Daloljunk!

Gondolták több brit tv társaságnál is egyszerre, hiszen két olyan műsor is indult mostanában, melyek az éneklés köré épülnek.

Az egyik ilyen produkció a Last Choir Standing címet viseli és a címből ki lehet következtetni, hogy kórusok vetélkedéséről van szó. Sajnos a műsor még csak a második adásnál tart, ahol szokás szerint még a válogatásokról összevágott jeleneteket láthatjuk (nem szeretem, de ezen túl kell esni), de igencsak sokat ígérő adásról van szó, már nagyon várom a “Valódi” verseny el indultát.

A másik műsor, egy kissé formabontó karaoke vetélkedő, Who Dares, Sings! címmel. A formabontás a zsűri “személyében” található a zsűri ugyanis esetünkben egy számítógép. Számtalanszor írtam és mindenféle beszélgetések során többször hangoztattam, hogy véleményem szerint az ilyen tehetségkutató versenyek színvonaláért, legalább annyira felelős a zsűri is, mint a versenyzők. Így nem véletlen IMHO néhány magyar verseny kritikán aluli színvonala.

A verseny forgatókönyve a következő. A stúdióban lévő tömegből százan mikrofont kapnak a kezükbe és közösen danolásznak valami ismert slágert. Eközben véletlenszerűen kiválasztott öt versenyző teljesítményét figyeli a számítógép és a közülük két legpontosabbnak ítéltet megjelöli. A “pontosság” esetünkben azt jelenti, hogy a zeneszámokon belül kijelölnek olyan szavakat, melyeknek a pontos hangmagasságát ellenőrzi a gép. A két kiválasztott, már saját maga határozhatja meg, hogy milyen dalt énekel és a “pontosabbik” továbbjut. Még egy kör az öt kiválasztottal, kettős versengéssel, stb.

A végén a legjobbnak ítélt versenyző, választhat három számot. Az elsőt 40%-os a másodikat 60%-os a harmadikat 80%-os pontossággal kell elénekelnie, rendre 5000, 25000, 50000 angol fontért, ami nem csekélység. Ha nem sikerül teljesítenie az adott szintet, akkor mindent elveszít.

Vannak jobb és természetesen rosszabb produkciók is, de a verseny hangulata mindenképpen frenetikus.

Ps: az eddig adásba került három versenyből egyszer elvitték az 5000Ł-ot, kétszer pedig elvesztették a már megnyert 5000-et egy-egy sikertelen 60%-os kísérlettel.

Hozzászólások

  1. 14 év kórus és szolfézs után, nagyon jól tudom, hogy nincs hangom. De énekelni csodálatos!!! És ez a műsor rámutat pont arra, hogy ha sokan vagyunk nem kell félni (japán közmondás: ha sokan megyünk át tilosban akkor nem kell félni)!!!

    És ebben a versenyben bizony sokan csak “szeretnek” énekelni!
    Micsoda hangulat, és a legjobb, hogy se külső, se kor, se “énekhang” nem számít, addig amíg ki nem választ a “zsüri” 🙂

    Itt a zsüri nem elnéző 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.