Tegnap kis csipet-csapatunk társaságában megtekintettem a harmadik Shrek filmet.
Az első és legfontosabb dolog, amit meg lehet állapítani a filmről, hogy a forgatókönyv (ha volt egyáltalán) egy hatalmas NULLA!!!
Azt hiszem a készítők az előző két rész sikerét látva finoman szólva elpofátlanodtak. Történet semmi, illogikus megoldások halmaza, ismételt poénok.
Nagyon kíváncsi vagyok az eredeti, angol nyelvű változatra, mert a moziban töltött időt a magyar szinkron poénjai tették elviselhetővé. Néha visítva röhögtem fel, de az az érzésem, hogy ezeken a helyeken eredetileg más szöveg szerepelt.
A film után szétszéledtünk. Ivett pl. rohant haza, mert hajnalban indult az olaszországi swingelők után nyaralni, mi pedig néhányan átmentünk a lázba, ahol igen hamar gyakorlatilag elviselhetetlen klíma alakult ki. Miután Kirill-el kiszámoltuk, hogy a hőséget leginkább a bent táncolók okozzák, Sebi-vel beszereltük az egyik ventlátort a nyitott ablakba, ami kb 15 perc múlva, már érezhetően elviselhetőbbé tette a környezetet. Jövő alkalomra kellene még vinni néhány lécet, hogy a másik ventilátorral is meg tudjuk tenni ugyanezt.
Néhány képet is csináltam, hogy gyakoroljam az új vakukiegészítőm használatát:
http://fschnell.net/tanckepek/szel070623/index.html
Felpakoltam a Június 3.-ai Gödör képeket is:
http://fschnell.net/tanckepek/godor070603/index.html
Hát igen, a 3-at tényleg eléggé elkapkodták, viszont még mindig nézhető, nem úgy mint a Karibtenger kalózai 3.
Amúgy a “Kacsint, fordul!” azért ott volt. 🙂
ja, én is néha visítottam, de tényleg magyar poén volt . Jó volt, de egyszer elég volt.
Sajnos, egyet kell értsek. A forgatókönyv nulla. Amikor a végén, minden elbukni látszik, valaki azt mondja a Rosszak & Gonoszaknak:
– Figyi, ne legyetek már Rosszak & Gonoszak! Legyetek ti is jók!
Azok pedig ezt felelik:
– Oké!
Na én ITT kezdtem visítozni, mint a malac, amikor megérkezik a böllér.
Iszonyat! :-((((((
Zöpö: ez a megoldás engem a valamelyik ösBikini lemezen hallható esti mesére emlékeztetett, amikor a fészekből kiesett kimadár azt rikoltozza, hogy ÉHES VAGYOK, ÉHES VAGYOK!
“- Te ne legyél már annyira éhes kismadár, mondtam, aztán ennyiben maradtunk.”