Last Choir Standing – döntő

Ez a műsor is elérkezett a befejezéshez és teljesen önző indokok alapján, végig sikerült érdekesnek maradnia számomra. Ez azt jelenti, hogy szinte egy kórus kivételével a verseny folyamán azok estek ki, akiknek szerintem sem volt helyük a döntőben.

A három, versenyben maradt kórus egy kis közös énekléssel kezdte a műsort és a helyzetüket meglehetősen jól leíró “I’m Still Standing” dalt hallgathatuk meg.

Miután mindhárom kórus előadott egy-egy új darabot a zsűri választott a verseny fordulói alatt már elhangzott produkciókból és azt kellett ismét elénekelni, figyelembe véve a hozzá adott tanácsokat.

Ezután a közönségszavazatok alapján már csak két kórus jutott tovább. Érdekes módon mindkét kórus wales-i volt! 🙂 Írtam én már a verseny elején, hogy azon a tájon nagyon megy az éneklés!

Mindkét kórus egy-egy új darabot adott elő, majd ismét az idegesítő várakozás a szavazatokra.

Ezt az időt azért nem unatkozta végig az ember, hiszen a zsűri férfi tagja (egy elég népszerű tenor) énekelt a kedvenc, döntőbe nem jutott kórusommal egy nagyon jó kis dalt.

Végül, mint a bepakolt videókból azért már sejteni lehetett az Only Men Aloud! kórus nyerte a versenyt. Én egészen konkrétan nekik drukkoltam, de nem gondoltam, hogy tényleg meg tudják nyerni a versenyt. Szerencsére a közönség az én szempontomból “helyesen” döntött! 🙂

Hozzászólások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.