Dolgok, történések, amik felidegesítettek
(Remélem) Mindenki ismeri és talán nem is tudatosan, de használja is azokat a prefixeket, melyek már teljesen beleépültek a mindennapjainkba. Senki sem kér ezer gramm krumplit, hanem egy kilogrammot kér. A prefixek módosítják az adott értéket, általában a 103 valamelyik hatványával, azaz ezres nagyságrenddel. Egy kilogram, ezer gramm, egy kilométer az ezer méter, egy 15 megatonnás hidrogénbomba robbanóereje 15 millió tonna TNT-nek felel meg és így tovább.
Vannak azonban a nem annyira feltűnő prefixek, melyek szintén erősen módosítanak bizonyos értékeket. Ilyen például a Nike, vagy a Louis Vuitton és biztos mindenki tud még mondani ilyen előtagokat. Ezen prefixek közös jellemzője, hogy az adott termék megnevezése előtt szerepelve, egészen értelmetlen mértékben sokszorozzák azok árát. Sajnos nem fényképeztem le, de a múlt heti prágai látogatásomkor, percekig álltunk hüledezve egy kirakat előtt, ahol kimondottan ronda lábbelik voltak kiállítva, szinte hihetetlen árakon és egy különösen visszataszító papucs mellett egy forintra átszámítva 160000-es árcímke díszelgett. Mindez azért, mert egy általam sosem hallott nevű (na jó ez tudom, hogy nem volt egy erős érv) tervező remeke volt.
Vannak azonban általánosabb értelmű prefixek, mint ahogy az a napokban tapasztalhattam és fel is hívták rá a figyelmemet. Egy ilyen prefix például a baba-. Bármilyen termék, ami elé oda tudják pakolni ezt az előtagot, hirtelen minimum a duplájába kerül annak, amennyit érne. Most ne menjünk bele abba a közgazdasági, vagy filozófiai vitába, hogy minden annyit ér, amennyiért megveszik.
Hogy mégis, hogyan kerültem én baba- előtagú dolgok közelébe, vonják fel a szemöldöküket az olvasásban idáig eljutó, engem kicsit közelebbről ismerők. Elsőként több mint egy éve, amikor a néhány napos Pipitér cica kézi táplálásához kellett beszereznem cumimelegítőt és a hozzá tartozó poharakat és ezért mentem be egy bababoltba. Már akkor feltűnt, hogy hogyan kerülhet annyiba tíz darab műanyag pohár, amennyiért (igaz, hogy az IKEA-ban) négyszemélyes étkészletet veszek, nem műanyagból. Most pedig Bertalan cica betegsége miatt nagyon fontos, hogy egészen pontosan tudjam mérni a jószág súlyát. Az első ötletem az volt, hogy veszek egy babamérleget. Kicsit hosszúra nyúló internetes keresgélés (most nem volt időm kivárni egy aliexpresszes szállítást, így csak hazai boltokat néztem) és két bababolt személyes meglátogatása után az a vélemény alakult ki bennem, hogy B@ZDMEG!!! Egész egyszerűen az eszközök kivitele és tudása, még csak köszönő viszonyban sem volt az árcédulájukon található számokkal. Egy gyakorló anyuka és egyben állatorvos ismerősöm világosított fel, hogy bizony a baba előtagnak is pontosan ugyanolyan mágikus hatása van az árcédulákra, mint a már említett márkaneveknek.
Ekkor áttértem a konyhai mérlegek tanulmányozására és hamarosan találtam egy rozsdamentes acélból készült, jól kivitelezett, megfelelő felbontású és pontosságú digitális mérleget 10kg-os méréshatárral, ami bőven elegendő lesz a macseknak. Mindezt harmad(!) áron, egy ennél valamivel gyengébb tulajdonságú babamérleghez képest.
Olvasom az indexen a (gondolom) humorosnak szánt cikket arról, hogy mi is történne, ha az index szerkesztőségében megjelenne az Alkotmányvédelmi Hivatal embere. Bevallom nem igazán ragadott meg, sem a téma (újabb műhiszti), sem az iromány stílusa, de aztán a cikk befejezésén, tényleg könnyesre röhögtem magam!
“– Jó, akkor kezdjük azzal, hogy megírod ezt a közleményt szövegszerkesztőben, és az értekezlet után átbeszéljük, hogy tartalmilag meg stilárisan jó-e. Ha kész, élesítjük a cikket. Aztán körbevezetlek, bemutatlak a többi rovatnak, ráteszünk a belső levelezésre, és elmagyarázom, hogy működik a szerkesztőségi szoftver.”
De most komolyan! Ki látott utoljára olyan index cikket, amelyik a szinte már hagyománynak számító ténybeli pontatlanságokon kívül nem tartalmazott egy nagy halom stiláris, központozási és helyesírási hibát???
Gondolom mostanában sokunknak jelent meg a falán, egy sportfelszereléseket forgalmazó cég “ismeretterjesztésnek” álcázott vírusmarketing kampánya, melyből megtudhattuk, hogy egy kóla, vagy egy zacskó chips után, mennyit kell futnunk ahhoz, hogy ledolgozzuk a bevitt kalóriát. Ismerőseim tömegével osztották meg ezeket a képeket és néhányan vicces, néhányan komolyan veendő véleményeket fogalmaztak meg a képekkel, életmóddal, sportolással kapcsolatban.
Ami nekem hiányzott, hogy senki nem fogalmazott meg kétségeket a képekkel kapcsolatban, hiszen azonnal nyilvánvalónak kellene lennie, hogy mi a probléma velük.
Igaz, hogy az általános iskolai fizika, konkrétan a termodinamika, energiamegmaradás, erő, teljesítmény és a munka fogalma lehet, hogy már túlságosan magas volt azoknak, akik ezt a szemléltető ábrasort készítették, de azért valahol a ott az agysejtek mélyén, csak dereng valami arról, hogy egy 100kg-os futó, ugyanazon a távon, csupán a tömeget és a megtett utat (munka) figyelembe véve pontosan kétszer annyi kalóriát éget el, mint egy 50kg-os. Akkor, hogyan lehet leírni egy olyan hülyeséget, hogy egy doboz kóla 1,87 km? Kinek?
És persze olyan apróságokon már ne is akadjunk fel, hogy az egyéni metabolizmus a keringési rendszer és a tüdő állapota, sőt maga a futás technikája is befolyásolja a felhasznált energia mennyiségét.