A napokban tele voltak a médiumok a Bakács féle szalámi lopási üggyel. Magával a konkrét esettel nem kívánok annál többet foglalkozni, mint megjegyzem, hogy nem kenyeret, hanem az egyik legdrágább felvágottat próbálta meglovasítani a jóember.

Az eset kapcsán azonban, ismét egy igencsak gusztustalanra sikeredett próbálkozást láthatunk, hogy bevezessék a közbeszédbe a “megélhetési bűnözés” kategóriát, amit anno Kuncze “Miskakancsó” Gábor honosított meg, mintegy legalizálva ezzel a falvakban élő többnyire nyugdíjas, saját céljukra termelők folyamatos büntetlen kifosztását. És igenis, tömegével vannak az országban, akiknek az éves bevételük nem éri el a Bakács féle szintet, mégsem lopnak.

A rengeteg siránkozás mellett, hogy mostanában mennyire “nem megy” a Bakácshoz hasonló liberóértelmiségi sleppnek, valahogy senkinek nem jutott eszébe feltenni a kérdést, hogy miért is kellene, hogy ezeknek az embereknek annyira jól menjen?

Vajon a Bakács – Para Kovács – stb. tengely valóban annyira kiemelkedően tehetséges? Esetleg csupán arról van szó, hogy eddig az SZDSZ holdudvaraként folyamatosan jutott nekik valami az asztalról “csak úgy” és érdemeiktől és tehetségüktől teljesen függetlenül megkapták azt a média jelenlétet, mellyel biztosítani tudták a nem túlságosan munkás megélhetésüket? Lehet, hogy váratlanul érte őket, hogy ennek most vége van és nekik is meg kell tanulni, hogy az általuk olyan nagyon támogatott piacgazdaság törvényszerűségei rájuk is vonatkoznak. Anno amikor a jobboldali lapok egyáltalán nem jutottak hirdetésekhez, akkor persze a piac törvénye volt, hogy a MaNem, vagy a Heti Válasz, szinte a csőd szélére került. Most, hogy az állami vállalatoknak már nem kötelező a Népszabadságban, vagy a Klubrádióban hirdetni, hirtelenjében, mindenféle közelebbről meg nem nevezett értékek kerülnek veszélybe.