Csodás cikkel örvendeztetett meg minket az index, melyből kiderül, hogy Magyarország déli határain olyan viszonyok vannak, amilyenek még az “ázsiai börtönviszonyokat” is alulmúlják.

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Menekülés, kínzás, szétszakadt család, hősies keresés, boldog családegyesülés, ismét kínzás, éheztetés, terhesség, azaz tényleg minden,amit egy történetbe be lehet zsúfolni. Kicsit talán sok is. Főleg, ha valamilyen rejtélyes okból valaki olvasás közben különös figyelmet szentel a számoknak (asperger?) és képes még bekezdésekkel később is emlékezni arra, hogy milyen számokat olvasott előzőleg.

Két screenshot a cikkből (kiemelés tőlem)

vs.

Ahogy azt mondani szokták “itt valaki hazudik”, vagy a biológia és matematika szabályai a menekültek köreiben nem érvényesek. Mégis, hogyan lehet egy hét hónapos terhesnek, hat hónapos gyereke? Sokszor és sokan mondták/írták, hogy a muzulmánoknak magas a szaporodási rátájuk, na de ennyire?  És akkor olyan “apróságokba” már tényleg ne menjünk bele, hogy a folyamatosan börtönnek nevezett tranzitzónát Szerbia irányában bármikor szabadon elhagyhatnák, vagy milyen “apa” az, aki magára hagyja a várandós feleségét a három gyerekkel “praktikus” okokból. Egy ezer sebből vérző “menekült” helyett egy ezer sebből vérző történetet sikerült ismét összehazudnia összehordania Földes Andrásnak, de ezt már megszokhattuk tőle, hiszen ő számolt be a mínusz húsz fokban majdnem megfagyó menekültekről is, akiket (mínusz húsz fokban!) pocsolyákba fektettek a rendőrök.

Update (nem Norbi!)
Az index cikkéből hirtelen eltűnt az általam is kifogásolt rész, mintha sosem lett volna. Hiába a liberális “újságírásban” a tények is flexibilis dolgok. Úgy tűnik, hogy a cikk alatti szöveget is pontosítaniuk kellene.

Ehelyett: A cikkben szereplők neveit a biztonságuk érdekében megváltoztattuk.
Ezt kellett volna írni: A cikkben szereplők neveit és a tényeket a hírhamisítás érdekében megváltoztattuk.

Úgy érzem, hogy egy új kategóriát kell nyitnom a bejegyzéseknek a blogon, mert az “idióta újságírók” már nem fedi le teljesen azt a mélységes sötétséget, amit a média területén élősködő, magukat újságíróknak tituláló agyhalott paraziták és a jakobinus és a kommunista politikai komisszárok legrosszabb tulajdonságait ötvöző SJW-k (lásd később) képviselnek. Az új kategória a “Never go full retard” lesz, ami a Tropic Thunder című filmből, remélem sokak számára ismerős.

Lassan tényleg ott tartunk, hogy az USA-ban oly népszerű Social Justice Warriorokkal (SJW) kapcsolatban nem lehet akkora baromságot kitalálni, ami előbb-utóbb be ne következne.

A Dunkirk című film megnézése után a moziból kifelé jövet (akkor még) viccnek szánva megjegyeztem, hogy ebbe a filmbe biztos bele fognak kötni, mert csak fehér férfiak a főszereplők és a döntő többségük még ciszgender heteroszexuálisnak is tűnik, ami aztán már tényleg a világ vége a harcos SJW-k szemében.

Nem is kellett sokat várni, már megjelentek azok a vélemények, hogy a film nem kellően “diverse”, mind nemek, mind bőrszín tekintetében.

Értem én, hogy manapság az a trendi, hogy a jól bevált franchise-okban egyszerűen lecserélik a férfi főhősöket (pl. Captain Marvel, Thor???) nőkre, vagy a rebootokban előnyben részesítik az “erős női karaktereket” (Star Wars), vagy egész egyszerűen véglegesen tönkretesznek egy már-már kult státuszba került nagyon szórakoztató filmet egy, ne köntörfalazzunk mocsok sz@r és nézhetetlen remake-el csak azért, hogy nők legyenek a főszereplők (Ghostbusters), de a Dunkirk című film egy egészen konkrét hadtörténeti és történelmi eseményről szól, méghozzá viszonylag jól megvalósítva. Szerencsére nem egy újabb a Pearl Harbor filmhez hasonló szánalmas baromsággal van dolgunk.

