A lázba indulásomkor sikeresen otthon hagytam a fényképezőgépem egyik memóriakártyáját, ami azért idegesített kissé, mivel több számonkérő hangulatú email hatására elhatároztam, hogy a nagyteremben is megkísérlek néhány képet csinálni. Sajnos minden előzetes rossz előérzetem beigazolódott ezzel a feladattal kapcsolatban, azaz a sötét, magas mennyezetű teremben lehetetlen volt indirekt vakuzást használni a direkt vakuzott képek pedig eléggé vacakok lettek. Utólag elemezve a képek expozíciós adatait még van egy-két ötletem, de nem akarom stresszelni a fenti társaságot a szemükbe vakuzással.
A fotózási kísérletek után lepakoltam a gépet és tettem néhány igencsak szánalmas próbálkozást Rékával valami cha-cha és rumba zenékre. Nem esett nehezemre, hogy rájöjjek, az a roppant kevés latin társastánc “tudásom” is elillant az utóbbi majdnem egy évben, mióta nem járok órara, amivel valaha is rendelkeztem. Mondjuk nem is gyakoroltam ennyi idő alatt, így nem csoda.
Lehet, hogy be kellene járnom a Máté órájára?
Miután teljesen feleslegesen porig romboltam önbizalmam csíráit, lementem a Sing-Sing-be és nem is nagyon csodálkoztam rajta, hogy valahogy nem volt kedvem belevetni magam az “életbe”. Rékával boogie-ztunk valami jó kis középhaladó színvonalút, de inkább csak nézelődtem és fotóztam. Eközben Lllaciból sikerült kiszednem, hogy miért is volt neki olyan fontos a Blues Jumpers-től a Thanks for the Boogie Ride. Ennek jegyében különösen nagy figyelemmel kísértem gyakorlását Palomával.
Lassacskán azért valahogy összekaptam magam és sikerült azonnal valami olyan őrült gyors (és hosszú) zenére balboáznom Judittal (a fekete pólós az 🙂 ), hogy híresen jó erőnlétemnek köszönhetően, már kb. a felénél lélegeztetőgépre kellett volna kapcsolni 😉 . Egyébként nem sikerült rosszul a dolog, remélem Juditnak sem hagytam kitörölhetetlen negatív élményeket a memóriájában!
Később azért sikerült, egy számomra normális (tehát lassú) boogie-t is táncolni vele, majd ezek után szigorúan zenén kívül néhány lépést tangoztunk is, csak úgy “játszásdiból”. Az a pár lépés is élmény volt. Nem ártana ezt is egy kicsit felfrissítenem…
Az est hátralévő részében Andival táncoltam néhányat. Az egyik “nagycsüccsnél” akkorát sikkantott, hogy első ijedtemben majdnem elejtettem, a következő pillanatban, pedig erőteljesen elgondolkodtam azon, hogy a csüccs előtt láttam-e a félhomályos tánctermen átólálkodni tarajos sülöket, vagy minimum egy sündisznó családot, melyek abba az irányba tartottak, ahova éppen Andit “ültettem”. Rémült tekintetemet látva igyekezett megnyugtatni, hogy semmi probléma és tulajdonképpen tetszett neki a figura. Később egy japán film szereplőit megszégyenítve bizonygattuk egymásnak egy balboa alatt, hogy éppen elrontottunk valamit és, hogy ezt mennyire sajnáljuk. Mondjuk az egy csöppet sem zavart bennünket, hogy mindeközben folyamatosan táncoltunk tovább a lényeg az önostorozáson volt.
Volt egy bátortalan shag kísérletünk is, amiben igyekeztünk valahonnan az agytekervényeink legmélyéről előásni a tanult figurákat, de ennek csak egy része sikerült. Kérdeztem is az est folyamán Bulyáki Janitól, hogy terveznek-e valami “emlékfrissítő” tanfolyamot, amire egy nem teljesen konkrét, de voltaképpen pozitív választ kaptam.
Az est utolsó zenéjére (valami lassú volt) közös megállapodás alapján balboáztunk és valami annyira nagyon kellemesre sikeredett az egész, hogy teljesen feldobódtam tőle. Nagyon remélem, hogy ez nem egyoldalú volt részemről.
Ezután irány haza, memóriakártya be a gépbe, képeket kiválogatom, konvertálom feltöltöm a szokott helyre aztán alvás.
Tegnapelőtt kaptam táncfórumon priviüzit, hogy ki állt mellettem Lázban, aki fotózott, mert akarja a képeket. Megadtam a linket. Vigyázz, mert lassan az összes táncos a te füled tépi majd. 🙂
Mint ígértem a következő alkalommal átveszem a kamerádat és Téged foglak fotózni, mert így nem látunk! Sőt hol a bizonyíték, hogy ekkora hölgykoszorú vesz körül? Tehát már most kezdheted tanítgatni a gép kezelését, attól tartok, hogy nem csak ‘nyomd meg a legnagyobb zöld gombot’ gépről van szó!
Az Öt órai Teán is már téma, hogy oda miért nem jársz fotózni! Mindenki jó fotót akar! 🙂 🙂 🙂
Szerintem itt egyszerű kommunikációs problémáról van szó.
Rajtam kívül rengetegen fotóznak ezeken a helyszíneken, nem létezik, hogy csak az én memóriakártyámra kerül kép. Biztos százával, ezrével lapulnak ilyen fotók egyes emberek számítógépein, csak nem töltik fel őket, pedig valószínű, hogy rengeteg remek kép kallódik így el. 🙁
Naaagyon szép lett az oldal és vidám, hogy a szereplők megelevenednek a linkelt képeken! 🙂
Jaj, de jó ez a blog!
F Drága, egy kis korrekció: Bulyáki parancsnok ly-vel írja, szigorúan!!!
Avatar: köszönöm az elismerő szavakat, de azért van még mit bütykölni rajta, bár a design maradni fog. Úgy gondoltam, ha már egyszer ennyi képet felpakoltam, ki is használom az általuk adott lehetőséget. Gondolom leginkább a tarajos sül lopta be magát a szívedbe! 😀
Engedd meg, hogy ezúton én is gratuláljak az eddig látott egyik legtöbb és leghosszabb reakciót létrehozó blogbejegyzésedhez! 🙂
Zsuzs: hiba javítva, köszönöm, hogy jelezted. Egyszerű figyelmetlenség volt részemről.
Nemrég kaptam egy levelet, hogy a Forgách utcát mindenütt Forgács utcának írtam és emiatt az emberek nem fogják megtalálni a bulit. Azt is kijavítottam.