Szombaton mindenféle problémák miatt lekéstem a Happy Hoppers bemutatót, valamint Ágnes és Péter fellépését a Lánchíd pesti hídfőjénél. Emiatt aztán igencsak elkeseredtem. Szerencsére azért találkoztam néhány ismerőssel, akikkel végignéztük a Richter András által vezetett formáció táncait.

Roham hazafelé, átöltözés, majd irány a Forgách utca. A teremben, tekintettel a párhuzamosan zajló eseményre, ahol a törzsvendégek nagy része meghívottként vett rész, igen kevesen voltunk. Ez most kimondottan ideális volt az iszonyatos hőség miatt – melyen a két ventilátor sem tudott segíteni -, valamint amiatt, hogy a balboa tanfolyam után pont itt volt az ideje egy kis nyugodt körülmények között (magyarán nem taposnak meg, nem rúgják fel a partneremet) végezhető gyakorlásnak. Szerintem egyébként a jelenlévők egyikének sem volt ellenére a létszám, mivel gyakorlatilag mindkét nem képviselői végig tudták táncolni az estét a többé-kevésbé kiegyenlített ivararánynak köszönhetően. Ha valaki nem táncolt, akkor valószínűleg a ventilátor környékén gyülekezett és próbált egy kis levegőhöz jutni.

Személyes sikerként könyveltem el, hogy Magdival sikerült balboa történetem leggyorsabb zenéjére végigtáncolnunk egy egész számot és igazából nem is volt látványos megakadás közben, ráadásul saját bevallása szerint neki is tetszett a dolog! 🙂

Balboa “tankörtársam” és barátnője szíves invitálására egy gyors hazaroham és zuhany/átöltözés után elindultunk a Petőfi irodalmi múzeumba, ahol a kiírt program szerint a Bohém Ragtime Jazz Band játszik, valamint shimmy és charleston oktatásban is részesülhetünk. Itt követtem el az első nagyobb hibát, mert nem néztem meg, hogy kik lesznek az oktatók.

Odaérkezésünkkor plakát fogadott minket a műsorral, ahol kissé megdöbbenve fogadtam a tényt, hogy az oktatóknál Kreiter Dávid és Szaka Krisztina neve szerepelt. Mindketten társastáncosok így roppant kíváncsian vártam mi kerekedik ki ebből? Meglepően nagy és lelkes tömeg verődött össze a program kezdetére, majd miután a zenekar rázendített, megjelentek az oktatók is és egy rövid quickstep-el indították a programot.

Ezután következett a Comedy of Errors (tévedések vígjátéka) helyett a Tragedy of Errors. Oktatóink ugyanis valamit, valahol nagyon félrenézhettek. A shimmy oktatás keretében ugyanis nekiálltak a Shim Sham Shimmy freez chorus-ának első négy figuráját okítani. Hogy miért éppen a második chorus-al kezdték és legfőképpen MI A VIHARÉRT KEZDTÉK AZ EGÉSZET EGYRE??? Persze ez már csak kimondott kekeckedés amellett, hogy nem is shimmy-t tanítottak az ugyanis egy teljesen önálló, valóban a 20. század elejéről származó táncstílus, aminek ehhez az egészhez SEMMI KÖZE!!! Az eredeit shimmy tánc ugyanis lépéseket tulajdonképpen nem is nagyon tartalmaz, hanem az akkoriban szokatlannak és meglepőnek tartott vállrázáson alapul, ami szinte csak felsőtest munkát jelent. Az 1920-as években a flapperek körében volt igencsak elterjedt ez a stílus.
A rendezvényre betévedő cszsuzsi, Eszter, Dávid itt már menekülőre fogták a dolgot, mi ellenben maradtunk, mert már tényleg kíváncsiak lettünk, hogy mi is lesz ebből az egészből. Az oktatas a Tack Annie figurával befejeződött. A közönség egyébként nagyon lelkesen követte a “tanárokat”.

Ekkor a főszerep átkerült a zenekarhoz, akik nagyon kellemes muzsikával szórakoztatták a jelenlevőket. Sajnos a közönség lelkesedése annyira azért nem volt nagy, hogy a parketten maradtak volna gyakorolni. Tulajdonképpen csak az oktatók készülődtek a charleston részre, valamint a múzeum dolgozói közül ketten roptak, valami meghatározhatatlan jellegű táncot nagyon lelkesen. Kiváló csoporttársam gyakorlatilag kivonszolt a parkettre és egy meglehetősen gyors balboával tettük le névjegyünket, amivel nyíltszíni tapsot váltottunk ki a jelenlévőkből. Kis levegővétel után még egy boogie probálkozásunk is volt egy elég jól táncolható közepes tempójú zenére. Abszolút a “vakok közt a félszemű” effektus hatására többen gratuláltak, érdeklődtek, hogy milyen táncot roptunk és, hogy hol lehet ilyet tanulni.

Nem is oly rövid töprengés után úgy döntöttünk, hogy nem megyünk át a Hot Jazz Band koncertre, hanem maradunk a helyszínen, ahol a táncteremmel szomszédos teremben gyakorolgattuk tovább a lépéseinket, miközben folyt a charleston oktatás, ami a történtek után nem meglepően gyakolatilag a quickstep figurák közül tetszőlegesen kiemelt figurahalmazra épült.

Az oktatás után a közönség igen gyorsan távozott, bár a koncert még tartott egy ideig. Ekkor már szinte csak a múzeum dolgozói maradtak és felbátorodva azon, hogy lecsökkent a vendégek száma, elfoglalták el a parkettet és egy “céges bulit” rendeztek maguknak, amin egy ideig azért még mi is ott maradtunk nézni, hallgatni, táncolni és fényképezni.

 

Hazafelé menet, még felhívtam az éjjeli műszakban sínylődő hozsuzsit, akiket épp a nagy egyesítés elméletének megalkotása előtti pillanatokban zavartam meg, sajnos pont egy fontos részletnél, ami azóta sem jut az eszükbe, így az elméletre még egy kicsit várni kell. 😀