Most kellene valahonnan keríteni egy jó nagy adag állati excrementumot, szép vastagon használva felírni valahova ezzel az anyaggal a post címében található mondatot, majd összegyűjteni “sikeres” liberális közgazdászainkat, akiktől az utóbbi években nem nagyon hallottunk, semmi mást és szépen beleverni az orrukat, hátha tanulnak belőle egy kicsit.
Még néhány nappal a válság “begyűrűzése” előtt is arról pofáztak egyesek a médiumokban, hogy a kórházakat nem szabad konszolidálni, mert az nem “versenyszerű”, meg amúgy is mit keres még mindig ilyen területeken az állam, aztán hipp-hopp néhány nap és senkinek semmi baja azzal, ha az állam besegít a bankoknak, melyek MAGÁNCÉGEK!!!
Persze az eddig sem zavarta ezeket a roppant okosakat, hogy a magyar energiaszektort olyan külföldi cégeknek játszották át, messze az értékükön alul, melyek többségi tulajdonosa, pl. a francia ÁLLAM! Úgy látszik, csak bizonyos államok rossz tulajdonosok.
Most pedig mit hallunk? Olyan fejletlen és elmaradott országokban, mint pl. Anglia, Franciaország, Németország, komolyan átgondolják az állam szerepét sok-sok területen, úgy tűnik a bankszektorban, közszolgáltatásokban, államosításokra is sor kerülhet, sőt már olyan eretnek gondolatokat is lehet hallani, hogy erős államra van igény ezekben az országokban. Hát ezek az elmaradott népségek nem ismerik a sikeres magyar közgazdászok álláspontját?
Ez nem a sikeres magyar közgazdászok álláspontja. Ez a világ minden táján a közgazdászok zömének álláspontja. Ami most, e válság nyomán, változik. Persze koránt sem biztos, hogy helyesen. A baj egyik legfőbb forrása az amerikai Freddie Mac és Fannie Mae. Mindkettőt az állam futtatta…
Viszont konkrétan a válságban az állam a legjobb tulajdonos. Ugyanis csak neki van végtelen pénze. És az állam nem a bankok miatt segít be, hanem éppen miattad. Egyszer nem segítettek be, a Lehman brothers-nél, ami azzal jár, hogy most már nem mernek nem besegíteni. Nem azért államosítanak ezek, mert olyan jó az. Hanem a katasztrófát elkerülendő.
Amúgy mit értesz az alatt, hogy “messze értékükön alul”? Nekem úgy tűnik, azt, hogy a magyar állam nem tőzsdézik jobban, mint 20 Warren Buffett együtt, mivel az a bajod, hogy az állam nem a maximális tőzsdei árfolyamnál szállt ki. Vicces. Az (eddig) utolsó MOL pakettet 20.000 Ft fölött adta el az állam. Utána volt 30.000 az ár, pénteken meg már 10.000 alatt. Akkor most ár alatt, vagy felett adta el az állam? Az OTP részvénynek mennyi az ára? 11.000 Ft, mint tavaly, vagy 3.000 Ft, mint idén? Az utolsó ELMÜ csomagot 30.000 Ft-ért adták el. Most 15.000-en se tudnák. Stb…
Gerald: félreértettél. Én arra gondoltam, hogy pl. az ELMŰ-t anno a az RWE-nek, messze értéken alul adták el és így jártunk az ÉGÁZ-DÉGÁZ kombóval is, amiben, most a legnagyobb tulajdonos a francia állam.
Értem és, csak azt nem tudom, mit hívsz “értéknek”. Azokban az években az volt az ELMŰ értéke. Ha az ojan nagyon olcsó ár lett volna, akkor jön az E.On, vagy a Gaz de France, vagy az OMV és többet kínál érte.
Köszönöm, hogy ilyen korán reggel megnevettettél!
Egyrészt, ha azt hiszed, hogy a privatizáció valóban úgy zajlott, hogy aki többet ígért, az vitte el a céget, akkor naivabb vagy, mint hittelek, másrészt egy energiaszolgáltató cég értéke nem egyezik meg az ingatlanjai és a beépített eszközei értékének összegével. Maga a tény, hogy egy kiépített hálózattal rendelkezik változtat ezen az egészen, mert a hálózat értéke nem egyenlő a kábel folyóméterenkénti ára, szorozva a beépített kábel hossza szorzattal.
