by ·5 Comments

Egy közel nyolc hónappal ezelőtti post-ban, ha nem is megjósoltam, de felvetettem a lehetőségét annak, hogy az USA-ban nagyon komoly gondokat okozhatnak az Irakból, vagy Afganisztánból hazatérő veteránok, mivel olyan feladatokra képzik ki őket és olyan feladatokat hajtatnak végre velük, ami elméletileg ellentétes az evolúció során kifejlődött a faj fennmaradásához szükséges ösztönökkel. Röviden megfogalmazva egy olyan faj nem tud fennmaradni, melynek egyedei egymást irtják.

Persze kemény kiképzéssel, ahol az előbb lőjj, aztán gondolkozz stratégiát verik az újoncokba, illetve az évszázadok óta jól bevált módszert alkalmazva megoldják, hogy a katonák egyszerűen ne vegyék emberszámba az ellenséget ideig-óráig blokkolni tudják ezeket a mélyen györekező ösztönöket, de előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból. Akiknél nem, azok már a bevetés előtt is pszichopaták voltak.

A kb. egy hete nyilvánosságra került adatok, igazolni látszanak a feltételezésem. Közel kétszeresére nőtt a veteránok által a hazájukban elkövetett gyilkosságok száma. Persze a hadügyminisztérium azonnal közölte, hogy ez az adatok egyféle értelmezése, de ők nem álltak elő a saját változatukkal. Az öngyilkosok számának nyilvánosságra hozásától pedig nagyon elzárkóztak.

Update

Sikerült találnom egy 2005-ös adatot az öngyilkosságokkal kapcsolatban (2007-ben hozták nyilvánosságra). Jellemző módon ezt az adatot nem a veteránok problémáinak kezelésére létrehozott testület, hanem a CBS TV társaság magánnyomozása produkálta.

2005-ben hetente 120 veterán lett öngyilkos az USA-ban. A 20-24 éves korosztályban 8x magasabb az öngyilkosok aránya a veteránok között, mint a civil lakosságban.

by ·3 Comments

Szinte nem is értem magam, hogy miért csodálkozom azon ami a Csillag születik c. “teheccségkutató” verseny döntőjében történt. Konkrétan arra gondolok, hogy az egyik kereskedelmi adó ismét hülyét csinált a nézőkből, versenyzőkből és nem utolsó sorban a tehetségkutató versenyből, mint műfajból.

Egyrészt a zsűri a verseny első fordulójában gyakorlatilag eldöntötte, hogy kik kerülnek a döntőbe és ez a döntés egyáltalán nem a produkciók alapján történt. Miután pl. Kovácsovics Fruzsina olyan fals hangok alkalmazásával adta elő dalát, hogy megrepedt a TV-m képcsöve, nem hittem a fülemnek, amikor a zsűri csontig benyalt neki, hogy mekkora tehetség. A későbbi első helyezettről, pedig már ekkor lehetett látni, hogy nem mesemondó, hanem “műparaszt” kategóriában kellett volna indulnia, de végül is az első fordulón a “Jééé, beszél! Milyen aranyos…” hozzáállás még túljuttathatta, de a továbbiakban azért egyértelműen kiderült, hogy tényleg nincs benne több, sőt amikor kicsit megpróbált (illetve a bácsik-nénik azt mondták neki, hogy próbáljon meg) kilépni arról az egy igen szűk területről ahova még belefér, kínosan sz@r produkciót láthattunk tőle.

Még szép, hogy az egyik zsűritag felvállalta, hogy tök mindegy mit csinál a gyerek ő akkor is nyomja neki a max. pontszámokat.

Az addig rendben van. hogy segítsük a hátrányos helyzetű tehetségeket, de egyrészt IMHO a gyerek nem tehetséges (erről persze lehet vitázni), másrészt akkor tessék neki szponzorokat szerezni, ne egy ilyen műsort alakítsanak át segélyműsorrá. Angliában erre van külön adás, Children in Need címmel ott “általában” a hátrányos helyzetű gyerekeknek és célzottan egy-egy tehetségnek gyűjtenek támogatást (idén 19 millió fontot, azaz 6,5 milliárd forintnyi összeget szedtek össze).

