Egy hét késéssel számolok be a múlt héten történtekről, mivel eddig nem volt időm annyi ideig leülni a blog admin felülete elé, hogy megírjam a történet befejezését.

Gyulát a legutóbbi beszámoló után nem sokkal átköltöztettem egy sokkal tágasabb lakásba. Az új tároló alapterülete kétszer akkora volt, mint amekkorában addig lakott. Nem akartam ezt a csiszolópapíros dolgot tovább erőltetni, ezért az új házba olyan felületű mászkálásra szolgáló köveket akartam rakni, melyeknek kellően érdesek ahhoz, hogy megkönnyítsék a lábakra ragadt purhab távozását.

A Kő és Kövek Kft.-re esett a választásom. A biztonság kedvéért felhívtam őket, hogy hajlandóak-e olyan vevőt is kiszolgálni, aki csak két öklömnyi darab követ szeretne elvinni, mert terráriumba lesz. Biztosítottak róla, hogy gyakorlatilag egy marék kavicsot is vásárolhatok. Megérdemlik a reklámot, mert amikor odaértem és nézelődni kezdtem azonnal mellettem termett a cég egyik (szerintem) vezetője és annak ellenére, hogy már az elején mondtam neki, hogy én vagyok az aki két kisebb darab szikláért jött, végigkalauzolt a különböző kövek között és mindegyikről mesélt valamit. Végül egy vulkáni tufa darabot és egy megkövesedett nádakból álló “mászósziklát” választottam.

Ennyire szépséges szép volt a felülete, ennek a különleges szikladarabnak. Azok a köríves, üreges képletek a megkövült nádszálak.

Gyula nagyon megkedvelte és rengeteget szaladgált, napozott, vagy éppen evett ezen a kövön tanyázva, nem is beszélve arról, hogy itt pózolt nekem a fotókhoz a legszívesebben.

Mint azt éles szemű olvasóim felfedezhették a fenti képek némelyikén, bizony a megfelelő mozgás és felület hatására Gyula lábairól szép lassacskán, egyenként eltűntek a purhab kesztyűk. Borzalmasan sajnáltam, hogy ez a természetes folyamat sajnos azzal járt, hogy Gyula elvesztette az ujjai döntő többségét. Sosem fogom/fogjuk megtudni, hogy vajon ez a dolog, már a “baleset” pillanatában eldőlt-e, mivel a purhab megkötése egy nagyon hidrofil folyamat, azaz rengeteg vizet von el. Lehetséges, hogy a cérna vékony ujjacskák néhány órán belül annyira kiszáradtak, hogy elhaltak.

A lábak állapotát talán ezen a képen lehet a legjobban felmérni. Nem mellesleg a pocak állapotából arra lehet következtetni, hogy nemrég evett 🙂

Megszabadulva a gumóktól, Gyula a kevés ujja ellenére is meglepően fürgén szaladgált és nagyon ügyesen mászkált és ugrált(!) a köveken. Valószínű, hogy teljesen függőleges felületeken már nem tudna felfutni, de ezen kívül nekem teljesen életképesnek tűnt. Vígan fogdosta a kukacokat és a tücsköket, bár bevallom az utolsó hetekben a megehető tücskök számát minimalizáltam, mert egyszerűen megkedveltem őket és sajnáltam, hogy ebéd lesz belőlük. Szerencsére Gyula nagyon jó étvággyal fogyasztotta a lisztkukacokat is.

Másfél hétig kísértem figyelemmel, hogy nem gyulladnak-e be az ujjai és megfelelően záródnak-e a sebek, valamint képes maradt-e az önálló léthez szükséges szaladgálásra, mászásra és vadászásra és a múlt hét végén úgy ítéltem meg, hogy itt az ideje, hogy búcsút vegyünk egymástól.

Elkészítettem róla az utolsó fotót az ideiglenes lakhelyén az egy hét híján két hónap “fogság után”,

majd bepakoltam a kis hordozóba és irányt vettem Budaörs felé, mert az elengedés helyének az ottani leginkább mészkőből álló terepet tartottam optimálisnak. Gyula egész úton megpróbált valahogy kiszökni, de szerencsére nem sikerült neki. Budaörsön aztán csatlakozott hozzám Kri és Miki, valamint a két már nem is olyan kisméretű rokon és elgyalogoltunk a szabadon engedéshez jónak tartott helyre. Első lépésként a maradék kukacokat “engedtem szabadon” bízván abban, hogy Gyula kihevervén a sokkot örülni fog a könnyen elejthető zsákmánynak.

Ezután következett a szabadon engedés pillanata, ami valahogy csak nem akart egy pillanat lenni. Mint a következő képeken is látszik, miután kinyitottam a kisállat hordozót, hirtelen alább hagyott Gyula részéről az a nagy menekülési vágy, amit az autóban produkált és nem akart elmenni.

Kimondottan rossz érzésem támadt ezzel az egész vissza a természetbe (ez itt most nem Rousseau idézet volt, hanem szó szerint kell értelmezni, azért nincs idézőjelek között) akcióval kapcsolatban. Aztán persze eszembe jutott, amikor itthon is lelkesen kaparta percekig a terrárium oldalát és mindent megtett annak érdekében, hogy megszökjön, aminek kellően gyors, kegyetlen és véres következményei lettek volna a lakásba “beépített” négy gyilkológép következtében. Amíg ezeket végiggondoltam Gyula végre elhatározta magát. Nagyon komótosan kimászott a dobozból és elvegyült a fűszálak között.