Vasárnap, már-már tömegnek nevezhető létszám jött össze, hogy megnézzük a So You Think You Can Dance újabb epizódjait. Emő, Kri, Réka, tmt, Teetoo, Lllaci, Árpi, valamint jómagam figyeltük erősen a táncosok produkcióit.
A múltkor azt írtam, hogy bizakodom az új évadban, hiszen ugyanannyi “kedvenc” produkcióm volt az első adásban, mint tavaly. Most egy cseppet elbizonytalanodtam. Nem azért, mert a második fordulóban nem találtam kimagasló teljesítményt, mert találtam, mégpedig ismét kettőt. A bizonytalanságomat az okozza, hogy pontosan ugyanattól a két párostól láttam ezt a két táncot, mint az első körben. Ez nem jó jel.
Katee és Joshua ismét nagyot alkotott a koreográfusukról nem is beszélve. A páros, bár finoman szólva egymástó távol álló táncos előképzettséggel rendelkeznek, szinte tökéletesen tudnak együtt dolgozni a színpadon. Ebben persze a koreográfusnak Tyce Diorio-nak is óriási szerepe van, aki nem akarta egyikőjüket sem erőszakkal beleilleszteni valami sablonba, hanem figyelembe vette az egyedi pozitívumokat és még véletlenül sem hagyta, hogy egy-egy technikai hiányosság napfényre kerüljön.
Kherington és Twitch keringőjével volt egy apró problémám, de ez semmiképpen nem az ő hibájuk. A produkció maga egyébként gyönyörű volt a leányzó tényleg lebeg és repül a levegőben, hihetetlen könnyedek és lágyak, ahogy az kell. A csajból tényleg sugárzik valami. Twitch pedig hip-hop táncos létére (bár vannak itt azért mindenféle “gyanús” előképzettségek) is telitalálat. Kellően erős és stabil az emelésekhez, de képes lágyan is mozogni.
Az említett apró negatívum a következő. Ez a produkció, nevével ellentétben sok minden volt, csak bécsi keringő nem. Egyetlen lépést nem tettek “tartásban”, egyetlen jobbra-, vagy balra fordulatuk nem volt. Az amerikában elterjedt ún. “smooth” stílusból nem lógott volna ki, de hivatalosan ez most bécsi keringő volt. Nem a kötözködés a célom ennek megemlítésével, de ezek után milyen alapon mondják majd egy krump koreográfiára, hogy nem volt elég agresszív? Krump helyett hip-hop-oltak és kész.
Apropó hip-hop. A kiszavazó showban, Shane Sparks hű volt önmagához, azaz egy egészen zseniális csoport koreográfiát rakott össze a táncosoknak.
Az a helyzet, hogy két olyan lány is van a mezőnyben, Comfort és Chelsea, akik a saját stílusukon kívül botrányosan gyengén produkálnak a zsűri pedig rommá dicsérte őket. Az eheti (és a múlt heti) kiesők, pedig nagyon nem érdemelték meg ami velük történt. Egyrészt ezen a héten Susie-t, gyakorlatilag azért bírálta a zsűri, mert nem táncolta le a színpadról a partnerét. A saját stílusában táncolt, de annyira visszafogta magát, hogy a páros harmonikus benyomást keltett, és tette mindezt a partnere rettenetesen “gáz” vezetése mellett, ahol az összes forgatásnál megpróbálta őt kilökni a tengelyéből… 🙁
Jajjnekem ez a hip-hop milyen jó volt.
Közben kiderült, hogy Twitch anno a Wade Robson Project című mtv-s műsorban is osztotta már a témát pár évvel ezelőtt… Kri arcmemóriáját illeti a köszöntés! 🙂
És még, ha csak a Wade Robson project-ben láthattuk volna! 🙂
IMDB: http://www.imdb.com/name/nm2798774/
Még jó, hogy már kb. 300x láttam a filmet! 🙂
Hajrá Twitch! Te vagy a kedvenc!