Tegnap este fél tízkor indultunk neki egy kb. egy órásra tervezett sétának, ami egy csöppet másképp alakult, mint ahogy terveztük.
A főúthoz képest, viszonylag kevéssé megvilágított mellékutcákban rengeteg macskát láttunk, akik közeledtünkre biztonságba helyezték magukat a kerítések túloldalán. Ezért is volt feltűnő, egy kis/közepes termetű fehér macska, aki nem nagyon mozdult az útról, sőt elindult felénk. Már csak öt méterre volt tőlünk, amikor a félhomályban észrevettük, hogy nem egy macskát látunk éjszakai portyáján, hanem egy tündéri, kissé megszeppent bolognese (pontosabban, bichon bolognese) kölyök bolyong az utcán.

Szegény, nagyon meg volt ijedve, így a megfogása is több percebe került, de amint a karomban volt, hamar megnyugodott és érdeklődve figyelte a fejleményeket. Sajnos nem volt rajta nyakörv, vagy bármilyen más jelzés, hogy kihez tartozhat. Kezdetben koncentrikus, egyre táguló körökben sétáltunk a kutyus megtalálási helye körül a környező utcákban, hátha összefutunk az őt kereső gazdikkal, de nem volt szerencsénk.
Már alaposan eltávolodtunk a megtalálási helytől, amikor eszünkbe jutott (esete tízkor), becsöngetni, egy a környéken lakó ismerőshöz, hátha ismeri a kutyus gazdáját. Mázlink volt, ismerte. Visszavittük a megadott címre és becsöngettünk. Kertvárosban viszonylag szokatlan, hogy éjjel negyed tizenegykor csöngetnek a kapunál, így elsőre nem is jártunk szerencsével, de többszöri próbálkozásunkra, végre kijöttek a háziak és kiderült, hogy tényleg övék a csöppség.
Odaadtuk a gazdiknak a kis lényt és nekikezdtünk az “igazi” sétának.
A kepet meglatva eloszor azt hittem, hazavitted a gyujtemenyedbe 🙂
Majdnem…
Aranyos kutyus. Ügyes gazdikeresők. Éljenző gazdák.
Happy end. 😀