Egy hete startolt az NBC-n egy új énekes tehetségkutató formátum, ami már elő pillantásra is sikerre van ítélve. Azon egyszerű okból, hogy hihetetlenül magas színvonalúnak ígérkezik.

Kezdődött az egész azzal, hogy az NBC, most nem ment bele abba a játékba, amit Vásáry André-val, vagy a Csillag születik-ben éppen most Búzás Viktorral játszanak el (erről írni fogok egy kis szösszenetet), azaz nem próbálnak évek óta profiként dolgozó énekeseket a semmiből előbukkanó, hihetetlenül tehetséges (kicsit szerencsétlen/meg nem értett/lenézett/stb.) amatőrként “eladni”. Ebbe a műsorba, előre válogatott, már legalább helyi szinten ismert énekeseket hívtak meg, akik egy előselejtezés után kerültek képernyőre. Ezért nem kellett végigszenvedni a tehetségtelen senkik és szervezett bohócok bénázását.

A zsűri/mentorok összetétele, finoman fogalmazva impresszív.
Christina Aguilera 4 Grammy-vel és 3 multi platina albummal (9 millió, 6 millió, 4 millió eladott példány) a háta mögött, gondolom szinte mindenki számára ismerős. Cee Lo Green-nek ugyan “csak” három Grammy jutott, de a Gnarls Barkley duó egyik tagjaként összehozott “Crazy” című dala a Rolling Stone magazin szerint az évtized száma volt, 4 millió eladott példánnyal. A számomra kissé ismeretlenebb Adam Levine a Maroon 5 együttes énekese szintén 3 Grammy-vel és legalább kétszer ennyi jelöléssel büszkélkedhet. A tavaly, country területen szinte minden amerikai díjat besöprő Blake Shelton számára nem újdonság a mentori szerep, hiszen a 2007-es Clash of the Choirs versenyben (melyről két postot is írtam anno: Azta…, Csak úgy) egy kórus mentoraként “dolgozott”.

A különlegességét az adja a programnak, hogy a mentorok háttal ülnek a színpadnak, azaz sem az énekes külseje, sem a (vizuális) előadásmódja nem befolyásolja őket a döntésben. Ezért is lehet a tehetségkutató mottója, hogy “csak a hang számít”. Ha az egyik mentornak megtetszik amit hall, megnyom egy gombot és a széke szembe fordul a színpaddal, így már láthatja is a versenyzőt. Ha csak egy mentor jelez, az ő csapatába kerül az énekes, akit a későbbiekben fel kell készítenie a következő fordulókra. Ha több mentor is jelez, akkor viszonylag élvezhető és kellően vicces vitában próbálják meggyőzni az énekeseket, hogy melyik csapathoz csatlakozzanak. Itt lép be az igazi “dráma” ami nélkül manapság, már egy tehetségkutatót sem lehet eladni, hiszen teljesen hihetően okoz óriási dilemmát egy-egy jelentkezőnek, hogy ilyen sztárok közül válasszanak. Potyognak is a könnyek rendesen, ahogy kell.

A későbbiekben (amint mind a négy mentornak meg lesz a nyolc fős csapata), ha jól értettem a szabályokat kezdetben a csapaton belül fognak egymással versenyezni az énekesek, így a csapatok létszáma lecsökken négy-négy főre, majd ez után fognak a csapatok, egymással összecsapni.

A műsor úgy kezdődött, hogy a zsűri/mentorok megmutatták, hogy van ahhoz közük, amiről a későbbiekben dönteni fognak. A már említett “Crazy” című számot adták elő.