Tegnap este zajlott a címben említett verseny, melyet érdeklődve figyeltem, hiszen elég sok ország tv műsorai között szemmel tartom az ilyen celeb-profi táncversenyeket és kíváncsi voltam, mit is képesek egymás ellen teljesíteni.
Szinte a verseny elején a dánok egy meglepően profi, nagyon technikás táncot adtak elő. Bár a freestyle is engedélyezett volt, de ez általában az eddig látott versenyek során azért latin és standard elemeket is tartalmazott. Most a táncosok ezt figyelmen kívül hagyták és inkább egy kortárs-jazz fúziós koreográfiát adtak elő, melyben szerintem egy kicsit sokat voltak a földön egy ilyen versenyhez képest, de hangsúlyozom nagyon tetszett és nagyon technikás szép táncról volt szó, csak épp nem ide illett.
A zsűri nekik adta a legtőbb pontot, de a későbbiekben az országok szavazatai alapján hátra csúsztak a versenyben. A srác egyébként zenész/énekes, de emellett szép nagyokat tud ugrani…
Voltak aztán egészen bizarr produkciók is, talán az egyik “leggázabb” az volt, amikor az ír versenyzők a latin táncokat próbálták vegyíteni az ír szteppel. Anyám!
Az Azerbajdzsánból érkezett páros leader-je a táncuk után egy alig néhány tíz milliós nézőközönség előtt kérte meg a partnere kezét.
Angol színekben a Strictly Come Dancing negyedik évadjának negyedik helyezett párosa indult, akik egy tangó, paso doble, jive kombinációt táncoltak, mindezt egy zenére! 🙂
A leányzó borzasztó dinamikus, de egy kicsit bizonytalan volt. Az a bizonyos ugrás, amit Len Goodman és Craig Revel Harwood is kifigyeltek, tényleg zseniális volt, meg aztán az egész kűr, nagyon szórakoztató volt számomra. A zsűri borzalmasan lepontozta őket a közönség heves (és jogos) “booooo”-zása közepette. A rendező, pedig igazán megjegyezhette volna, hogy mit látott a kamerapróbán, mert több bonyolultabb figuráról lemaradtunk a rossz időben alkalmazott nagytotálok miatt.
Az est szerintem legszebb (nem biztos, hogy a legjobb, de mindenképpen a legszebb) táncát a finn páros produkálta, mégpedig “finn tangó” kategóriában. Mint megtudhattuk, Finnországban nagy kultúrája van a tangónak, több fesztivált is tartanak évente és kialakítottak egy sajátos a standard- és az argentin tangó keverékéből álló stílust.
Méltánytalanul hátul végeztek a versenyben IMHO.
Végül a zsűri pontozása és a résztvevő országok szavazatai alapján a lengyel páros nyerte a versenyt. Egyáltalán nem voltak rosszak a gyors rész kimondottan tetszik, de azért voltak technikásabb párosok is a versenyben.
Egyébként a lengyelek után oroszok és szovjet utódállamok versenyzői következtek.
Nagyon szép produkciók, és nagyon ügyes minden “amatőr”. Aki ilyen szinten tud táncolni, az ha nem is kapott több éves szakirányú képzést, az én szememben bizony “táncos”.
Az is nagyon szépen lejön, hogy miben tudott a profi és az amatőr fél jól együttműködni. És valahol ez lehet a titka az ilyen együttműködéseknek. Ezért látunk kiváló profikat kínlódni ügyes amatőrrel, és középszerű profikat gyönyörűen dolgozni hasonló amatőr partnerrel, minden azon múlik, hogy a pár megtalálja-e a közös ‘hangot’!
(pl.: az angol versenyző párnál nagyon jól látszik, hogy Vincent rendesen rángatja, nagyon erősen vezeti a hölgyet, de ő ezt jól tűri, és bátran ugrik stb…)
Jó zene választások, stílus választások, minden szinten profi előadás!