Ismét Madách

Mint azt egy korábbi hozzászólásomban ígértem, írok egy keveset a Madách Musical Tánciskola idei évzáró előadásáról.

Röviden összefoglalva, az előadás tetszett, méghozzá annyira, hogy simán végignéztem egymás után kétszer és, ha lett volna időm, nagyon szívesen megnéztem volna az esti előadást is. Azt azért tudni kell, hogy nem pontosan ugyanaz az előadás megy le többször egymás után, hanem néhány szám cserélődik benne, pl. a legkisebbeket nem léptetik fel az esti előadásban, valamint a “kondi” táncos hobbista családanyák, csak az esti előadásban kerülnek színre, hogy ne az egész napjukat vegye igénybe a bemutató.

Részletekbe belemenve elsőként egy apró negatívumot említenék. A kortárs koreográfiák szerintem kicsit egysíkúra sikeredtek. A csoport párokra bomlik – a pár egyik tagja hozzáér a másikhoz, aki összecsuklik – kicsit “megrugdossák” a földön – felemelik- szerepcsere sémát túlságosan sok fellépésben és túlságosan sokszor láthattuk, bár a kiváló zeneválasztások, ruhák és világítás segített elkerülni a teljes egyhangúságot.

Ennyit a negatívumokról.

Több egészen zseniális produkció is volt a műsorban és érdekes módon a nekem nagyon tetsző darabok közül többet is a kisebbek adtak elő. Itt van például egy néptánc kategóriába besorolt, szerintem nagyon brutál ritmikai gyakorlat. Csak aki már megkísérelt egy adott ritmusképletet tartani, miközben a mellette lévők valami egészen más ritmust ütnek tudja, hogy ez egy korántsem egyszerű feladat, amit a gyerekek kiválóan megoldottak és a válaszolós, vagy a másik csapat végütemére indított saját rész sem tartozik a könnyű elemek közé.

És mindezt zene nélkül! Bocs, hogy belehallatszik a fényképezőgépem, de csak így tudtam megoldani a felvételt.

Egy másik produkció egy általam (eddig) ismeretlen Hofi Géza – Kovács Kati szám dallamára és szövegére épült (Az én világom ez). A koreográfia nagyon ötletesen követte a dal szövegét, igazi szórakoztató műsorszám volt.

Ismét hangsúlyozom, hogy ebben az egész műsorban az a legjobb, hogy egyrészt kihasználják a színház nyújtotta technikai lehetőségeket, másrészt nem csak a konkrét tánc betanulásával, előadásával foglalkoznak, hanem azzal is, hogy ez az egész, hogy fog mutatni a színpadon!

Az előadás számomra legkedvesebb számáról (jelenleg) sajnos nincs videóm, de előbb-utóbb, lehet, hogy akad majd. Szikora Bogi sztepp koreográfiájáról van szó, melyet igencsak bátran az Ének az esőben egyik betétdalára a Good Morning-ra alkotott. A bátorság azért kellett, mert egy ilyen zenénél az embernek akaratlanul is beugrik a film és az abban látható táncok és az összehasonlítási alap esetleg igencsak magasra kerül.

Nagyon-nagyon reménykedtem benne, hogy Bogi nem haragszik meg a “dicséretemre”, amikor az előadás után közöltem vele, hogy IMHO a legszórakoztatóbb koreográfiáját láttam, az eddig általam megismert munkái közül. Most nagyon jól elkapta az arányt a tánctechnika és a szórakoztatás között. Régóta beszélgetünk arról, hogy nem szakmabeli közönség a sztep-nél úgysem tudja értékelni, hogy micsoda hihetetlen munka fekszik egy-egy olyan kombinációban, ami nem igazán látványos, inkább “hallványos”, ezért az ilyen műsorokon (és csendben jegyezném meg, hogy lehet, hogy a versenyeken is) el kellene menni a show, a szórakoztatás az “entertainment” irányába és ez ennél a koreográfiánál maradéktalanul sikerült. Sajnos csak az első előadáson szerepelt a csoport, a másodikon, ahol a videót is bekapcsoltam, nem 🙁 Ráadásul, mivel ennyire tetszett, kicsit ritkábban kattogtattam a géppel, mivel inkább néztem.

A képeket már felpakoltam.
Első előadás: http://fschnell.net/tanckepek/madach07061601/index.html
Második előadás: http://fschnell.net/tanckepek/madach07061602/index.html