Egyébként nem ez a lényeg, hanem az, hogy egyáltalán miért kellett eladni? Javult-e a szolgáltatás színvonala? Olcsóbb lett-e az áram? Miért éri meg más országoknak, ugyanezen a terülten az állami tulajdon?
Olcsóbb biztos nem lett volna sem az áram, sem a gáz, hiszen addig a költségek nagy részét lenyelte az állam, ha jól tudom. Persze ez számomra nyilván nem bizonyítja az eladás szükségességét.
Egyszer azt olvastam, hogy Marx – aki ugye közgazdász volt – is azt mondta, hogy az őáltala kitalált rendszer megvalósítása csak hosszú évtizedek alatt lehetséges. Persze az ember nem olyan, ő azonnal akarta, csak úgy nem sikerülhetett. Ahhoz képest, ami az ő idejükben volt, ahhoz képest a mostani nyugati világ már sokkal közelebb van a szocializmushoz, mint azt be merik vallani, vagy mint a Szovjetek valaha voltak 🙂 Ezzel persze nem azt mondom, hogy szocialista országok ezek, csak valamiféle kombinációja a szocialista-demokratikus-imperialista-feudális diktatúrának 🙂
Hogy ez most hogy jön ide? A cocializmusban ugye nincsenek nagy magáncégek, minden az állam tulajdonában van.
hát Feri, mint olyan, aki 1 nemrég még állami cégnél dolgozó munkaerő, csak azt mondhatom neked: nagyon örülök, hogy privatizálták. Te el nem tudod képzelni mennyi pénz ment el feleslegesen és milyen munkamorál volt…
kívülről mindig könnyű azt mondani, hogy persze lehetett volna jobban, még többért stb. – és legtöbbször az mondja, aki ki/lemaradt. Fenntartani (is) volt baromi költséges ezeket a cégeket. Meg mesterségesen alacsonyan tartani az árakat – mert előbb utóbb akkor is TE fizetted meg. Ha másképp nem, akkor adó formájában és nem a konkrét termék árának kifizetésekor. De az eredmény ugyanaz.
És én is kíváncsi vagyok arra amit Gerald kérdezett: te mit értesz értéken? Mert abból amit te leírsz leginkább “érzelmi” értékre következtethet az ember – annak meg nincs forintosított értéke. Azért mert piros-fehér-zöldre festem pld. az ELMÜT még nem lesz több/magasabb az értéke. 😉
kodex: Nem az “állam” csinálta a dolgokat rosszul a cégeteknél hanem akik ott dolgoztak, nem? Személyesen utasítást kaptak a dolgozók a miniszterelnöktől, vagy a köztársasági elnöktől, hogy sz@rul végezzék a munkájukat? A szerződésükben szerepelt, hogy utálniuk kell amit csinálnak és ne is próbáljanak meg érteni hozzá? Nem hinném.
Nem az “állam” hibája, hogy a közalkalmazottak a “selejt”, kontraszelektált, a versenyszférában életképtelen munkaerők szinonimái lettek.
A harmincas-negyvenes években még Magyarországon is karriernek, gyakorlatilag dicsőségnek számított, ha valaki a közszférában dolgozott és még mindig vannak olyan országok, ahol ez nem egy negatív jelzőnek számít.
Gerald egyébként lehet, hogy értette a válaszomat a hálózattal kapcsolatban. Szerinted Budapesten jelenleg mennyien vesznek áramot a lakossági fogyasztók közül, mondjuk a Délmagyarországi Áramszolgáltatótól, pedig a lehetőség adott lenne?
