Olvasom (NBC News, Revolution News), hogy ezek a derék ukrán szabadságharcos demokraták rossz helyen nyitották ki a heraldika könyvet és teljesen véletlenül náci jelképeket firkáltak a sisakjukra. Minden bizonnyal arra kerestek rá, hogy eddig kik harcoltak az oroszok ellen és teljesen véletlenül választották azt a régi indiai szimbólumot, meg azt a két egészen furcsán írt S betűt, melyek a képeken láthatóak.
Mindez persze döbbenettel vegyes meglepetéssel kell, hogy eltöltse mindazon jól tájékozott politikusokat és ukrán szimpatizánsokat, akik a lassan egy éve elkezdődött, majd februárban felgyorsult események sodra annyival magával ragadott, hogy ennyi idő alatt nem volt idejük elolvasni, mondjuk az Azov zászlóaljról szóló Wikipédia szócikket, melyben minden bizonnyal az orosz hírszerzés helyezett el olyan teljesen alaptalan információkat, hogy milyen szélsőséges kötődései vannak ennek az egységnek, hogy még augusztusban is egy Ukrajnában lezajló katonai hatalomátvételről fantáziáltak és, hogy örömmel üdvözlik soraikban a nemzetközi náci/rasszista szervezetek harcoló tagjait. Olyan apróságokról már ne is beszéljünk, hogy június 10.-én azonnal felmentették azt a parancsnokot, aki szóvá merte tenni, hogy ezeknek a derék forradalmároknak nem kellene annyit fosztogatniuk és a civilek sérelmére elkövetett túlkapásokat is vissza kellene fogni.
Kíváncsi leszek, hogy Merkel meg mer-e egyáltalán szólalni ebben az ügyben? Sokáig, sőt nagyon sokáig meg lehet vezetni az átlagembereket a teljesen jól kézben tartott sajtóval. A leghatásosabb, ha nem hazudnak, egyszerűen csak jól meg kell választani, hogy mi az a hír ami publicitást kap és mi az a hír amiről kussolnia kell a teljes “nyugati” sajtónak. Nem tűnt fel senkinek, hogy bár a maláj utasszállító lelövése után már két nappal közölte az USA, hogy egyértelmű bizonyítékok vannak a kezükben, hogy a szakadárok lőtték le a gépet (később az ukránok közölték, hogy az oroszok, de ez nem jött be), még mindig senki nem látta ezeket a bizonyítékokat? Vagy, hogyan is volt azzal az orosz páncélos hadoszloppal, amit napokkal a segélyszállítmány, plusz a szabadságukat töltő orosz katonák (sic!) érkezése előtt semmisített meg a hős ukrán tüzérség, aztán valahogy sehogyan sem sikerült bemutatni a roncsokat?
Tessék már felfogni a ballibbant oldalon, hogy Ukrajnában a fegyveres puccs (persze lehet forradalomnak is nevezni) során a szélsőjobbos szervezetek igencsak kivették a részüket az összetűzésekből és most behajtják a tartozást. A “polgári” kormány (melyet elfelejtettek megválasztani) nem mer semmi olyat lépni, ami ezeknek a köröknek nem teszik. Láthattuk a videókat, hogy mi történik azokkal a politikusokkal és polgármesterekkel, akik valami olyat tesznek ami nem tetszik a radikálisoknak. Mi volt az új ukrán parlament első politikai döntése? A kisebbségi nyelvhasználat korlátozása. Gratulálok. Egy olyan országban, amelyik a gazdasági összeomlás és egy kisebb háború küszöbén áll a legfontosabb, hogy szívassuk a kisebbségeket. Mindezt az EU teljes politikai egyetértésével, támogatásával. Aztán az új kormány azt is ígérgette, hogy lefegyverzik a félkatonai szervezeteket, de elég volt egy szigorúbb homlokráncolás és már maga a belügyminiszter toborozza az embereket ezekbe a csoportokba.
Putyin erőből politizál, mert nem hagytak neki más lehetőséget. Senki nem nézi jó szemmel, ha egy potenciálisan ellenséges, nukleáris fegyverekkel is rendelkező szövetségi szervezet éppen bázisokat tervez kiépíteni a szomszédságában a korábbi ígéretei ellenére. Vajon mit reagálna az USA, ha az oroszok nekiállnának a korábbi jó kapcsolatok felmelegítése után Kubát telepakolni S-300, S-400, S-500 ütegekkel, természetesen csak és kizárólag védelmi célokkal? Ezek a rakéták védelmi fegyverek, de van egy olyan érzésem, hogy nem néznék jó szemmel. És akkor nagyon finom voltam.
Sokan már nem emlékeznek rá, hogy a nyolcvanas években még teljesen komoly fenyegetés volt a két legnagyobb nukleáris hatalom összecsapása. A béke legnagyobb őre, abszurd módon a kölcsönösen biztosított megsemmisítés doktrína volt. Az elmélet lényege, hogy egy váratlan nukleáris csapás esetén az ellenfélnek még marad annyi nukleáris fegyvere, hogy azzal képes megsemmisíteni, vagy végzetes veszteséget okozni a konfliktus kirobbantójának. Most ezt a status quo-t próbálja az USA a NATO zászlaja alatt egy kicsit “elcsalni”. Ha Oroszország határai közelébe tud telepíteni megfelelő mennyiségű ABM rendszert, melyeknek a gyorsulási fázisban lévő, felszálló orosz ICBM-eket könnyebb egyben leszedni, mint a visszatérő, sokkal kisebb, sokkal gyorsabb és sokkal több célpontot jelentő MIRV robbanófejeket már az USA felett, akkor nagyon el tudják billenteni ezt a mérleget a saját oldalukra. Van valaki, aki elhiszi, hogy egy ilyen konfliktus esetén az amerikaiakat érdekelni fogja, hogy a szövetségeseit emiatt elsődleges célponttá tette az ABM bázisokkal, vagy hogy az ABM rakéták az esetleges nukleáris tölteteikkel pont fölöttünk fognak felrobbanni?
Hát ezért olyan nagyon fontos, hogy az Oroszországgal határos országokra is kiterjesszék a “nyugati demokráciát”, akár náci alakulatok támogatásával is.
Ukrajna mostani vezetői pontosan ugyanolyan korruptak, mint akiket elüldöztek, de a kialakult helyzetben már ők akarják behívni a NATO csapatokat az országba. Hát nem így a legjobb mindenkinek?
Kivéve az oroszoknak…