De most komolyan. Michael J. Fox, több mint húsz éve küzd a Parkinson kórral. Szinte a diagnózis felállításától kezdve mindent megtesz, hogy támogassa a betegséggel kapcsolatos kutatásokat, őssejtkutatást és a Parkinson kórral kapcsolatos szervezeteket. Ez alatt az idő alatt, erős gyógyszerezés mellett még egy óriási kockázatokat rejtő műtétbe is belement a remegés enyhítése érdekében,

Szombat este a New York-ban rendezett “A Funny Thing Happened On The Way To Cure Parkinson’s” című adománygyűjtő rendezvényen több híres zenész/színész után ő lépett a színpadra és valami zseniálisat produkált!

A felvétel olyan,amilyen, de érdemes megnézni!
A számot egyébként a film UTÁN tanulta meg valóban eljátszani.

Tegnap Kri és Miki társaságában megnéztem a Sorsügynökség című filmet.
Nekem kimondottan tetszett a film, annak ellenére, hogy igen sokan fanyalogtak rajta mivel inkább romantikus film, mint sci-fi, de most nem is ezt szántam a post témájának.

Egyszerűen felháborítónak tartom, hogy olyan minőségű kópiát mernek levetíteni, mint amit láttunk. A MOM Park (Palace Cinemas) multiplexének 4-es termében a film eleve (nem is a film, hanem a reklámok és előzetesek) negyed óra késéssel kezdődött, majd kb. a film egyharmadától kezdődően a sötétebb jeleneteknél (amiből volt elég) már erősen zavaró zöld függőleges karcok jelentek meg a vásznon. A világosabb képeknél ezek a karcok természetesen sötét vonalakként vonultak végig a képen. A kimondottan vastag vonalakból a film végére már hat volt a vásznon, rengeteg vékonyabb karc társaságában.

Úgy tűnik mindezt otthon, kissé jobb minőségben tudnám megnézni a projektoromon és a képméret/látószög arány is hasonló lenne.

Mostanában itthon éppen azzal kísérletezgetek, hogy mindenféle zenei loop-okból, azaz előre elkészített/feljátszott zenei témából, valami épkézlábat alkossak. Ez jutott eszembe a címben említett film nézése közben, ugyanis egyetlen eredeti ötletet sem tudtam felfedezni benne. A már sokszor látott kliséket pakolgatták egy kicsit más sorrendben egymás mögé és kész.

A filmet szerintem NEM viszi el a látvány. Az idegenek űrhajóit, repülőit, harci eszközeit és magukat az idegeneket sem sikerült jobban “megcsinálni”, mint a kevesebb mint fele ennyiből készült District 9-ban. Sőt nem igazán tűnt jobbnak az egész, mint a District 9 eredetijében az Alive in Joburg-ban látott trükkök. Ha pedig “élethű” lövöldözést akar látni az ember akkor a Black Hawk Down, vagy személyes kedvencem a We Were Soldiers sokkal, de sokkal jobban sikerültek.

A történek faék egyszerűségű. Jönnek az idegenek, hogy hozzájussanak a Föld természeti erőforrásaihoz, ezért megtámadják a nagyobb városokat, majd néhány roppant bátor (természetesen amerikai) ember kideríti, hogy mi a lények sebezhető pontja, jól pofáncsapják őket és aztán közlik a világ “maradék” részével, hogy hogyan kell elbánni velük, mert persze senki más nem jött rá a megoldásra. Ja azt elfelejtettem, hogy a “sebezhető pont” egy központi irányító egység kiütése. Most néhányan csodálkozhatnak, hogy miért írtam ide az Independence Day történetét, mikor a Battle: Los Angeles a téma, de meg kell, hogy nyugtassak mindenkit, erről a filmről írtam.

A karakterek hihetetlenül sablonosak, megtalálható itt mindenki, akiket már ezerszer láttunk. A kemény, de az embereiért tűzön-vízen keresztül harcoló őrmester. A terhes feleséget maga mögött hagyó fiatal tiszt, az éppen házasulandó katona a kemény pillanatban végül fegyvert ragadó civil és persze az elmaradhatatlan visító RKK*-k. Sokszor töprengtem a film közben, hogy ezt vajon valami viccnek szánták, vagy komolyan gondolták? Amikor azt láttam/hallottam, hogy az idegenek támadása után kb. két órával, a természetesen még működő TV állomások egyikén a meghívott szakértő éppen azt elemzi, hogy az idegenek járművei víz meghajtásúak és biztos a vízért jöttek mert lám, már (két óra!) most észrevehető az óceánok vízszintjének csökkenése, csendesen lefejeltem az előttem lévő szék támláját.

Olyan apróságokról, hogy az idegeneknek kb. annyi stratégiai érzékük van, mint easy fokozatban a Red Alert 1-ben egy 486-os processzorú PC-nek, már nem is szeretnék többet írni, mert olyan lenne, mint egy földön fekvőt rugdosni.

A legnagyobb jóindulattal adok 3/10-et ennek a filmnek. Bridget Moynahan, egyébként még mindig jól néz ki és ha már a “kinézésnél” tartunk, Michelle Rodriguez-nek, már megtaníthatna valaki egy másik arcot is, mert lassan kezd olyan lenni, mint Derek Zoolander a Blue Steel arccal.

RKK: rohadt kis klambó /Macskafogó/

Bár egy ezen a héten bemutatandó független (csak saját pénzből készült) viszonylag kis költségvetésű filmhez készült vírus videóról van szó sajnos, szinte minden szava igaz.

Update: hogy mennyire telitalálat ez a kis szösszenet, semmi sem mutatja jobban mint az, hogy a srácot, emiatt, kirúgták a MOKÉPtől. Hiába a régi szocialista reflexek, még mindig működnek ebben a szakmában