Tegnap este a szokásosnál is hamarabb érkeztem az Oktogonba, sikeresen “tánckész” állapotba hoztam magam, majd Árpi órájának megzavarásával eljutottam a balett teremig, ahol felmértem a swinges csoport ivararányát. Ellentétben az előző órával, ahol több fiú volt most, ha jól számoltam hárommal több lány volt. Éppen shim-sham oktatás folyt, amit néztem egy ideig, aztán párokba rendeződtek a résztvevők. Miután Gábor észrevette, hogy “kukkolok”, behívott a terembe, hogy csökkentsem az álldogáló lányok számát. Már ekkor feltűnt, hogy nagyon Ivett-telen az óra, de még nem gyanakodtam…
Amikor úgy hallottam, hogy a külső teremben megszűnt a kopácsolás, azaz Árpi befejezte az óráját, gyorsan kimentem, mert megbeszéltük, hogy óra után megbeszélünk. 🙂 A májusi szteppes bulival kapcsolatban egyeztettük, hogy ki mit is képzel el körülbelül arra a kb. húsz percre, amennyi idő rendelkezésemre áll egy kis filmes anyaggal. Még szerencse, hogy ennyi időm van rá (májusig), mert lesz vele munka és IMHO elég sok verziót kell készítenem, míg megtaláljuk a végleges változatot.
Ezután visszamentem a swing órára ahol mindenféle gyakorlás után Gábor a hetes lezárást tanította a csoportjának.
Az óra végén mit sem sejtve kimentem a külső terembe és szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy komoly gondok lesznek a balboa óránkkal. Zsoltit is beleszámítva négy fiúra ugyanis csak egyetlen leányzó, Ancsa jutott. Sajnos Ivett megbetegedett, így hősies “beállásaira” sem számíthattunk. Mindenki táncolt egy “szabadot” Ancsával, aztán heves brainstorming vette kezdetét, hogy mit is csináljunk. Végül Ancsa és az én javaslatomra a hétvégi Big Apple-t ismételtük, illetve a csoport többi tagjának Zsolti tanította. Az óra végére szerintem már egészen jól ment a dolog, még azoknak is, akik elvileg csak most tanulták.
Ez tehát ismét egy “Minden jó, ha a vége jó” történet, mert az óra végére nagyon jó hangulat kerekedett és nagyon élveztük, amit csinálunk.
Hozzászólások