Magfúzió a hátsó ülésen

A következő történet tegnap dél körül esett meg velem. Magamtól nem tudnék ilyet kitalálni….

A Margit körúton álldogáltunk és néha lépésben haladtunk a dugóban észak-dél irányban, amikor a visszapillantóból észrevettem, hogy a negyed órája mögöttem araszoló járgányból kiszáll egy hölgy és lendületes léptekkel közelít a kocsimhoz, majd bekopog az ablakon. Egy csöpp felháborodással a hangjában közölte, hogy kapcsoljam le a világításomat, mert rettenetesen vakítja. Tekintettel arra, hogy nappal is felkapcsolt világítással közlekedek városban is, azonnal a műszerfalra néztem, hogy ellenőrizzem a hátsó ködlámpám visszajelzőjét, de nem volt bekapcsolva. A hölgy eközben folytatta, hogy valami a hátsó ülésemen(!) világít visszafelé, nagyon vakítóan.

Hátrafordultam és természetesen nem volt ott semmi, de ekkor szörnyű sejtés kezdett formálódni bennem. “A Napra tetszik gondolni?” kérdeztem, ami a hátsó üvegből tükröződött a kocsijára. A hölgy ekkor egy szó nélkül visszament a kocsijához, még elnézést sem kérhettem, hogy a Napot nem áll módomban lekapcsolni és még, ha meg is tehetném akkor is minimum nyolc percet (inkább tizenhat az oda-vissza út miatt) kellene várnia, amíg megszűnik a zavaró vakító fény.