A Marie Clare nevű hadtörténelemmel foglalkozó tudományos folyóirat női magazin ostoba, tudatlan, szemellenzős politikai komisszárjának, Mehera Bonnernek egy szőrgombóc helyett például a következőt sikerült felöklendeznie a filmmel kapcsolatban.

Eltöprenghetünk azon, hogy az mennyire monomániás beteg lélekre és elferdült percepcióra vall, amikor valakinek egy olyan filmről, amelyik a második világháború egyik meghatározó momentumáról szól, ahol közel négyszázezer katona élete volt a tét (és igen ezek döntő többsége fehér férfi volt) az jut eszébe, hogy miért nincsenek ugyanolyan számban nők a filmben, illetve, ha ez nem volt megoldható, akkor egyáltalán miért csinálták meg ezt a filmet? A teljes cikk itt olvasható.

Szerencsére úgy tűnik a többség még nem kajálja be ezt a kultúrgendernácizmust és simán elküldték a sunyiba, ahogy azt megérdemelte. (The Telegraph)

Még ennél is tovább vagy inkább lejjebb ment a USA Today “filmkritikusa”, aki miután leírta, hogy a film tulajdonképpen jó, nem felejtette el a kritika végére odabiggyeszteni a következő “trigger warning“-ot:

The trio of timelines can be jarring as you figure out how they all fit, and the fact that there are only a couple of women and no lead actors of color may rub some the wrong way.”

A cikk írója szerint tehát egy 1940-ben játszódó filmben a holland, francia, belga, brit és lengyel és német csapatok soraiban olyan jelentős mennyiségű színes bőrű katona volt jelen, hogy főszerepet kellett volna kapniuk a filmben? Pl. Wesley Snipes napszemüvegben és hosszú bőrkabátban vág ketté a kardjával egy Panzer III-as tankot, vagy Will Smith az idegenektől lenyúlt űrhajóval lövi a Messerschmitt Bf 109-eket, esetleg egy német páncélos oszlop elején haladó tank parancsnokaként kellett volna Samuel L. Jacksonnak növelnie az egy mondatra jutó “motherfucker”-ek átlagos számát?

Mégis, hogy a 3,14csába lehetne egy pillanatig is komolyan venni egy olyan a Dunkirk-i csatáról szóló filmet, melyben nők és színes bőrűek a főszereplők és így legalább az SJW-k igényeinek megfelelő “változatosság” van benne? Márpedig, ha ezek az emberek ezekkel a véleményekkel valóban befolyást kapnak, akkor odáig juthatunk, hogy a valóságérzékét teljesen elvesztő “liberális” bagázs, már azt is megszabhatja,hogy egyáltalán MIRŐL lehet filmet készíteni, vagy a történelem melyik eseményeire lehet emlékezni. Mindezt persze az elfogadás, tolerancia és diverzitás jegyében. Feltéve, ha valakinek a véleménye nem “divergál” az övéktől, mert akkor az náci és kész.

Vajon azok füléhez is eljutott az egyik legutóbbi ballibbant médialufi kipukkadásának hangja, akik olyan lelkesen osztogatták a (hamis) hírt?

Itt volt ez a Jahn Ferenc kórház vs. IKEA ügy, ami elég nagyot futott a ballibbant “sajtóban”. Természetesen a cikkekben hemzsegtek az “névtelen informátorunk szerint” és az “azt hallottuk” minőségű megcáfolhatatlan tények.  Aztán szemfüles újságíró(k) (állítólag) elmentek személyesen is megnézni a helyzetet és beszámoltak a kihalt folyosókról és az állítólagos felújítás teljes hiányáról, majd ezt rengetegen átvették és a szövegkörnyezet nem igazán utalt arra, hogy ez itt egy átvett információ, hanem olybá tűnt, mintha újságírók hada egyesével, és egymástól függetlenül ellenőrizte volna az információk helyességét.

