Változnak az idők

Ismét egy kis ilyen volt, ilyen lett történet:

Roma politikus háza égett Tatárszentgyörgyön
Ismét lángra lobbant egy ház Tatárszentgyörgyön – ezúttal kedd hajnalban, a cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettesének otthona. Nem történt személyi sérülés.
Doros Judit Szolnok| NOL| 2009. április 7.

– Ez volt a visszavágás azért, mert februárban, a Csorbáékat ért támadáskor nem hagytam, hogy a rendőrség eltussolja az ügyet, és a balesetnek állítsa be a gyilkosságokat, hanem lehívtam a roma vezetőket Tatárszentgyörgyre, és kiálltam a cigányokért – mondja Horváth Lídia, a Pest megyei település cigány kisebbségi önkormányzatának elnökhelyettese, akinek Bajcsy-Zsilinszky utcai családi háza kedden, hajnali két óra körül gyulladt ki.

A tűzoltók elsődleges vizsgálata szerint a tüzet szándékos gyújtogatás idézte elő. Az elkövetők valamilyen égésgyorsító anyagot használtak. Ezt a megállapítást megerősítették a helyszínre érkezett Pannon Kutyás Mentőszolgálat munkatársai is, a kutyák egyértelműen jelezték a gyúlékony anyagot. A rendőrség rongálás miatt indított vizsgálatot.

A tűzben senki nem sérült meg. Horváth Lídia és élettársa, Sztojka József hétfő este kilenc órától a roma járőrszolgálat tagjaiként a falu biztonságát vigyázták. A szolgálatot azt követően hívták életre, hogy február 23án eddig ismeretlen tettesek felgyújtották Csorba Róberték házát a tatárszentgyörgyi faluszélen, s a menekülő apát és ötéves kisfiát lelőtték. A cigánysor lakói attól félnek, megismétlődhet a támadás, ezért esténként járőröznek.

Horváth Lídia házát – amely mindössze 250-300 méterre van a kettős gyilkosság helyszínétől – nem először éri támadás: ismeretlen tettesek tavaly december 31-én és idén január 5-én is megpróbálták felgyújtani, de csak a melléképületek égtek le, s a tüzet sikerült eloltani. Most a családi ház kiégett, a berendezések megsemmisültek.

A romák közül többen látni véltek egy árpádsávos zászlóval haladó fekete dzsipet, amilyenhez hasonló a februári támadás idején is feltűnt a faluban. Mások szerint ez csak szóbeszéd, hiszen hajnali kettőkor, a kivilágítatlan utcában, egy elsuhanó autóból nemigen lehetett felismerni a zászló színét vagy mintáját.

Az egyik szomszéd arról beszélt: Horváth Lídia a házuk megvásárlásakor hitelt vett fel, de annak részleteit az utóbbi időben már nem törlesztette. Ezért a kölcsönt adó takarékszövetkezet árverezési eljárás alá vonta a házat.

– Ez igaz – ismerte el Horváth Lídia. Az árverezésre májusban került volna sor. A tartozás összegéről nem nyilatkozott, élettársa viszont közölte: 2,4 millió forintos hitelt vettek fel házvásárlásra. Az ingatlanra biztosítást is kötöttek, a biztosító – a berendezésekkel együtt – 4,8 millió forintra értékelte a lakást.
Ajánlott cikkek

Sztojka József úgy fogalmazott: élettársát és őt tanúként hallgatták meg kedden a rendőrök, de volt olyan érzése, mintha a gyújtogatással részben őket gyanúsítanák.

– Nekünk ez a ház az életünk, eszünk ágában sem volt kárt okozni – mondta Sztojka. Horváth Lídia viszont arról beszél, hogy most már legszívesebben szabadulna a háztól, így az árveréssel jobban járna, mivel piaci áron úgysem találna rá vevőt.

– Tatárszentgyörgy nem az a hely, ahol mostanában házat vesznek az emberek – mondta.

Berente Imrénét, a település polgármesterét nem sikerült elérni, hivatalában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a falu vezetője a nyomozás lezárásáig nem nyilatkozik.

Megtudtuk: hétfő este Tatárszentgyörgyön Iványi Gábor metodista lelkész és Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke a Csorba családnak átadta azokat a játékokat és ruhákat, amelyek a Wesley János Lelkészképző Főiskola márciusban meghirdetett jótékonysági akciója során gyűltek össze az életben maradt két gyerek számára. A Magyar Antirasszista Alapítvány kétmillió forinttal bankszámlát nyitott annak elősegítésére, hogy az otthontalanná vált család mielőbb visszaköltözhessen a házába. Horváth Lídia, a cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese szerint nincs összefüggés az ajándékozás és az ő házának megtámadása között, az adományozás ugyanis szűk körben történt, s annak időpontjáról csak az érintett családok tudtak.

