Tegnap este az m1-en futó eurovíziós selejtező műsora közben, ízlés szerint lehetett térdet csapkodva röhögni, üvöltve anyázni, vagy csöndesen az arcot kézbe temetve zokogni a műsor, és a műsorban elhangzó dalok színvonala miatt.

Én most eltekintenék a dalok minősítésétől, elvégre van aki teljesen önként Kadlott Károlyt hallgat és feltételezem, hogy a nézők többsége nem a Mezzo-n éppen futó Lohengrin-ről kapcsolt át a műsorra. Egyébként is egy nap alatt a legnépszerűbb internetes időtöltések közé került a “melyik számot, honnan lopták” társasjáték, mellyel már több bemutatott dalra meglehetősen jó egyezéseket találtak.

Számomra a műsor technikai színvonala volt az, ami igazán vállalhatatlanná tette az egész produkciót. Médiablogokon és egyéb helyeken apró cafatokra szedik a műsort és tulajdonképpen teljesen jogosan gyalázzák a közszolgálati médium hozzá nem értését, csak a felelősöket, illetve a felelősök körét határozták meg egy kicsit rosszul.

Ha ugyanis valaki alaposan odafigyelt, láthatta, hogy ezt a “produkciót”, bizony külső szállító csinálta, azaz az MTVA technikai személyzete (operatőrök, világosítók, hangmérnökök, stb.) nem dolgozott itt semmit és nem nekik köszönhető ez a katasztrófavígjáték. Felmerül a kérdés, hogy miért csinálta külső cég a műsort?

Az MTVA biztosította a helyszínt, konkrétan a legnagyobb stúdióját. A díszlet, ha hinni lehet a pletykáknak, több mint 50 millió forintba került. Ehhez a stúdióhoz, azonban nem tartozik vezérlő, így jól bevált szokás szerint 25-30 éves közvetítőkocsikat használtak fel a műsor lebonyolítására, természetesen SD minőségben. Ezt is az MTVA biztosította. Az egyetlen összetevő, amiért rengeteget kellett a külsős cégnek fizetni azok a “szakemberek” voltak, akik végül ezt a szuperprodukciót összehozták.

Hogy a külsős cég szakembereinek miért nem jutott eszébe, hogy egy ilyen élő adásban fel lehet tenni két mikroportot egy-egy zsűritagra, vagy illene olyan hangtechnikát és hangtechnikust választani, hogy akár 60 ember is énekelhessen egyszerre, külön vezeték nélküli mikrofonokba a színpadon, ahogy ezt egyébként másutt meg tudják oldani, a produkcióval kapcsolatos rejtélyek számát gyarapítja

Ha most a tisztelt olvasó agytekervényeinek mélyén egy olyasmi gondolat kezd motoszkálni, hogy vajon az m1-m2-DunaTV összevonás után az MTVA-nak nincs elegendő operatőre, adásrendezője, világosítója, hangmérnöke, hogy egy ilyen műsort megcsináljon, elárulom, hogy ez a kérdés nekem is eszembe jutott. A válasz pedig az, hogy nyilván megvan a megfelelő képzettségű és létszámú szakember, csak valamiért (vagy valakinek) megérte ezt a műsort külsőbe kiadni.

Azt hiszi a kedves olvasó, hogy tudja melyik lehet a címben említett tevékenység? Bungee Jumping, ejtőernyőzés, rafting, bázisugrás? Hát nem!

Jelen korunk legveszélyesebb szabadidős tevékenysége a televíziós tehetségkutatókon való részvétel! A durva az, hogy nem csak a versenyzőt sodorja veszélybe a jelentkezés, hanem a rokonait barátait is. Nem telik el úgy hét, hogy valamelyik (amerikai, angol, magyar) tehetségkutatóban valaki éppen ne a két hete meghalt hozzátartozója emlékére, vagy rákos családtagja, vagy a rákból éppen felgyógyult gyermeke, autista nagybácsikája, fogfájós hörcsöge inspirációjára énekelne. Ehhez természetesen megtekinthetjük a megfelelően szomorú aláfestő zenével összevágott felvezető filmet, ahol a versenyző többször igen szomorúan néz maga elé, majd persze a produkció végén lehet egy keveset látványosan zokogni, mind a fellépőnek, mind az éppen ügyeletes hiperszenzitív zsűritagnak, mert manapság, ha még nem tűnt volna fel valakinek a tehetségkutató reality-k legalább olyan fontos részévé vált a zokogás, mint maga a fellépés.