Persze most ismét kiváló alapanyagot teremtettek a bulvármédiának. Lehet azon izgulni (akinek van hozzá gusztusa), hogy akkor most költöznek-e, vagy sem, mire költik azt a rengeteg pénzt, ami egyébként szánalmasan kevés egy újrakezdéshez, vagy éppen (Fábry) Sanyi bácsi, hogyan segít szegény Árpin és, hogy egyengeti a karrierjét.

Az igazi tragédia, egyébként nem a zsűri döbbenetes dilettantizmusa, vagy konkrétan az, hogy Utasi Árpád nyert, hanem az, hogy ezzel legalább 3-5 évre lenullázták az ilyen versenyek presztízsét.

Ki az a hülye, aki, ha tényleg tehetséges valamiben, pl. zenész (apropó, hogyhogy szinte egyetlen egy hangszeres zenész sem jutott el a képernyőre, ha már itt tartunk) aki elindulna ezek után egy ilyen vetélkedőn tudván, hogy az a tulajdonság, ami itt legkevésbé számított az a tehetség.

by ·4 Comments

Már csak “kettőt kell aludni” és itt van 15.-e.

A két kereskedelmi adó versenyben próbálja hiszterizálni a lakosságot és valljuk be nem teljesen eredménytelenül. Nekik ugyanis az nem bevétel, ha az emberek kint vannak a békés(!) 15.-ei megemlékezéseken, hiszen csökken az auditált nézőszám, csökkennek a reklámbevételek.

Elemi érdekük, hogy félelemkeltéssel a lehető legtöbb embert tartsák otthon. Ennek több “hasznos” velejárója is akad. Egyrészt a tv előtt rettegő állampolgár mégis csak a képernyő előtt marad a Cillit Bang és a legújabb Vanish reklámok alatt, ha ezt megfelelően tálalják néhány véresen hörgő bevert fejű, kilőtt szemű tüntető között, másrészt akik csak és kizárólag az ő tudósításuk alapján tájékozódik azokkal azt is el lehet hitetni, hogy a virágokat szedegető, pillangókkal játszadozó békés rendőröket rohanták le, mutáns nyugdíjasok, járókeretes hordái.

A “állami” televízió (látni kellett volna a miniszterelnök arcát, amikor Baló nekiszögezte a kérdést, hogy mi a véleménye arról, hogy külföldön közszolgálati helyett államinak nevezik az mtv-t) pedig jól idomított majom módjára teljesíteni igyekszik kötelességét. Tegnap a Kék fényben, miután Bene László egy kifejezetten korrekt a lakosság megnyugtatására alkalmas nyilatkozatot tett, a műsorvezető csak nem tudott nyugton maradni, amíg x-edik rákérdezésére a főkapitány közölte, hogy a rendőröknél lesz éles lőszer. Pontosan ugyanúgy, ahogy egy közúti ellenőrzésnél, de ezt már nem tették hozzá.

Most 15.-e nekem személy szerint a szabadságról szól, sokkal inkább, mint eddig bármikor a “rendszerváltás” után. Arról szól, hogy érvényt szerezhetünk-e állampolgári jogainknak, részt vehetünk-e egy békés előre bejelentett demonstráción anélkül, hogy félnünk kellene. Hagyhatjuk-e, hogy a hatalom (tök mindegy, hogy milyen kormány van hatalmon) a médiumok felhasználásával, tudatos félretájékoztatással távol tartson minket egy ünneptől?

Szeretném, ha mindenki elmenne a 15.-ei rendezvényekre, pártállástól függetlenül. Akinek az tetszik, menjen az állami rendezvényekre, ha már a zászlófelvonás (ismét) nem lesz nyilvános. Akinek az szimpatikus menjen az SZDSZ rendezvényre a Petőfi szoborhoz, vagy a FIDESZ gyűlésre az Erzsébet hídhoz,l teljesen mindegy, hogy hova, csak jelenlétével nyilvánítsa ki, hogy egyrészt jelent még számára valamit március 15.-e, másrészt nem hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle a médiumok, harmadrészt, hogy megmutassa, még nem süllyedt teljes apátiába és érdekli az ami körülötte történik.

