Category: Muzax

Aug 30 2014

Informatikusok, akik zenét tanulnak

music_theory_logo_v2A  Fundamentals of Music Theory kurzuson, melyet nagyon remélem, hogy sikeresen fejeztem be, készült egy felmérés a diákok életkor, munkakör, érdeklődési kör, korábbi zenei tanulmányok szerinti megoszlásáról. A tanfolyamra meglehetősen sokan, hetvenháromezren  jelentkeztek. Az eddigi tapasztalatok alapján ennek a létszámnak kb. a fele kezdte el a tanfolyamot, ami még így is legalább harmincezer ember. Majdnem tízezer diák már meglévő adatai alapján a következő előzetes eredményeket publikálták a tanfolyam web oldalán.


According to our 9191 Entry Survey responses so far, this is what we know:

  • Almost 49% have a first language other than English
  • The biggest employment areas are (from largest): IT and information services (1525 of total responses to question), Student (college/university), Retired, Other, Teaching and education, Creative arts and culture (555).
  • Around two thirds have completed either undergraduate or postgraduate study, though only about 10% say their academic study was in a subject area related to the course.
  • About 13% have never studied music before, while a further 50% have studied it informally while learning to play an instrument, with no formal study.
  • About  30% have never studied music theory before.
  • Around 61% would not describe themselves as a musician.

Érdemes lenne megtudni, hogy az oktatási forma, azaz az online kurzus miatt, vagy egyszerűen a valós érdeklődés  miatt kerültek többségbe az informatikusok a tanfolyam hallgatói között. Minden hatodik diák, aki kitöltötte a kérdőívet az informatikai szektorhoz köthető. Mindezek mellett a diákok fele nem angol anyanyelvű és a diákok közel kétharmada nem tartja magát zenésznek.

Nagyon kíváncsi leszek, ha teljesen lezárul a tanfolyam, hogy hányan végezték el sikeresen!

Sep 02 2012

R.I.P. Hal David

Már megint egy R.I.P. post és tényleg kezdem nagyon unni az ilyen témájú írásokat. Lassan külön kategóriát nyithatok nekik 🙁

91 éves korában elhunyt, (szerintem) minden idők , egyik legjobb szövegírója, Hal David.

Burt Bacharach partnereként olyan halhatatlan dalokat alkottak (a teljesség igénye nélkül), mint:

2011-ben, Paul Simon, Stevie Wonder és Paul McCartney után, negyedikként, ők nyerték el az Amerikai kongresszusi Könyvtár által életre hívott Gershwin díjat.


Aug 25 2012

Momma said knock you out

Egy kissé tájékozatlan betörő, úgy döntött, hogy megüti a főnyereményt és éjjel egy órakor behatolt a jelenleg inkább színészként dolgozó rapper, LL Cool J házába, ahol a család éppen az igazak álmát aludta. A riasztó rendszer felébresztette az emeleten alvó rappert, aki zajt hallott a konyha felől és úgy döntött saját kezébe veszi a probléma megoldását.

Ha kicsit szarkasztikusan szeretném megfogalmazni a történteket, most az első mondatra visszautalva azt írhatnám, hogy a főnyeremény ütötte meg a betörőt, nem is akárhogyan. A betörőt a rendőrök orrcsont, állkapocs és bordatörésekkel vették át a ház gazdájától, aki miután “immobilizálta” a bűnözőt, azonnal értesítette a rendőrséget.

A betörő, nem gondolta át annak lehetőségét, hogy a ház gazdája nem csak eljátssza a kemény zsarut az NCIS LA-ben, hanem esetleg tényleg kőkemény. Ez a baj azzal, ha az ember nem néz talkshow műsorokat :), mert akkor láthatta volna, hogy LL Cool J, az egyik műsorban, egyszerűen felkapta a műsorvezető hölgyet és őt emelgette “bicepszre” 10-20 alkalommal a legkisebb erőlködés nélkül.

Persze nem lehet eldönteni, hogy amit látunk az egy kitalált image, vagy a valóság, de egy idén készített interjú alapján, a történet családmentő pozitív főhőse, meglehetősen jó arcnak tűnik.

 

 

A post végére a klaszikus:

May 23 2012

Vizsgadrukk

Kedden, olyan dolog történt velem, amire legutóbb, több mint húsz évvel ezelőtt került sor. Egy vizsgabizottság előtt kellett vizsgáznom, “élőben”. Természetesen ezalatt az említett húsz éves időszak alatt igen sok írásbeli és számítógépen elvégzett vizsgán estem túl, de ez egészen más volt.

