Prága I.

Kissé váratlanul, lehetőségem adódott arra, hogy Prágába jöjjek egy igen komolynak kinéző szakmai konferenciára. Az első napom finoman szólva nem úgy alakult, ahogy elterveztem, de a végére (remélem, hogy ez a post már a nap vége) sikerült helyrebillentenem a világot.

Reggel változatosság kedvéért, késve tudtam csak elindulni a tervezetthez képest és az út sem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Bár tegnap este időben lefeküdtem, valamiért egész délelőtt hihetetlenül álmos voltam és ez nem tett jót a vezetésnek. Kicsi kocsi, egyébként remekül teljesített, egy út közbeni részleges tankolás után felvillant a kijelzőn a mágikus 1000km-es hatótávjelzés. Sajnos Csehországban belefutottam egy igen durva viharba és inkább kiálltam egy pihenőbe, minthogy fáradtan kockáztassak az 5 méteres látótávval. Ennek következményeként viszonylag későn érkeztem a szállodához.

Beköltöztem a takaros szobámba, majd egy kis önrendbetétel után nekiálltam megkeresni a kongresszusi központot, mely az IBM tájékoztatója szerint 3 perc gyaloglásra van a szállodától. Miután egyre nagyobb koncentrikus körökben már több mint fél órája gyalogoltam és sehol nem láttam azt a bizonyos épületet a netbookom és a telefonban futó Google Map segítségével meghatároztam a az irányt és távolságot, ami a tervező program szerint is több mint 40 perc volt. A dög melegben és párában elvergődtem a konferencia központba (már nem akartam visszamenni a kocsiért) regisztráltam, felvettem a kis kezdőcsomagot és visszabotorkáltam a szállodába. Még csak eszembe sem jutott, hogy ottmaradjak az esti smúzolós partin. Útközben betértem egy közértbe és vettem egy rakat innivalót, mert már a kiszáradás határán voltam.

Nem voltam éppen vidám ahogy visszaérkeztem, de egy kis pihenés és rehidrálás sok mindent megoldott. Az est megkoronázásaként rendeltem egy szép steak-et és egy mangós Creme Brulee-t, amit lendületesen bepakoltam az arcomba. Mindkettő finom volt, de az otthoni poénom, hogy a csehek a csülök mellé köretnek rántott húst esznek, majdnem bejött, mert a steak-hez tartozó “zöldségköret”, több mint fele szalonna volt. Lehet, hogy errefelé a szalonna is zöldségnek számít. Boldog emberek!!!

Most alvás, mert holnap viszonylag korán kell kelnem.

Hozzászólások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.