Szombaton előre megfontolt szándékkal nem mentem el a HJB koncertre. Bazsix leírása alapján biztos nagyon jól érezhették magukat a jelenlévők, de én úgy érzem nem döntöttem rosszul amikor a Forgách utcát választottam.
Finoman szólva nem volt tömeg, de ez kimondottan jót tett az estének, mert nem kellett attól tartani, hogy én mikor lépek rá valaki lábára, mikor vezetem bele a partnerem valakibe aki egy pillanattal előbb még ott sem volt, illetve ugyanezt mikor teszik meg a mellettünk táncolók.
Az est nagy részét végigtáncoltam hozsuzsival, akinek már-már tánc elvonási tünetei jelentkeztek a hétvége felé. Volt néhány nagyon emlékezetes “ez most nagyon ott volt” pillanatunk és amikor esetleg nem volt, az is csak rajtam múlott. Borzasztó sokáig elő sem vettem a fényképezőgépet, inkább táncoltam, így a szokásos adaghoz képest kevesebb kép készült, de pont jól van ez így.
Szerencsére a DJ sok, számomra még táncolható sebességű zenét produkált az este és a Sing-Sing-ben végre feltűnt néhány balboás csoporttársam is, akikkel szintén sikerült egy kicsit táncolni.
Azt gondolom, megérte hanyagolni kicsit a gépet: Az este végén megkeresett az egyik lány a Sing-Sing-be bekukkantó ismerős salsás társaságból, hogy megkérdezze, hol tanulunk boogiezni, merthogy őt meggyőzte, amikor a “Dream a little dream”-re látott minket táncolni – és ilyet ő is akar. (Állítólag ez a kedvenc száma.) Szóval nyertünk valakit az ügynek – már nem volt hiába az este 🙂
Egyebekben pedig köszönöm a táncokat!
Én köszönöm az táncokat és én is úgy érzem, határozottan megérte a kevesebb kép a helyettük kapott élményt. 🙂
Ma este beszélgettem az érdeklődő lánnyal újra: Jelentem, elkezdett boogiezni! 😀
Na tessek, es ehhez neki minket kellett latnia! 😀
Esetleg (ha nem kellemetlen) megerdeklodhtned tole, hogy tulajdonkeppen mi is tetszett neki a mi tancunkban, hogy erre az elhatarozasra jutott!
Ááá, most tényleg eláruljam? Pedig olyan jót úsztam az elhallgatás szülte dicsőségben! 😀
Na de így fair: Igazából azért nézett elsősorban minket a teremben, merthogy mi voltunk az ismerősök, és tk az fogta meg igazán, hogy a “Dream a little dream” az abszolútdenagyonlegkedvesebb száma, és salsás lévén eddig eszébe sem jutott, hogy erre táncolni is lehet. És akkor látta, hogy de – lehet.
Igazából talán nem is baj, hogy már minket látva kedvet kapott, mert amikor legközelebb kicsit jobban körülnéz, jöhet a következő pozitív sokk: Igen, lehet ezt különlegesen profin is csinálni…
(De azért muszáj megtartanom mégis még egy falatkát a dicsőségből: Végülis ha nem vagyunk mi ott, talán be sem jönnek a Sing-Singbe… 😉 – Már amekkora hiba egyébként nembejönni! )