Tegnap egy kicsit feszültséglevezetni, kicaplattam a kismarosi lőtérre és genetikailag módosított (GMO) galambokat mészároltam, egy Benelli sörétes puskával. Ezeknek a galamboknak az az érdekességük, hogy csak vezényszóra röppennek fel, UV narancssárga színűek a jobb láthatóság érdekében és az alakjuk is megdöbbentően hasonlít egy korongra, hogy ne zavarjanak a szárnycsapkodással 😉

A napot egyébként egy Beretta CX4-es “űrpuskával” kezdtem egy (nem gyári) red dot irányzékkal felszerelve. Amikor azt láttam, hogy a 100 méterre lévő lőlap után az 50m-es lőlapon sem kezdenek szaporodni a lyukak, kicsit kezdtem gyanakodni az irányzékra, mivel ugyanezen a lőtéren a jó öreg 30-30-as Winchesterrel nyílt irányzékkal, 100 méterről is légáteresztővé szoktam tenni a lőlap közepének környezetét. Amikor 25 méterről is a lőlaptartó jobb oldala mellé kellett céloznom, hogy a célfekete közelében legyenek a találatok egyértelművé vált, hogy az irányzék a ludas. Sajnos a szabályozókkal nem is lehetett a megfelelő tartományba állítani, így egyszerűen leszedtem a puskáról és nyílt irányzékkal ronggyá lőttem a lőlap közepét.

Ezután kezembe került egy sportcélokra gyártott (rapid shooting) GSG-522 típusú MP5 “replika”, ami annak ellenére, hogy csak .22-es kaliberű, döbbenetesen nehéz volt. Nem véletlenül, ugyanis a kezelése és súlya, tökéletesen megegyezik az eredeti változattal. A rajta lévő megvilágítható szálkeresztű távcsővel kombinálva tökéletes “játékszer” lett belőle. Eszeveszett kis szórással lehetett lőlapot lyukasztgatni vele.

A lövészet zárásaként vettem magamhoz a sörétes “pumpás” fegyvert és leballagtunk koronglövészetre. Annak ellenére, hogy ezt megelőzően az első és egyben utolsó alkalom amikor korongokra lőttem kb 5-6 éve volt, viszonylag értékelhető számban hullottak darabokra a korongok a levegőben 🙂

Hogy nem kevés finomítani való van a technikámon, azt ma igencsak jól mutatja a jobb vállamban tomboló fájdalom…