Az történt, hogy tavaly elhatároztam, végre a rengeteg halasztgatás után belevágok egy rég dédelgetett “projektbe” megkísérlek, legalább alap szinten megtanulni szaxofonon játszani. A hangszer, már néhány éve ott porosodott a szekrényben, mert nem sokkal az első komolyabb elhatározás és a hangszer megvétele után zajlott le a sikeresnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető első orrműtétem és akkor, gyakorlatilag egy évig, szó sem lehetett semmiféle fúvós hangszerről. Ennyi idő alatt pedig a kezdeti lendület, szépen elenyészett.

Tavaly valamikor a nyár vége felé azonban ismét erőre kapott ez az elhatározás és tanár keresésébe kezdtem, aki hajlandó egy ilyen túlkoros tanítvánnyal is foglalkozni, teljesen nulláról indulva. Bár valamikor folytattam zenei tanulmányokat, de azok egyrészt egészen más hangszerkörhöz tartoztak, másrészről (még leírni is szörnyű) több mint harminc éve zajlottak és bizony az a “tudás”, amit harminc éven keresztül egyáltalán nem használ az ember, totálisan annihilálódik.

Szerencsére egy szaxofonos ismerősöm ajánlott egy tanárt, aki nem rettent vissza a kihívástól és valamikor augusztus elején elkezdtem tanulmányaimat. Munka mellett elég nehéz volt megoldani a rendszeres órára járást, de végül sikerült. A gyakorlás, kisebb nehézségekbe ütközött, tekintettel a hangszer hangerejére és a szomszédok tűrőképességére, de végül ezt is meg lehetett oldani a hétvégi, (üres) munkahelyi gyakorlásokkal.

Ha jól emlékszem, szeptember vége felé vetődött fel a lehetőség, hogy mi lenne, ha ezt az egészet zeneiskolai keretek között folytatnám, én pedig beleegyeztem, elvégre elsőre teljesen mindegynek tűnt, hogy magánóraként, vagy zeneiskolai óraként járok ugyanahhoz a tanárhoz. Már a beiratkozási lapon olvasható “szülő/gondviselő aláírása” kicsit érdekeznek tűnt, de az események igazából akkor váltak csöppet szürreálissá, amikor megkaptam a félévi bizonyítványomat (melyet elvileg szintén alá kellett volna íratnom 🙂 ) és tisztelt oktatóm, érdeklődni kezdett, hogy milyen darabokat válasszunk az év végi vizsgára.

Ez a vizsga dolog, cseppet váratlanul ért és nem igazán csalt mosolyt az arcomra, mivel ez az évvégi vizsgakötelezettség valahogy elkerülte a figyelmem és mindig borzasztó izgulós vizsgázó voltam. Szép lassan, egyenként kiválasztottuk a két gyakorlatot és a két darabot (egy zongorakíséretest és egy szaxofon duettet) és az elkövetkező órák nagy részét a vizsgára aló felkészüléssel töltöttük.

A párizsi út előtt egy nappal és a következő héten, alkalmam volt gyakorolni a vizsgán is részt vevő zongorakísérővel (akinek ezúton is köszönöm az apróbb “besegítéseit”), aztán kedden elérkezett a nagy nap.

Fogalmam sem volt, hogy miképpen zajlik egy ilyen vizsga, homályos (nem éppen pozitív) emlékeim voltak a hegedű vizsgáimról, de egyébként nem tudtam mire számítsak. A vizsga kiírt időpontja előtt fél órával “illett” megérkezni és kaptunk egy termet, ahol kicsit befújhattuk a hangszereket, nádat, stb. Az első teremből a megérkezésem után 5 perccel távoznunk kellett, mert zavartuk az alattunk zajló zongoravizsgát. Érdekes, hogy mi semmit nem hallottunk a zongorából! 🙂

Átmentünk egy másik terembe, ahol a levegő relatív páratartalma kb. 100% volt és a megszokott 21% oxigén tartalom helyett, ennek maximum a fele állt rendelkezésre. Valljuk be, szaunának jó, fúvós hangszereken gyakorláshoz nem igazán ideális körülmények. Szépen felpakoltam a fúvókára a gondosan kiválogatott (csak ezért találkoztam hétfőn a tanárral) “vizsganád”-at és lelkesen gyakorolni kezdtem, hogy egy ismert hibámat hogyan tudom megkerülni a vizsgán. Ezen kívül a hangológéppel szépen összehoztam, hogy a felső- és alsó oktávban is viszonylag pontos voltam. Néha azért kimentem a folyosóra egy-egy nagyobb levegőt venni.