A szomorú aláfestő zenéről jut eszembe…

Ismét tapasztaltam egy “ugrást” a YouTube-os videóim nézettségében, melynek kis nyomozás után meg is találtam az okát.
A Strictly Come Dancing legutóbb évadjában csodálatosan teljesítő Kara Tointon, West End-es musical debütálásáról jelent meg egy cikk a Daily Mail online kiadásában és a cikk végére az én általam vágott/feltöltött videót pakolták be.

Ha egy “üzlet” beindul… 🙂

Egy hete startolt az NBC-n egy új énekes tehetségkutató formátum, ami már elő pillantásra is sikerre van ítélve. Azon egyszerű okból, hogy hihetetlenül magas színvonalúnak ígérkezik.

Kezdődött az egész azzal, hogy az NBC, most nem ment bele abba a játékba, amit Vásáry André-val, vagy a Csillag születik-ben éppen most Búzás Viktorral játszanak el (erről írni fogok egy kis szösszenetet), azaz nem próbálnak évek óta profiként dolgozó énekeseket a semmiből előbukkanó, hihetetlenül tehetséges (kicsit szerencsétlen/meg nem értett/lenézett/stb.) amatőrként “eladni”. Ebbe a műsorba, előre válogatott, már legalább helyi szinten ismert énekeseket hívtak meg, akik egy előselejtezés után kerültek képernyőre. Ezért nem kellett végigszenvedni a tehetségtelen senkik és szervezett bohócok bénázását.

A zsűri/mentorok összetétele, finoman fogalmazva impresszív.
Christina Aguilera 4 Grammy-vel és 3 multi platina albummal (9 millió, 6 millió, 4 millió eladott példány) a háta mögött, gondolom szinte mindenki számára ismerős. Cee Lo Green-nek ugyan “csak” három Grammy jutott, de a Gnarls Barkley duó egyik tagjaként összehozott “Crazy” című dala a Rolling Stone magazin szerint az évtized száma volt, 4 millió eladott példánnyal. A számomra kissé ismeretlenebb Adam Levine a Maroon 5 együttes énekese szintén 3 Grammy-vel és legalább kétszer ennyi jelöléssel büszkélkedhet. A tavaly, country területen szinte minden amerikai díjat besöprő Blake Shelton számára nem újdonság a mentori szerep, hiszen a 2007-es Clash of the Choirs versenyben (melyről két postot is írtam anno: Azta…, Csak úgy) egy kórus mentoraként “dolgozott”.

A különlegességét az adja a programnak, hogy a mentorok háttal ülnek a színpadnak, azaz sem az énekes külseje, sem a (vizuális) előadásmódja nem befolyásolja őket a döntésben. Ezért is lehet a tehetségkutató mottója, hogy “csak a hang számít”. Ha az egyik mentornak megtetszik amit hall, megnyom egy gombot és a széke szembe fordul a színpaddal, így már láthatja is a versenyzőt. Ha csak egy mentor jelez, az ő csapatába kerül az énekes, akit a későbbiekben fel kell készítenie a következő fordulókra. Ha több mentor is jelez, akkor viszonylag élvezhető és kellően vicces vitában próbálják meggyőzni az énekeseket, hogy melyik csapathoz csatlakozzanak. Itt lép be az igazi “dráma” ami nélkül manapság, már egy tehetségkutatót sem lehet eladni, hiszen teljesen hihetően okoz óriási dilemmát egy-egy jelentkezőnek, hogy ilyen sztárok közül válasszanak. Potyognak is a könnyek rendesen, ahogy kell.

A későbbiekben (amint mind a négy mentornak meg lesz a nyolc fős csapata), ha jól értettem a szabályokat kezdetben a csapaton belül fognak egymással versenyezni az énekesek, így a csapatok létszáma lecsökken négy-négy főre, majd ez után fognak a csapatok, egymással összecsapni.

A műsor úgy kezdődött, hogy a zsűri/mentorok megmutatták, hogy van ahhoz közük, amiről a későbbiekben dönteni fognak. A már említett “Crazy” című számot adták elő.