A hír:
Őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, aki szombaton okozott halálos balesetet Nagykállónál. A Geszterédre tartó autó, amelyben hárman utaztak szombaton este, eddig tisztázatlan okból letért az útról és egy fának csapódott. Az rendőrség újabb adatai szerint a társaság egy ballagásról tartott hazafelé. A hátsó ülésen egy 45 éves budapesti nő feküdt, ő kizuhant a kocsiból, holttestét a tűzoltók szabadították ki az autó alól. A sofőr és a mellette ülő férfi be voltak kötve, ők könnyű sérüléseket szenvedtek.
Az autót vezető 24 éves szegedi fiatalemberről kiderült, hogy ittas volt, és bár jogosítványa soha nem volt, korábban már ittas vezetés miatt eltiltották a vezetéstől. A kocsit ráadásul a tulajdonosa tudta nélkül vitte el. A fiatalembert őrizetbe vették és eljárást indítottak ellene halált okozó ittas vezetés és jármű önkényes elvétele miatt.
Komolyan érdekelne, hogy egy “ilyen” alak mennyit kaphat azért, mert egyrészt, bár finomabban fogalmaztak, ellopott egy autót, részegen, jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt, gyakorlatilag megölte az utasát. Hogy lehetne kideríteni, hogy melyik ez az ügy és mikor lesz a tárgyalása? Lehet, hogy elmennék, biztos tanulságos lenne…
Saját tapasztalat: egy-két (három-négy) évig ellennél ezzel… A végén nagyobb aktarakást hoznának össze mint a Kennedy gyilkosság ügyében. Mikor csatolják már Magyarországot Nigériához?