Tegnap értesültem a “szörnyű”, hírről, hogy már a hétfő estéim sem lesznek biztonságban a táncóráktól, elvégre a most meghirdetett shag és balboa kurzusokra azért elég egyértelmű, hogy be kell menni. Mondjuk tekintettel azokra, akik mindkét tanfolyamra járni szeretnének, lehet, hogy a shag-nek kellene később lennie, mivel az amortizálja jobban az emberek fizikai állapotát, de így is megoldható a dolog megfelelő mennyiségű cserepólóval.
Ennek az egésznek az lesz a következménye, hogy annak ellenére, hogy a jövő héten Szegeden dolgozom és azt terveztem, hogy lent alszom majd egy jó szállodában, minden este vissza kell jönnöm, aztán reggelente irány lefelé. Az már tuti, hogy nagyon sok változatos CD-t kell összeállítanom az autózáshoz, amit egyébként utálok (mármint a hosszú távú vezetést). 🙁
Mai receptajánlatunk:

Ez aztán az elszántság! Hát le a kalappal előre is! Reggelente leautózni Szegedre…Hánykor kelsz így?
Szerintem fél hét körül fogok kelni, fél kilencre lent vagyok, ha nem lesz fagy, vagy havazás. Mit nekem az a napi 300 kilométer! 😉
Évinek hogy felvitte az Isten a dolgát, mi? 😉
A hétfői óráról a budapesti közlekedési káosz miatt lemaradtam, de Szegedről hamar felértem.
Tegnap szépen végigugráltam az órát a Mizu-ban, hazavittem Ancsát és Bazsixot, majd miután hazaértem, irány vissza a Mizuba, ahol sikeresen otthagytam a mobilom. 🙁
Ma reggel irány Szeged, de nem is olyan sokára, már száguldok hazafelé. Ma elvileg balboa, ha egyáltalán még megtartják az óránkat 🙁
Mert kevés a lány? Ritka pedig…
(a tánc férfi-barát tevékenység)
Tegnap a Janicsek féle oktogonos swing órán is kevesebb lány volt, mint fiú, sőt a keddi swingen hallottam, hogy a Láz-ban gyakorlatilag már “vadászni kell” a hölgyekre.