Több száz kamera fog a hatalom részéről figyelni bennünket és remélem több ezer kamera, fényképezőgép és egy halom külföldi megfigyelő fogja figyelni a hatalom gyakorlóinak minden mozdulatát a békés tömeg felől.

A rendőrök kimondottan rossz helyzetben lesznek az ünnepen, de ezt maguknak is köszönhetik. Addig a pillanatig, amíg azok a szadista vadállatok akik a rendőrségi törvényre fittyet hányva életveszélyes sérüléseket okoztak, ártatlanokat ütlegeltek, órát, mobiltelefont loptak a letartóztatottaktól a cipőket és iratokat a Dunába hajigálták, hogy másnap reggel a sok örizetes a cipők nélkül nehezen tudjon hazajutni, állományban lehetnek, addig ennek a testületnek előttem nincs becsülete. Méltatlanok az egyenruha viselésére azok is, akik esküjüket megszegve hamisan tanúztak ártatlanok ellen az elsőfokú bíróság elött.

Nincs becsülete azoknak a bíróknak sem, akik az 56-os “vérbírói” hagyományokat követve futószalagon csak a rendőrök tanúvallomásai alapján elrendelték 149 ember előzetes letartóztatásá. A 149 esetből a másodfokú eljárásban csak 15(!) esetben hagyták helyben az ítéletet! Ez 10%-os hatásfok!!! Csak reménykedhetünk benne, hogy más esetekben azért kicsit jobban működik az igazságszolgáltatás!

Ezt a becsületet csak a bűnösök példás felkutatásával és elítélésével a feladatuk ellátásársa alkalmatlannak nyilvánításával, vagy csak hosszú évek, inkább évtizedek korrekt munkájával lehet visszaszerezni.

A legújabb “riasztó” információ szerint sosem látott mértékű igazoltatások várhatóak a hivatalos magyarázat szerint természetesen azért, hogy kiszűrjék a szélsőséges elemeket. Nekem még a régi típusú személyim van és az újat nem ismerem, de az enyémbe nincs olyan rublika, vagy checkbox, hogy
Szélsőséges elem: igen/nem.
Lehet, hogy az új plasztik kártyák már tartalmazzák ezt az információt…

Húsz évvel ezelőtt ugyanez volt a helyzet, már 14.-én elkezdődtek a nagy igazoltatások, ha az ember esetleg egy 3-4 fős “tömeg” része volt valami frekventáltabb helyen, arról a szörnyű esetről nem is beszélve, amikor 14.-én késő este egy nyolc(!) fős társasággal gyalog jöttünk haza a Várszínház egyik előadásáról Óbudára. Az utunk folyamán háromszor állítottak meg és igazoltattak a rendőrök, pedig nem néztünk ki (nagyon) lumpen elemeknek, hiszen színházhoz öltöztünk. Vajon most rendőr elvtársnak, vagy rendőr úrnak kell szólítani azt intézkedő “közeget”?

Ajánlom mindenkinek a Megsebzett ünnep című filmet, melyből lehet, hogy egy kicsit használhatóbb képet lehet kapni az októberi eseményekről, mint az állami tájékoztatásból. Még mielőtt ismét a kissé demagóg “Miért voltak ott”, vagy “Nem kellett volna dobálni” vitába futunk bele hangsúlyoznám a rendőrségi törvény idézett szakaszai akkor is érvényesek, ha az intézkedés alá vont személlyel szemben teljesen jogos az intézkedés megkezdése.


Első rész

Második rész

Harmadik rész

by ·5 Comments

A nap tevékeny része úgy kezdődött, hogy jóanyámmal kimentünk az óbudai temetőbe, apám sírját rendbe tenni, beültetni többé-kevésbé télálló virágokkal és persze emlékezni rá, bár ezt leginkább nem a temetőben teszem, hanem szinte még mindig mindennapjaim része egy-egy történet, vagy kép erejéig.

Ezután egy piros-fehér-zöld csokrot tettem Sinkovits Imre sírjára, akit mind művészként, mind emberként nagyon sokra tartottam és tartok a mai napig is. 56-os szerepe kiváló alkalmat adott, hogy ezen a napon ki is fejezzem tiszteletemet iránta.

