A tavalyi év egyik legnagyobb zenei felfedezettje/felfedezése, számomra Paloma Faith volt, aki már “szerepelt” a blogomon a karácsonyi dalocskájával. A 25 éves, bár hangja alapján sokkal “érettebbnek” gondolt hölgyeményre a változatosság kedvéért egészen véletlenül bukkantam rá. történt ugyanis (mint már írtam), hogy a Tom Jones előtt fellépő hihetetlenül színvonalas produkciót előadó Florence Rawlings kapcsán szöget ütött a fejembe, hogy vajon hány ilyen tehetség lehet Angliában, akikről még az életben nem hallottam?
Rákerestem, hogy Florence miféle angol TV műsorokban lépett fel, majd levadásztam ezen műsoroknak néhány epizódját és “csemegéztem” a fellépők között. így találtam rá az első Paloma Faith fellépésre és zenére, ami azonnal megragadott.
Az alsó sávban futó információk között említett St. Tinian című filmet még véletlenül se nézze meg senki, annyira döbbenetesen rossz, de ezt persze nem a leányzón múlik. Az “Imaginarium of Doctor Parnassus” nézése közben, Kri, hangosan felvisított, amikor Paloma feltűnt egy néhány perces kis epizódszerepben. Ezt a filmet az előzővel ellentétben nagyon is ajánlom megtekintésre.
Nekiálltam egy kis háttérinfó begyűjtésére a hölggyel kapcsolatban, valamint megrendeltem az éppen akkor megjelenő (nem single) CD-jét. A leányzó “már volt minden, csak tulipános láda nem”, ahogy mondani szokták. Évekig egy bűvész asszisztense volt, akit ebben a munkakörében gyakran szétfűrészeltek, modern táncból felsőfokú végzettsége van, színpadi rendezésből szintén, de e mellett színészkedett is és rosszabb időszakaiban volt bolti eladó és több egyéb, a művészettől távol álló munkaköre is.
Ezzel egy időben nekiálltam egy kicsit terjeszteni az ismerőseim között a zenéket és videókat, amivel gyorsan egy kis rajongótábort kalapácsoltam össze. Közben szerencsére a brit TV állomások is rendszeresen hívták szerepelni, így a youtube-ra egyre több anyagot pakolhattam fel. A Jools Holland féle műsorban a már hallott Upside Down-on kívül a New York című számát adta elő, majd Jools Holland-al improvizáltak egy rövid Etta James zenére.
Upside Down:
New York:
At Last:
Mivel ebben e műsorban a zenészeknek “élőben” kell produkálniuk magukat, így megerősödött bennem az a gondolat, hogy a nő nagyon elemében van akkor is, ha nem dolgoznak heteket a hangján a stúdióban. A YouTube-on aztán találtam egy rakás olyan videót, ahol egy szál akusztikus gitár kísérettel és egy háttérénekes leányzóval produkál zseniálisakat, valamint úgy általában az összes koncertfelvétele jól szól, ezért úgy határoztam ezért, hogy érdemes megnéznem/meghallgatnom személyesen. Így aztán március közepén irány Dublin, ahol a brit koncert körútját kezdi. Koncertjegy megvan, repjegy megvan, már csak oda kell érnem.
Ps: érdemes megnézni Paloma Youtube–os video naplóját. Tuti, hogy nem “százas” a csaj, de nem ezért szeretjük! Illetve ezért is… 🙂
Hozzászólások