Kb. egy féléve, kénytelen vagyok minden nap egyszer, ősi japán hagyományokat ápolva hasba szúrni magam egy a II. tip. cukorbetegségemet nagyon szépen karban tartó szerrel. A Novo Nordisk által gyártott szándékosan néven nem nevezett terméket a diabetológusom szerint sajnos nem sokan engedhetik meg maguknak (magyarul drága), de tényleg jól működik.
Van azonban egy apró bökkenő ezzel az egésszel. A hatóanyag bejuttatásához, ugyanis nem csak a szert tartalmazó előre töltött fecskendőre van szükség, hanem az egyszer használatos tűkre is. Úgy tűnik azonban, hogy a gyártó és forgalmazó cég a (viszonylag) drága hatóanyag eladása után, már nem annyira viseli a szívén a betegek sorsát, mint ahogy azt talán kellene, vagy a tűkön nem tud akkora hasznot realizálni.
Az a helyzet ugyanis, hogy hónapok óta nem lehet kapni a 6mm hosszúságú 31G vastagságú (azaz inkább vékonyságú) Novofine tűket Magyarországon, ami bizonyos komfortot biztosított az egyébként azért kissé kellemetlen folyamathoz. Arról már nem is tennék említést, hogy a “fejlett nyugaton” már rég forgalomba került a 31G-nél is vékonyabb, kimondottan az én hatóanyagomhoz kifejlesztett 32G etw tű, ami egy néhány száz betegen végzett, (kissé marketing szagú) vizsgálat szerint a betegek háromnegyede szerint még kevesebb fájdalmat okoz, mint az eddigi típusok. Fontos még azt is tudni, hogy az ilyen elnyújtott hatású szereknél, nagyon fontos, hogy a hatóanyag a megfelelő mélységbe kerüljön, hiszen csak így biztosítható a 24 órás többé-kevésbé egyenletes felszívódás. Ebbe azért elég komolyan beleszólhat, ha 6mm helyett 8mm mélységbe adom be, mert csak ekkora tű kapható.
Most rendelem meg az első nagyobb adag 32G-s tűt Németországból, de valahol szánalmasnak és egy kissé felháborítónak tartom, hogy még mindig ennyire másodrendű országnak számítunk, ha a betegek “kényelméről” van szó. Persze az is lehet, hogy csak mi vagyunk ennyivel “keményebbek” a puhány nyugati cukorbetegeknél…
Asztakurta, megszerzett téged a Novó ennyi idővel azután, hogy már sem a ZöPö sem én nem beszélhetünk rá? 🙂
Télleg kellemetlen a 31G? Emlékeim szerint simán bele lehetett úgy tenyerelni, hogy az ember csak órákkal később vette észre, hogy ni mi ragadt a tenyerére, pedig az a zóna sokkal érzékenyebb, mint a has.
Nincs gond a 31G-vel, ha lehet kapni, de sajnos nem lehet(ett) azt sem. Most bekészleteztem abból is és a “csoda” 32G etw-ből is.
Jaj már, 31G meg 32G, meg ősi japán hagyományok… Engem februárban egy 20G-s tűvel szúrtak oldalba (és erről papírom is van :)), akkor én most Prométheusz példáját követem? 😀 Na jó, nem, mert a nevezett úrnak a májáját zabbantotta Csőrike naponta, engem meg szerencsére csak egyszer döfölőztek. Egyébként érdekes volt, mert én szúrást vártam, de olyan érzés volt, mintha egy golyóstoll-betétet tolnának a hátamba.