
Tegnap este ismét egy egészen fantasztikus koncert szem- és fültanúja lehettem a Papp László Sportarénában. Natalie Cole énekelt több mint másfél órát a nagyon lelkes hallgatóságnak.
Előtte sajnos túl kellett esni Horgas Eszter iszonyatosan megjátszós produkcióján, amit igen nehezen viseltünk mindhárman, pedig előtte nem egyeztettünk, hogy most rosszul fogjuk érezni magunkat! 😉 Hazaérve, mint azt a többieknek megígértem “lemostam” magamról a produkciót, néhány (négyet szedtem elő) jobb “Spain” (Chick Corea) feldolgozás meghallgatásával.
Az “előzenekar” után aztán jött a produkció, amiért a jegyet vettük és ebben nem volt hiba. Azaz egy picit talán lehetett volna hangosabb a koncert eleje, de a végére már ez is rendbe jött. Magáról a produkcióról nem érdemes részletesen írnom. Aki ott volt átélte és tudja, milyen volt. Azért egy kis emlékeztetőt azért összevágtam.

Természetesen nem maradhatott el a nagy duett “apuval”, amit szinte végig fel tudtam pakolni.
nekem felejthetetlen volt ;)) ugy tettem, ahogyan mondta, csak elveztem… 😉