is mondtam, hogy egészen biztosan érvénytelen lesz, mégpedig pont a FIDESZ miatt. Itt most nem a korrupciógyanús és egyéb bicskanyitogató ügyekre gondolok, melyek teljesen elfedik azt a néhány, de jelentős sikert, amit néha összehoznak a “fijugg”. Ezek az “ügyek” arra tökéletesek, hogy a nem hardcore FIDESZ fanokat távol tartsák a szavazó helységektől.

Ne feledjük el,hogy ez a népszavazás az első pillanattól kezdve halálra volt ítélve és pont a FIDESZ tette lehetetlenné. Mert ugye Viktorék nem ismerték a híres kínai mondást, melynek eredete az V. századbeli Vuhszing dinasztiabeli Jang Sao-hszien (楊紹先) uralkodóhoz vezethető vissza. A mondás szabad magyar fordításban, valahogy így hangzik:
“Ne b@sztasd feleslegesen az alkotmányt, mert visszab@sz!
Különösen igaz ez a népszavazással kapcsolatos cikkelyekre”
Sokan elfelejtik ugyanis, hogy egészen 2011-ig, amikor a FIDESZ módosította a népszavazásra vonatkozó szabályokat, elegendő volt, ha a szavazásra jogosultak 25%-a, plusz egy fő ugyanarra szavazott. Ha régebben is ilyenek lettek volna a játékszabályok, most sem NATO, sem EU tagok nem lennénk, hiszen az ezekben a témákban döntő népszavazásokon, csak a választópolgárok 49 és 46 százaléka jelent meg. A NATO tagság ügyében a szavazásra jogosultak 41%-a szavazott igennel. Az EU tagság ügyében a szavazásra jogosultak 38%-a szavazott igennel. Most a migráns ügyben a szavazásra jogosultak 40% szavazott nemmel.
nsz_reszvetel
A rendszerváltás óta lezajlott népszavazások részvételi arányai
Talán azért változtatták meg ezt a szabályt, hogy regnálásuk alatt gyakorlatilag képtelenség legyen érvényes népszavazást tartani, de most egy olyan helyzetbe kerültek, amire valószínűleg előzetesen senki nem gondolt náluk. A kormánypárt akart népszavazást tartani és annak rendje és módja szerint rá is b@sztak. Ez van. Előre kellett volna gondolkodni.

Nem mellékes, hogy az “ellenzék” mozgósítási képessége sem járt csúcsra a 6,3% érvénytelen szavazattal, mert ahhoz tényleg Lendvai Ildikó, vagy Gyurcsány(i) módra retardáltnak kell lenni, hogy valaki ne csak mondja, hanem el is higgye, hogy akik otthon maradtak, azok rájuk “szavaztak”.

Sok mindent nem mutat ez az eredmény. Ha a népszavazással egy időben lett volna parlamenti választás (vagy holnap) az qrvaélet, hogy megint a FIDESZ alakíthatott volna kormányt. Nem lehet elsiklani afölött a tény fölött, hogy a 2014-es parlamenti választások FIDESZ-KDNP listás szavazataihoz képest, most kb. egymillióval több nem szavazat született. Most kapott a FIDESZ egy gyomrost, de nem rendült meg IMHO, bár bizonyosan elindulnak a belharcok, de ezeket eddig is elég jól tudták titkolni a közvélemény előtt.

nsz_reszvetel_2

Azt hiszem tényleg itt van az ideje, hogy a győzelmi örömként előadott válságkommunikáció után, nagyon elgondolkodjanak néhányan azon, hogy meddig lehet ezt így, ebben a stílusban folytatni, valamint még talán mindezt megelőzve úgy kirúgni a 3,14csába a teljes nagypofájú kommunikációs csapatot, hogy a lábuk se érje a földet. Az, hogy ilyen hatalmas összegből, ennyire nem sikerült megszólítani a lakosságot, csak és kizárólag az ő felelősségük. Kapásból találok a facebookon 3-4 olyan “mém” plakátot, melyek százszor jobban hatottak volna, mint a kioktató jelleg “Tudta ?” kampány.

Ami azonban a legelszomorítóbb az egészben, hogy a magyar és az EUs balliberális oldal, már nem is akar adni a látszatra azzal kapcsolatban, hogy magasról lesz@rják a képviseleti demokráciát és qrvára nem érdekli őket, hogy mi a választópolgárok véleménye. Az a legjobb, ha mindenki otthon marad és nem kell rabolni az időt mindenféle választgatással, meg szavazgatással.