A temetőből hazafelé jövet még “viccelődtem” is anyámmal, hogy, ha este kimegyek megnézni a programokat, lehet, hogy én leszek a második generáció, akire a családból lőni fognak a kommunisták októberben. Apám és anyám ugyanis ott voltak 56-ban október 25.-én a Parlamentnél, amikor a jelenlegi források szerint ún. “zöldávósok” géppuskákkal tüzet nyitottak a fegyvertelen, békésen tüntető tömegre. A körülbelül 200 ember halálát okozó sortűz felelőseit, sem a parancsot kiadó tisztet, sem a parancsot végrehajtó határőröket a mai napig nem vonták felelősségre. Szüleim beszámolójából és bizonyos irodalmi forrásokból is úgy tudom, hogy a téren lévő szovjet tankok ekkor a tömeg védelmében lőttek azokra a “magyarokra” (azt hiszem nem érdemlik meg ezt a jelzőt), akik éppen a tüntetőket mészárolták le. Szintén a szovjet tankok fedezékében tudták sokan elhagyni a teret, de a szomszédos utcákban állomásozó tankok kezelői, erről mit sem tudtak, csak a lövöldözést hallották és tüzet nyitottak a menekülőkre.

Senki nem mondhatja, hogy a sorsnak nincs “humorérzéke”, vagy inkább érzéke a kissé szürreális helyzetekhez. A központilag elrendelt sortűz után a kormány szükségállapotot rendelt el és megbízott egy embert „a középületek, hatalmi központok, ha kell fegyveres harc, véráldozatok árán történő megvédéséhez”. Ez az ember az az Apró Antal volt, akinek (mástól elkobzott) villájában lakik és családjába benősült a jelenlegi miniszterelnökünk.

Hazafelé jövet a temetőből megálltunk a nemrég avatott óbudai zászlónál és itt szintén virággal emlékeztünk 56-ra. Nekem nagyon jóleső érzés, hogy a kerületünk egy ilyen emlékhelyet hozott létre. A zászlókról még csak annyit, hogy talán egyszer nem lesz abból probléma, ha az ember a nemzeti színű zászlót használja. Még idén is hallottam a március 15.-ei állami(!) megemlékezéssel kapcsolatban, egy ismerősömtől, hogy minek ez a “magyarkodás” és az a sok zászló.

Még virágot tettünk a katolikus templom oldalban található, eredetileg az első világhábórú óbudai áldozatainak emelt emlékműre, amit az összes párt képviselői rendszeresen megkoszorúznak ilyenkor, aztán roham haza.

Összepakoltam a fotós felszerelésemet és óriási mázlimra magamhoz vettem a gázálarcomat, aztán indulás a parlament felé.

Mivel nem voltam teljesen képben a pillanatnyi helyzettel, kissé meglepődtem, hogy a Bajcsi Zsilinszky út le van zárva. Leparkoltam a közelben, aztán megnéztem mi is folyik arrafelé. Az út mindkét oldala le volt zárva, nem lehetett átjutni egyik oldalról a másikra és a helyi lakosoknak is igazolniuk kellett magukat, ha haza akartak jutni. A könnygáz hatását, már itt is lehetett érezni és érdekes módon már itt csodálkoztam azon, hogy vajon miért a Deák tér felé tolták a tüntetőket és nem a Nyugati tér felé.

Mivel az út le volt zárva mellékutcákon indultam a Deák tér felé, ahol gyakorlatilag háborús állapotok uralkodtak. A rendőrök folyamatosan tüzeltek a tüntetőkre, mind gumilövedékkel, mind könnygázgránátokkal. A kérdés csak az, hogy, ha a tér elhagyására szólították fel a tüntetőket, vajon miért lőttek könnygázgránátokat a mellékutcákba, ahol távozni lehetett volna?

Jelenleg arról folyik a vita a rendőrség a FIDESZ gyűlésbe terelte-e az agresszív részét a tüntetőknek. Most azt olvastam, hogy ez természetesen nem igaz. Kérdés, hogy, ha én azt láttam a Deák téren, hogy a Bajcsy Zsilinszky út le van zárva “visszafelé”, valamint szemben álltam a rendőrsorfallal az Adrássy út felé és a téren felállított rendőrsorfal már mélyebben helyezkedett el, mint, hogy a Lánchíd felé le lehessen jutni, vajon merre mehettek volna még ezek az emberek?

