Bretegség

Kezdődött minden azzal, hogy három vasárnappal ezelőtt, miután egy kellemes délután-estét végigvideóztunk Kri-vel, tmt-vel és Kri kissé hallgatag barátnőjével, hazatértem után hirtelen rettentő rosszul lettem, úgy éjfél környékén. Elsőre azt hittem, hogy valami rejtélyes gyomorrontásom lehet, mert 5 percenként (szó szerint) az általában inputként használt helyen otputolt a bevitt étel-ital, de aztán olyan tünetek társultak a dologhoz (nehéz légzés, nyelési nehézségek), melyek arra utaltak, hogy itt valami más lehet a probléma.

Miután nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, leballagtam az elég furcsa metódus alapján működő körzeti orvoshoz, aki belenézett a torkomba és meglehetősen elszörnyedt az ott látottaktól. Közölte, hogy a hányás is attól lehet, hogy annyira be van gyulladva/dagadva a torkom, hogy az irritálhatja az ott lévő egyéb részegységeket. Megkérdezte mire vagyok allergiás. Megmondtam, majd kaptam egy receptet egy antibiotikumra, amit kiváltottam és becsülettel végigszedtem a dobozzal. Sajnos egy hét alatt semmit nem változott a helyzet (legalább már bennem maradt a kaja), így ismét lementem és ismét megmutattam a torkomat. Ismét megkérdezte, hogy mire vagyok allergiás, ismét megmondtam és ismét kaptam egy receptet, ezúttal egy másik antibiotikumra. Szedegettem, szedegettem ezt is, aztán pénteken neki állt viszketni a kezem, ami nem jó jel, mert nálam ott kezdődnek az allergiás reakciók. Szombaton sikeresen eljutottam odáig, hogy ismét nehéz légzéses és nyelési nehézségez tüneteim voltak, így autóba pattantam és irány az ügyelet.

Az ügyeletes doktornő alaposan kikérdezett, hogy mi a problémám, milyen gyógyszereket szedek, majd amikor odaértünk, hogy mire vagyok allergiás kissé megrémülve közölte, hogy amit éppen most szedek, az szinte ugyanazt a hatóanyagot tartalmazza, mint az a gyógyszer, amire allergiás vagyok, így nem lenne “kedvem” nagysietve bemenni a Tétényi úti kórházba, mert éppen ők a fül-orr-gége ügyeletesek.

Irány a kórház, ahol 15 percen belül már orvos elé kerültem volna, de magam elé engedtem egy bácsit, akinek vérzett a tracheostoma-ja. Utána én következtem. Megnyugtattak, hogy nincsenek elzáródva a légútjaim, de esetleg jó lenne, ha benn maradnék éjszakára. Megbeszéltük, hogy inkább oldjuk meg gyógyszeresen a dolgot, így kaptam mindenféle allergia ellenes gyógyszert és hazajöhettem, azzal a feltétellel, hogy a héten keressek meg egy fül-orr-gégészt.

Kedden el is mentem az “SZTK”-ba, ahol finoman szólva, kissé felületesen foglalkoztak a problémámmal. Mivel az antibiotikumot ugye leállították, most magára a még mindig fennálló torokgyulladásomra nem kapok semmit, de ezzel, azaz azzal, hogy mi is volt az eredeti betegségem nem is foglalkozott a doktornő. A kísérő dokumentumokat is olyan “figyelmesen” olvasta el, hogy amikor közölte, hogy a gyógyszerérzékenységemet nem lehetett előre látni annál a szernél, ami miatt kissé súlyosbodott az állapotom, közöltem vele, hogy annál valóban nem, de ha elolvasná a dokumentumokat, látná, hogy nem azt szedtem amikor rosszul lettem.

Ezután a nem meggyőző “produkció” után szerda reggel inkább telefonáltam egy fizetős egészségügyi intézménybe (nem a reklám helye), ahol iszonyat mázlimra még aznap tudtak fogadni. Végighallgatták, hogy mi a problémám. Alaposan elolvasták az ügyeletes belgyógyásztól és az ügyeletes fül-orr-gégésztől kapott papírokat, majd alaposan megvizsgáltak, elmondták mi miért van és mire számíthatok, magyarán normális ellátásban részesültem.

Jelenleg ott tartunk, hogy egyre nagyobb testfelületem van tele, rettentően viszkető kiütésekkel. És azon kívül, hogy “Hajrá Kovács néni!” most nem túl sok mindent lehet tenni.

Hozzászólások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.