Az ansbachi merénylet interpretálása a sajtóban:

  • Gázrobbanás.
  • Mégsem gázrobbanás, hanem egy zavart állapotú szír menekült(!) robbantotta fel magát, mert kiutasították Németországból és Bulgáriába kellett volna visszatérnie, ahol mint tudjuk az ott dúló véres háború miatt veszélyben lett volna az élete. Vagy mégsem? Minden esetre egy magányos, zavart elkövetőről van szó, semmi köze a terrorizmushoz és az ISIS-hez.
  • Upsz! A robbantó telefonján találtak egy felvételt, amelyen hűségesküt tesz az Iszlám Állam vezetőjének, és bosszúakciót ígér Németország ellen, valamint az otthonában erőszakos videókat, bomba készítéséhez szükséges anyagokat is találtak.
  • Még “upszabb”! Kiderült, hogy a merénylőt a rendezők kétszer zavarták el a zenei fesztiválról, ahol a tömegbe szeretett volna bejutni, minden bizonnyal nem azért, hogy közelebb legyen a színpadhoz. A hátizsákjában lévő bomba fel volt tuningolva repeszekkel, hogy minél nagyobb pusztítást okozzon az emberekben. Ha ott sikerült volna robbantania, akkor rengeteg halott és sérült maradt volna  robbanás után a helyszínen.

Kafka sem tudott volna ennél komolyabb átváltozást kitalálni.

Ezek után ma Ulrike Demmer német helyettes kormányszóvivő arcából a következő szavak jönnek ki egy sajtótájékoztatón a reutlingeni és ansbachi támadással kapcsolatban.

“A menekültek körében nem nagyobb és nem kisebb a terrorveszély, mint a lakosság más csoportjaiban”

Lehet, hogy figyelmetlen voltam és elkerülte a figyelmemet az a 160 darab merénylet, melyet német állampolgárok követtek el a hétvégén. Mindezek mellett várom a hírt arról, hogy a zenei fesztivál rendezői ellen eljárást indítanak, mert micsoda gonosz rasszista és idegengyűlölő cselekedet volt, hogy nem engedték be a tömegbe a merénylőt.

16991635._SX540_

A szigorítások indoklásán, akár egymás hasát fogva röhöghetnénk, hiszen a regisztrált, engedélyezett fegyverekkel az EU-n belül elkövetett terrorcselekmények száma, egészen pontosan nullával egyenlő, de mégsem lehet őszinte a mosolyunk annak tudatában, hogy itt most egy teljesen szándékos a biztonságérzetünket és a jövőnket nagyon komolyan érintő döntésről van szó.

A cél viszonylag egyértelmű.

 
A lakosság korlátozott önvédelmi képességének a nullára redukálása, hogy aztán a terrorizmus elleni harc nevében BÁRMILYEN, egyébként nyíltan állampolgári jogokat korlátozó intézkedéseket keresztül lehessen vinni a védekezésre teljesen képtelen a médián keresztül kellően rettegésben tartott lakosságon. Nem kell itt komoly dolgokra gondolni elég, ha néhány naponta bejelentik, hogy sárgáról, narancssárgára, vagy éppen hupililára, vagy énkicsipónimrózsaszínre változtatták a terrorfenyegetettség szintjét. Már ezzel is annyira a napok részévé válhat a dolog, hogy az emberek előbb utóbb “beletörődnek” ebbe, kérdések nélkül.
 
Sőt! A lakosság nagy része kimondottan örülni fog annak, hogy most majd az állam jól megvédi őket és olyan kérdések, hogy kik is ezek a terroristák, hogyan jutottak be az országunkba és egyáltalán miért váltunk célponttá, már annyira nem fog érdekelni senkit, mint a Gyalog Galoppban a mocsárvári mészárlás után az, hogy ki ölt meg kit.
Mindezek mellé még külön csemege az, hogy most már nem az a kérdés, hogy érkeztek-e terroristák a migránsok között hanem az, hogy mennyien? És ezeknek az embereknek (ne feledjük a döntő többséget a hadra fogható korú férfiak tették ki) SOHA SENKI NEM VIZSGÁLTA ÁT A CSOMAGJAIT!!! Kis túlzással, egy kib@szott tankot is behozhattak alkatrészenként a hátizsákokban nem, hogy Kalasnyikovokat! A maroklőfegyvereket, meg szét sem kellett szerelniük. Kérdezem én, vajon miért fontosabb az EU bürokratáinak a saját (törvénytisztelő) lakosságuk védtelenné tétele annál, mintsem az, hogy néhány “menekült” csomagjában, miért lehettek pl. 7,62mm-es huzagolt furattal ellátott acélrudak. Biztos szívószálnak hozták.
 
Végre láthatjuk, milyen jól működik a “demokrácia export” az USA-ból felénk. Kérdés, hogy az EU-ban lesz-e legalább egyetlen olyan ember, akinek akad annak a bizonyos lelkiismeretnek nevezett dologból annyi, hogy nekünk is legyen egy saját Snowden-ünk?