Az Andrássy utat lezáró rendőrökről természetesen annak ellenére, hogy ők még nem voltak “akcióban” leesett az azonosításukra szolgáló jelvény (copyright by Gergényi), valamint szinte biztos, hogy a Sigma objektív optikai torzítása okozta, hogy mintha egy viperát fényképeztem volna le az egyikük kezében. Ezalatt az egyik rendőr az adatvédelmi biztos állásfoglalása után, ami törvénytelennek minősítette a tevékenységüket, digitális fényképeket készített az Andrássy út felől álldogáló kb. 30-40 békés nézelődőről, míg egy társa egy kis digitális videokamerával valósította meg a törvénysértést.

A Király utcán keresztül jutottam ki aztán a Deák térre, ahol éppen a szemtanúja voltam a lövészpáncélos “betolásának”. A tankból nem túlságosan sokat láttam. Persze azt ne feledjük, hogy a kormány képviselői a Hadtörténeti múzeum igazgatójával karöltve azt állították, hogy a legékesebb bizonyíték a tüntetők erőszakos fellépésének szervezettségére, hogy akkumulátort is hoztak és “újrakábelezték” a tankot. Azóta persze kiderült, hogy egy hozzáértő veterán simán be tudta indítani a tankot, minden ilyen akció nélkül is. Kérdés, hogy a múzeum igazgatóját ezek után szakmailag alkalmasnak találhatjuk-e a a posztja betöltésére?

A tank színre lépése után elszabadultak az indulatok a rendőrök válogatás nélkül lőttek mindenre, például a környékbeli lakóházak erkélyeire is. Miután a FIDESZ gyűlés felől (Astoria) nőni kezdett a bámészkodók száma, felszólítás nélkül(!), hiszen ezek az emberek nem a Deák téren voltak a tömeg közepébe lőttek jónéhány könnygáz gránátot, majd lovasroham is indult ellenük. A pánikba esett tömeg engem is elsodort és a Károly körút felé, ahol hirtelen beszűkült a rendelkezésre álló tér és emiatt sokan pánikba estek. A rendőrök folytatták a könnygázgránátok alkalmazását és a gumilövedékesek is folyamatosan tüzeltek a tömegre. Ez a tömeg, öltönyös-nyakkendős nyugdíjasokból és hasonlóan békés emberekből állt. Azt hiszem a menekülés közben készített fotón senki nem talál egyetlen egy “rosszarcot” sem.

Itt szabadultak el a rendőrök annyira, hogy igazából semmi sem különböztette meg őket a tömegnek attól a részétől, melyet olyan előszeretettel csőcselékeznek le. A símaszkjaik takarásában az aznosítóktól mentesen “kék masszaként” egészen állatiasan viselkedtek.

A felvételen tökéletesen hallható és látható, hogy a földön felkvő ember rugdosását, csak a “vigyázz kamera” kiáltásra fejezik be, utána pedig a gumilövedékes fegyvert tartó rendőr egyértelműen célzásra emeli a fegyverét a sajtó munkatársai felé.

Az Astoriánál aztán sikerült kikeverednem a tömegből, aztán néhány fotós “kollega” információi alapján, azaz, hogy a rendőrök szándékosan lőnek a tüntetők felől fényképező, megkülönböztető ruházatot viselő fotósokra (ahogy az a Tilos munkatársával bizonyítottan megtörtént), valamint, hogy elkoboztak fényképezőgépeket, videokamerákat, inkább úgy döntöttem, hogy elég volt a megpróbáltatásokból és hazaindultam.

Utózönge:
Két nap múlva október 25.-én balboa óra után egy mécsest szerettem volna gyújtani a Kossuth téren az 50 évvel ezelőtti áldozatok emlékére és hálából azért, hogy a szüleim nem maradtak ott holtan a téren, de csak a kordonon keresztül bámulhattam az emlékművet. Végül aztán a “csőcselék” többi tagjához hasonlóan a Földművelődésügyi Minisztérium oldalában és a kordon mellett emlékeztem.