Aztán fogta magát még egy újságíró, körülnézett, interjúkat csinált és az ott hallottak közül a következőket vetette billentyűzetbe:
“A belosztályról az elmúlt hónapban ketten távoztak, egyikük a fül-orr-gégészetre ment, a másikuk vissza az előző munkahelyére, egy ápolási otthonba. Júniusban a kórházba összesen 14 új szakdolgozót vettek fel és tízen távoztak, azok sem egyszerre. Aligha nevezhető ez tömegesnek, ha hozzátesszük, hogy az intézményben 1700-an dolgoznak”

Persze mindannyian tudjuk, hogy a teljesen kézivezérelt fideszmédiától minden kitelik és Magyarországon, már megint, sokadszorra vége a sajtószabadságnak és annyira igaz, hogy ezt például címoldalon le is lehet hozni, de van egy kis bökkenő. Ezt a cikket a Népszavában közölték és gyakorlatilag tételesen cáfolnak benne mindent, amin az elmúlt napokban nem kevesen, nem keveset pörögtek.

Különösen viccessé az teszi ezt a történetet, hogy ezt a cikket június 24.-én 05:08-kor tették ki a Népszava oldalára, majd ugyanaznap 06:13-kor, azaz több mint egy óra múlva, még kikerült Bihari Tamás “véleménycikke“, melyben továbbra is a saját kollégája által már megcáfolt hamis híren pörög egy jót.

Van pont elég baj a magyar egészségügyön belül, de ez az egész ügy csak és kizárólag hangulatkeltésre szolgált, vagy a soroksári IKEA nagyon ügyes gerillamarketingje volt, melybe jó pénzért bekapcsolódott néhány médium is, elvégre így iszonyat nagy nyilvánosságot kapott az új áruház.

Miután mindenki jól szétrémüldözte magát a legfrissebb PISA eredmények kapcsán (okkal), sokan a megfelelő politikai beállítottsággal és Móricka-szindrómával, avagy monomániával rendelkezők közül az első logikai lépéssel eljutottak odáig, hogy ez is a Zorbán hibája és mindenki “monnyon le”.

Az index által közölt és ide is bemásolt grafikon alapján szinte egyértelmű, hogy micsoda szörnyűségek történtek az utóbbi években a gonosz Orbánbasi uralkodása alatt, ha a vízszintes dátumtengely számait nézzük.

Van azonban ezzel a grafikonnal, illetve ezzel az értelmezéssel egy apró probléma.

A PISA tesztet 15 éves(!) tanulókkal töltetik ki. Bevallom, hogy én túlságosan öreg vagyok, így én még tényleg írni-olvasni tanultam és nem élvezhettem a szóképes olvasás és a hasonló csodamódszerek gyönyöreit. Ez az elavult módszer, társítva a gonosz porosz oktatási modellel, arra kényszerített bennünket, hogy szinte a teljes osztályunk folyékonyan olvasott az első osztály végére. Mindezek mellett azt azért a mostani oktatási modellben sem tudom elképzelni, hogy gimnazista korú diákok, most tanulnának olvasni és “szövegérteni”.

Mi lenne, ha a dátumtengelyt korrigálnánk visszafelé kilenc évvel azaz azokat a dátumokat tüntetnénk fel, amikor az adott évben 15 évesek iskolába kerültek? Az index cikkében található grafikont kiegészítettem egy plusz (piros) számsorral.

Minden bizonnyal vannak gondok az oktatással és az iskolák üzemeltetésével, de azt a teljesen agyhalottakon kívül senki nem gondolhatja komolyan, hogy a mai gimnazisták azért nem tudnak olvasni, mert az utóbbi hat évben elfelejtették a betűket. Az oktatás teljes leépülése sokkal régebben kezdődött és saját meglátásom szerint ezzel a ma divatos “minek az a sok tényanyag” hozzáállás csak rontani fog a helyzeten.