feri: ha már lenyúltad a múltkori szövegemet a reggeli nevetésről 🙂 könyörgöm legalább ekkora demagóg szöveggel ne bombázz, mert lefordulok a székről a röhögéstől 🙂 A te gondolatmeneteddel akkor a kommunizmussal sem volt gond. Hát, írásba adta minden egyes cégnél szegény Rákosi/Kádár stb. az államosítás után, hogy: elvtársak, ne dolgozzatok…? Nem. 5 évente terveket írtak ki pont azért hogy növeljék a termelést, csak mi elszabotáltuk. 🙂 Akkor nem ők a hibásak, hanem mi a nép, akik nem értettük meg mestereink szándékát. 🙂 Jó a logikád 🙂
szóval akkor az “értékre” meg nincs válasz. ok. 😉 ja, a MOL részvényeimmel meg tavaly k… jól jártam, most nem fogok. De eladni sem fogom. ÉRTÉKÉN alul. 😉
Azt értem mit szeretnél mondani az áramszolgáltató választással kapcsolatban, de úgy gondolom ez 1 hosszú folyamat. Van már jó “alakuló” példa más területről – lsd. panelházak tömeges leválása az (állami) FŐTÁVról és más szolgáltató, fűtésmódszer választása és van olyan, ami (még) nem feltétlenül működik jól. Érdekes, hogy ott a fűtésnél sem minden ember szeretne leválni pedig 20-30%al fizetne kevesebbet. Csakhogy kényelmesebb nekik a mostani helyzet mert az újba be kéne ruházni (átalakítás stb.), a mostani meg kényelmes és megvan. Így megvétózza a többi 99 döntését – és csak miatta bukik az egész. Tudod hány ilyen van? Kétoldalú a dolog – a szolgáltató hiába ajánl jobbat hosszú távon ha te nem vállalsz részt. De ez persze csak 1 példa – nem kell általánosítani. 😉 viszont jó olvasni az 5leteidet 🙂
kodex: a villamos energiánál nem olyan az egyszerű a leválás. Kapolyi cégén kívül más nem nagyon kapott engedélyt Magyarországra nagyobb szélerőmű telep létesítésére (valamiért egészen véletlenül az egyébként nem kicsit környezetszennyező lignites erőműben is nyakig benne van) és egyébként is 500 kW felett gyakorlatilag lehetetlen saját betáplálást intézni. Ez kb 100 lakás, azaz két tíz emeletes panel.
kodex: demagóg, vagy sem, igaz. Ha jól láttam csupán “érzelmi” alapon válaszoltál, bár piros-fehér-zöldre nem festettél semmit, mert érv aztán egy szál sem volt a mondataidban, hogy miért is KELLETT rosszul működnie a cégeteknek állami irányítás alatt.
Az energiaszolgáltatókra visszatérve. Egy egyszerű lakás értékét is fel lehet becsültetni több ingatlanossal és a két érték között simán lehet 10-20%-os eltérés, pedig ott nincsenek műszaki berendezések, hálózatok csak falak. A 20%-eltérés egy 20 milliós lakásnál, már négy millió forint. Most ezt tegyük át a több tíz (száz?) milliárdos nagyságrendbe. Abba már nem szeretnék részletesen belemerülni (esetleg olvass utána), hogy egy transzfer cégnél (az ELMŰ energiát vesz az erőművektől és továbbadja a fogyasztóknak) a konkrét vagyonnak, szinte semmilyen köze sincs az évente realizálható nyereséghez és nem véletlenül KELLETT a privatizációt megelőző közvetlen időszakban veszteségesnek kihozni az ELMŰ-t
ferikém, egyre jobb kedvem lesz tőled 🙂 akkor csak röviden összefoglalva: nem ÉN írtam olyat, amiről aztán később beismertem, hogy demagóg 😉 és nem én voltam az, aki nem személyes tapasztalat okán (is) állítja, hogy a privatizáció bezony csak rosszul sülhet el.
és ha ezt a mondatodat tényleg komolyan veszed: “miért is KELLETT rosszul működnie a cégeteknek állami irányítás alatt.” akkor öregem olvass Lenint, Marxot vagy pár közgazdasági tankönyvet, ha már eddig kimaradt, de könyörgöm ne tőlem kérdezz ilyen hülyeségeket, mert csak a jókedvem fog nőni. 🙂 mert lassan jobboldaliból átmész szélsőbalba – ami igazán profi teljesítmény lesz pár hónap alatt 😉
kodex: örülök, hogy sikerül egy kis vidámságot hoznom a szürke hétköznapjaidba, már megérte, hogy postoltam.
Marxot olvastam, de nem találtam benne utalást a lusta, tehetségtelen, képzetlen közalkalmazottakra. Te igen?