Megjegyzem a szoba tömve volt olyan kb 8-10 éves gyerekekkel, akik pont annyi ideje tanulták ezt a hangszert, mint én, vagy esetleg már régebben és velük együtt kellett vizsgáznom, hogy ez még egy kicsit tovább növelje a frusztrációmat. Megjegyezném, hogy egy-két “lelkes” anyukát a legszívesebben kipofoztam volna a szobából, amikor az amúgy sem túlságosan nyugodt gyermekeiket, nekiálltak tovább stresszelni (egyél! miért eszel annyit? igyál! miért iszol annyit? hogy néz ki rajtad az a ruha? gyakorolj! hagyd abba mert kifáradsz!, stb.) Itt vált érthetővé, hogy az iskola azon lépése,hogy a szülők nem jöhetnek be a vizsgára, leginkább a gyerekek védelmét szolgálja.

Hírnök érkezett (szerencsére nem egy görög tragédiából), hogy az előttünk lévő csoport lassan befejezi a vizsgát, ideje összepakolni és leindulni. Ekkor a fémből készül fúvóka védőmet, gondolom a nem kis izgalom hatására, egy lendületes mozdulattal rosszul toltam rá a fúvókára és hosszában kettéhasítottam a kiválasztott, befújt nádat 🙁  A zsebemből előhalásztam egy elvileg ugyanolyan keménységű nádat és lefelé menet, felraktam a fúvókára.

Aki játszott, vagy játszik szimpla-, vagy dupla nádas hangszeren az tudja, hogy itt elérkeztünk történetem tragikus csúcspontjához. Ez kb. annyit jelent, mintha egy sportlövőnek, már a lőállásban, hirtelen elvennék a fegyverét, mellyel hónapok óta gyakorol és minden kis trükkjét ismeri és a kezébe adnak egy teljesen ismeretlen másik fegyvert, amiről fogalma sincs, hogy miképpen van beállítva. Esetleg egy asztaliteniszezőnek, hirtelen elveszik a jól bejáratott ütőjét szett közben és egy olyan ütővel kell folytatnia, aminél fogalma sincs a borítás sebességérről, kontrolljáról, stb.

A vizsga teremben leültünk és végighallgattuk egymás produkcióját. Én az utolsó előttiként kerültem sorra. Egy skálával kezdtem, aminél felfelé menet, sikerrel elkerültem a már említett “szokásos” hibámat, ám lefelé menet az egyvonalas fisz iszonyatosan besípolt. Megpróbáltam még egyszer, ismét sípolás. Ránéztem, a hangszerre, hogy nem-e ragadt be valamelyik billentyűm, de nem. Végül egy teljesen “idegen” sosem alkalmazott szájtartással kihoztam azt a hangot, aminek meg kellett szólalnia. Nem indultak jól a dolgot.

Az egyik gyakorlatot, kissé izgulva, de talán egy apró hibával teljesítettem, majd jött a zongorás darab. Bár figyeltem az “új” szájtartásra az egyik #F azt hiszem itt is besípolt. A duettben, pedig nagyon kijött, hogy bár az alaphangot összehangoltuk, közben néha szétmentünk.

Aki esetleg nem ismeri az ilyen típusú hangszerek fizikáját azoknak talán érdekesség, hogy a szaxofon (és a hasonló hangszerek) nem olyanok, mint pl egy zongora, ahol “nincs hamis hang”, azaz, ha leütök egy A, vagy C billentyűt, akkor egy A, vagy C hang fog megszólalni (ha a zongora fel van hangolva, azaz “Wohltemperiertes Klavier” 🙂 ). Egy szaxofonon, ha az A, vagy C hangnak megfelelő fogást használom, csupán szájfeszességgel és egyéb az arcüreget és alsó ajkat érintő “trükkökkel” és levegőmennyiséggel, egészen el lehet mászni ezektől a hangoktól. Ennek azért van jelentősége, mert a fáma szerint pontos szaxofon nem létezik, azaz a játékosnak ismernie kell a hangszerét és minden egyes hangnál, korrigálnia kell a hangszer esetleges pontatlanságát. Én sajnos az új nádhoz még nem voltam “behangolva”.

A kis hangszerfizikai kitérő után, már csak annyit, hogy saját magamnak és  tanáromnak, azt hiszem nem okoztam csalódást és minden bizonnyal jobban alakult volna a dolog, ha az utolsó pillanatban nem teszem tönkre a nádat, de így sem sikerült (nagyon) rosszul a vizsga.

Az “érdemjegyet” még nem tudom! 😉

WordPress Themes