Mohácsi: Az uniós biztos fölveszi a kapcsolatot a kormánnyal

– Ha ebben az országban felderítetlenül és büntetlenül maradnak a Molotovkoktélos támadások, gyilkosságok, akkor nincs más választásom: nekem is politikai menedékjogot kell kérnem egy olyan államban, ahol a törvényesség uralkodik – mondta tegnap Tatárszentgyörgyön Mohácsi Viktória SZDSZ-es EP-képviselő. Közölte: az elmúlt másfél évben huszonnyolc, Molotov-koktélos támadás ért romákat. Hat halálos áldozat van. Több helyen felajánlottak jogi képviseletet a sértetteknek, de hiába kérték, a rendőrség a tanúkihallgatások idején egyetlen alkalommal sem értesítette a jogi képviselőket. Mohácsi szavai szerint így fordulhatott elő az is, hogy jogi képviselő nélkül hallgatták meg a februári tatárszentgyörgyi ügy egyik sértettjét, a hatéves Biankát is. A képviselő közölte: tegnap minderről konzultált Jacques Barrot, a kisebbségi jogok uniós biztosa kabinetfőnökével, és azt a választ kapta, hogy az uniós biztos felveszi a kapcsolatot a magyar kormánnyal.
A bűnügyi szakértő szerint nem a gyilkosok tértek vissza

Nem az vagy azok tértek vissza Tatárszentgyörgyre keddre virradóra gyújtogatni, aki vagy akik februárban egy másik utcában egy roma származású apát és fiát meglőtték – mondta egy neve elhallgatását kérő bűnügyi szaktekintély kedden az MTI-nek.Az informátor a rendelkezésre álló adatokból arra következtet, hogy ezúttal a lángra lobbant ház tulajdonosának valamelyik haragosa állhat a háttérben. A szakértő úgy véli: a februárban fegyverrel “igazságot osztó” gyilkos nem elégedett volna meg gyújtogatással, egy helybéli haragosnak viszont elegendő lehetett, hogy ráijesszen a roma kisebbségi önkormányzat helyettes vezetőjére.


Nem vállalta a hazugságvizsgálatot a cigány politikus
2009.06.24.

Nagy értékre elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség a Tatárszentgyörgyön április 7-én kiégett ház tulajdonosát – közölte Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán az MTI-vel. A gyanúsított panasszal élt a kihallgatása ellen.

A bűnügyi igazgató tájékoztatása szerint a szakértői és a tűzvizsgálói jelentések alapján elegendő adat gyűlt össze ahhoz, hogy a rendőrség feltételezze: maga a tulajdonos, vagyis H. Lídia gyújtotta fel egyedül vagy segítséggel a saját házát, hogy a korábban kötött, magas összegű biztosítás révén milliós bevételre tehessen szert.

Papp Péter elmondta: a vegyészi szakvélemény szerint a helyszínen lefoglalt flakonokban motorbenzin volt, vagyis ezt az anyagot locsolták szét a lakásban égésgyorsítóként. A tűzvizsgálói szakvélemény a szándékos gyújtogatás tényét erősítette meg, míg a megbízott nyom- és zárszakértő arról nyilatkozott, hogy a tűzoltók kiérkezésekor zárva talált házba korábban senki sem próbált erőszakosan – azaz a nyílászárók “megbabrálásával”, kifeszítésével – behatolni.

A bűnügyi igazgató hozzátette: noha az ujjlenyomatok vizsgálatának eredményére még várni kell, a rendelkezésre álló adatok elégségesek ahhoz, hogy a rendőrség nagy értékre elkövetett csalás bűntettével meggyanúsítsa és kihallgassa az ingatlan tulajdonosát, H. Lídiát. A kihallgatás ellen az asszony panasszal élt, s most sem járult hozzá a poligráfos vizsgálat elvégzéséhez – mondta Papp Péter. Közlése szerint e vizsgálat megtagadásához a gyanúsítottnak joga van, viszont a hamarosan sorra kerülő DNS-vizsgálatot el kell viselnie. A DNS-minta levételére azért van szükség, hogy azt összehasonlítsák a tűz helyszínén lefoglalt bűnjeleken, tárgyakon talált DNS-maradványokkal.

A nyomozás jelenlegi állása szerint nagy a valószínűsége annak, hogy miután H. Lídia a bankoktól felvett hiteleit nem tudta fizetni, tavaly ősszel irreálisan magas összegű biztosítást kötött: a házra 20 milliósat, az ingóságokra 4,65 milliósat, a melléképületre 4 milliósat. Nem sokkal ezután tartott egy “próbát”, az ingatlanban akkor keletkezett kisebb tűz kapcsán a biztosítótól 300 ezer forintot vett fel.

Papp Péter közölte: elképzelhető, hogy hamarosan további gyanúsítottak is “képbe” kerülnek – például az vagy azok, akik segítettek a gyanú szerinti öngyújtogatásban, illetve akik a biztosító alkalmazottja(i)ként esetleg összejátszottak H. Lídiával az irreálisan magas összegű biztosítás megkötésében (a rendőrség szerint a tűz miatt keletkezett kár 2,5-3 millió forint között mozoghat).

A tatárszentgyörgyi cigány önkormányzat elnökhelyettesének, H. Lídiának a házában április 7-én hajnalban keletkezett tűz. A lángok fellobbanásakor a nő és férje járőrszolgálatban volt. A mára gyanúsítottá vált asszony mindvégig tagadta, hogy bármi köze lenne a gyújtogatáshoz, szerinte a romákat védő tevékenysége miatti bosszúról van szó.

A rendőrségnek arra a véleményére, hogy a Generali Biztosító 23 millió forinttal túlbiztosította a házat, Papp-Váry Borbála, a társaság központjának kommunikációs csoportvezetője május 29-én úgy reagált: félreértés túlbiztosításról beszélni. Ugyanakkor az MTI kérdésére válaszolva érzékeltette: ők is vizsgálódnak az ügyben.