Szintén nem találtam a reakciódban egy utalást sem arra, hogy vajon miféle óriási áttörést jelentő változások álltak be a cégednél a privatizáció hatására és mondjuk, ha ezek (ha voltak) mindegyikét nem is, de a nagy részüket, miért is nem lehetett volna hamarabb meglépni?
Megint az van, hogy mindkettőtöknek igaza van bizonyos szintig, csakhogy eléggé esélytelenek vagytok egymás szavainak értelmezésében 🙂
Ferinek igaza van pl. abban, hogy a közalkalmazottak kvázi b*sznak rendesen dolgozni úgy nagy általánosságban. Viszont mindig fel kell tenni a kérdést, hogy MIÉRT? Mert nincsen normális versenyhelyzet. Olyan jellegű van, hogy megy a fúrás egymás háta mögött, meg előtt, meg mellett, de olyan jellegű nincs, hogy komoly kihívások elé állítanának, és lebegne előtted a cél, hogy miért is érdemes dolgoznod. Vagy ha esetleg lebegne, biztos, hogy nem tudsz kitörni a bürokratikus rendszerből (ha megpróbálsz többet, vagy jobban csinálni, rögtön rácsapnak a kezedre, hogy az nem a te hatásköröd, meg hogy azt majd a vezetőid eldöntik, meg az ő dolguk, stb.). Meg ugye a juttatások is kategorizáltak (meg mondjuk végzettségtől is függenek), tehát a beosztásodnak megfelelő bért, járulékokat kaphatsz, azt csá. Nyilván, aki közelebb kerül a hierarchia tetejéhez, azt sokkal nehezebb is kirakni (kisebb a konkurencia), több juttatást is kap, stb.
Addig a versenyszférában (ez a név nagyon találó most), jó esetben sokkal inkább teljesítmény és eredmény után kapod az ellenszolgáltatásokat. Szerintetek meddig jutnék közalkalmazottként az érettségimmel (figyeld: van köztisztviselői alapvizsgám is!)? Addig, ahol most tartok, tuti nem. Kb. a felét sem keresném annak, amit most, az előmenetelt meg elfelejthetném úgy, ahogy van.
Végre egy konstruktív hozzászólás! 🙂
De, tényleg.
Én abban látom az általad leírt probléma fő okát, hogy a kormány(ok, igen a FIDESZt is beleértve), nem mertek hozzányúlni a közalkalmazottakhoz. Ha kib@sznák a társaság felét, rögtön lenne versenyhelyzet és még a béreket is lehetne emelni.
Amikor ekkora szarban vagyunk, mint úgy kb 4-5 éve (gyurcsánytakaroggy 😉 ) elemi kötelesség lett volna a közszféra pénznyelő funkciójának csökkentése, erre mivel kezdték és fejezték is be? Az egészségüggyel és az oktatással. Még véletlenül sem a “hivatalnoki” karral. Túl sokan tudnak túl sok mindent, aka. “Ha én egyszer kinyitom a számat…” ahhoz, hogy bármi megindulhasson.
Erre a “rácsapok a kezedre” dologra csodás példát éltem át anno, amikor szakmai gyakorlaton voltunk, még masszívan a szocialista keretek között egy cégnél, ahol egyrészt egy nap alatt megtanultuk az állítólag hihetetlenül bonyolult (egyébként iszonyat drága) hitelesítő rendszer használatát, majd három nap múlva, gyakorlatilag erőszakkal rugdostak ki a laborból minket focizni az udvarra, mert két napos gyakorlattal, többszörösét csináltuk meg az addig megszokott teljesítménynek, pedig finoman szólva nem szakadtunk bele a munkába.
Jesszusom, még ilyennel szállítottak minket munkába…

tmt: még egy kis kiegészítés. A kellően nagy vízfejjel rendelkező cégek (pl. nagy bankok, energiaszolgáltatók), ugyanolyan nehézkesek,kötöttek, rugalmatlanok, mint az “állami” cégek és ez igaz (tisztelet a kivételnek) az ott dolgozókra is.
Ez így igaz, én is hallottam már multikról, ahol hasonló szinten mennek a dolgok. Egyik srác mesélte, hogy konkrétan leb*szták, mert nem pontban 16.00-kor esett ki a billentyűzet a kezéből, merthogy a túlórát nemkívánatosnak (gondolom nem fizetettnek inkább :)) nyilvánították.