Igazából még fel sem fogtam, hogy mi történt.
Bertalan állapota a megkezdett kemoterápia és az egyéb gyógyszerek hatására rohamosan javult. A cica néhány hét alatt 70(!) dekát hízott a kedve, mozgékonysága visszatért. Tegnap egy ismerősöm úgy nyilatkozott, hogy olyan, mint két évvel ezelőtt.
Ma reggel az arcom piszkálásával ébresztett, hogy ő tulajdonképpen már nagyon éhes és én mi a fenét keresek az ágyban.
Aztán elindultunk az onkológushoz a következő kezelésre és a kocsiban rémes dolgok történtek. Elsőként hányni kezdett, majd “hátul” minden egyszerre távozott belőle és csúnyán nyávogott közben. Mire odaértünk a rendelőbe, mindkét hátsó lába lebénult és folyamatos volt a nyávogás a fájdalom miatt.
A gyors diagnózis, “lovagló trombózis”, azaz mindkét láb felé elzáródott a vérkeringés.
Hogy ne szenvedjen egy gyors véna kanül berakás és altatás, majd tanácskozás, hogy mi legyen. Az ultrahang vizsgálat mintegy mellékesen kimutatja, hogy a cica jól reagált a kemoterápiára és a nyirokcsomók összehúzódtak, de mindez teljesen mindegy. Telefonos konzultáció az egyetemmel. Már nem érne oda időben egy műtőasztalra, hogy megkísérelhessék a megmentését és a beavatkozás teljes sikerére akkor sem sok az esély, ha éppen ott történt volna.
A döntést persze nekem kellett meghoznom.
Bertalan 14 év után nincs többé velem.
