A filmrajongóknak, valóságos ünnepnap lesz, november második fele. Európában, ugyanis ekkor jelenik meg többféle kiadásban, Fritz Lang, 1927-es zseniális filmjének a Metropolisnak az eredetileg Németországban bemutatott anyaghoz leginkább hasonlító verziója.

Arról, hogy miért is korszakalkotó ez a film, most inkább nem írnék, mert egyrészt nincs annyi időm, másrészt senki nem olvasná el a postot, olyan hosszú lenne. Érdemes megnézni a bepakolt előzetest!

A filmhez ugyanis eddig, csak egy a húszas évek végén az amerikai stúdiómogulok utasítására megcsonkított, már-már meghamisított verziójában lehetett hozzájutni, mivel nem csak lerövidítették a filmet, hanem az eredeti feliratokat (némafilm) is lecserélték, teljesen más tartalmúakra.

Sajnos akkoriban nagyon gyakran, de még manapság is (Apokalipszis most, Blade Runner, Ragyogás) előfordul, hogy a producerek a rendező eredeti szándékát semmibe véve, szétcincálják az elvileg már kész filmet. Kalandos életútja során a Metropolis hossza az 1927 januári, berlini bemutatón vetített 153 perces változattól kezdve az ismertebb 110 perces változatokon keresztül, egészen a már tényleg mészárlásnak tekinthető 80 perces, színezett változatig terjedt. Rögtön a bemutató után az európai forgalmazásért felelős Ufa és az amerikai forgalmazást intéző Paramount kb. 90-90 percesre vágta a filmet, hogy így szerintük könnyebben emészthetővé várjon a közönség számára.

Ezt sikerült a 2000-ben kiegészíteni, kb. 120 percesre az innen-onnan megtalált apróbb részletekkel, és ezt a változatot adták ki 2001-ben. Aztán 2008-ban megtörtént, amire már szinte senki sem számított. Buenos Airesben előkerült a film szinte érintetlen, eredeti változata! Üröm az örömben, hogy az eredeti 35mm-es nitrát filmről a negatívot átírták egy 16mm-es biztonsági filmre, ami sajnos a részletek nagy résznek elvesztését eredményezte, hiszen a kisebb film felbontása az ötöde-hatoda az eredetinek és ráadásul ennek a nyersanyagnak is elég megviselt volt az állapota. A lehetőségekhez képest helyreállított anyagból, 96 snittet tettek be a 2001-es változatba és ezzel kb. 25 perccel növelték meg a film hosszát. Ami ennél talán még fontosabb a 16mm-es film alapján sikerült rekonstruálni, hogy milyen sorrendben szerepeltek az eredeti filmben az eddig is ismert snittek és ez alapján “visszavágták” a filmet az eredeti formájára. Mindezek mellett, tisztázódtak az eredeti feliratok és az eredeti felirat helyek is.

Már nagyon várom, hogy mikor pakolhatom be a korongot a lejátszóba! Előrendelve! 🙂

86 éves korában, szívroham következtében elhunyt Cyd Charisse, a film musicalek hőskorának egyik legszebb és legtehetségesebb táncosnője.


(70 éves korában a Grand Hotel, Broadway musical verziójában)

Legtöbben talán a Singin’ in the Rain-ben látható “Broadway Melody Ballet”-ből emlékezhetünk rá.

Hat éves korában kezdett el táncolni, 12 évesen már orosz balettmesterektől tanul, majd 14 évesen tagja is lesz a Monte Carlo-i Orosz Balett-nek, “természetesen” a nevét a feladathoz igazítva Felia Siderova néven. Ezzel a társulattal turnézik Amerika és Európa szerte, majd a második világháború kitörésekor visszaköltözik Los Angelesbe.

Hamarosan MGM musicalekben szerepel táncosként, prózai szereprészlet nélkül. A már említett Singin’ in the Rain-ben is „néma” szerepe van. Áttörést a Band Wagon című film jelent számára, ahol az öt főszereplő egyikét alakítja Fred Astaire partnereként. Ebben a filmben található a Dancing in the Dark jelenet, melyet a későbbiekben a legkedvesebb táncaként említett..


A későbbiekben Gene Kelly több filmjéhez is partnernek kéri fel, majd prózai szerepeket is kap, sőt a kilencvenes években színpadon is nagy sikerrel mutatkozik be.

A Guiness -féle rekordok könyve szerint az ő lábai „értek a legtöbbet”, egyes adatok szerint 2, más források szerint 5 millió dollárra biztosította őket az MGM az ötvenes években, melynek mai értéke, már tényleg csillagászati összeg.

Azt hiszem ezek a lábak tényleg megértek ennyit.