Ha már volt optimista videóról szóló bejegyzés, legyen egy pesszimista is.
Már több mint egy éve porosodott az Angliából rendelt Threads című film a polcomon, de eddig nem volt sem időm, sem megfelelő hangulatom, hogy belekezdjek. A filmet még nem láttam, csupán olvastam róla, egyrészt néhány “hivatásos” elemzést, másrészt rengeteg nézői véleményt. A nézők szinte teljesen egyetértettek abban, hogy aki az eredeti bemutató idején, 1984-ben látták, maradandó “károsodást” szenvedtek a filmtől. Volt aki már a film közben rosszul lett, többen, hetekig-hónapokig nem aludtak normálisan utána, mert rémálmaik voltak.
Ja, hogy azt elfelejtettem írni, hogy NEM egy horror filmről van szó?
A történet lényege, hogy a NATO és a Szovjetunió közötti kakaskodás odáig vezet, hogy egy harmadik ország területén végül közvetlenül összecsapnak a amerikai és szovjet csapatok. Az egyik oldal kis hatóerejű taktikai atomfegyver(eke)t vet be a hadszíntéren, mire a túloldal atom töltetű légvédelmi rakétákat alkalmaz és az egész oda- és visszacsapás forgatókönyv teljesen elkerülhetetlenül odáig vezet, hogy totális termonukleáris háború kezdődik.
A két oldal kb. 3000 Megatonnányi robbanófejet lő ki egymásra (ez kétszáz ezer olyan bombának felel meg, mint amit Hiroshimára dobtak), ebből Nagy-Britannia 210 Megatonnát kap.
A film Sheffield-ben játszódik, melynek vegy- és acélipari létesítményei vannak, valamint a város határában NATO reptér található, ami “ideális” célponttá teszi. A cselekmény nagyon lassan indul a karakterek bemutatásával, akik élik a mindennapi életüket, miközben a háttérben bekapcsolt TV készülékekből és rádiókból hozzánk is eljutnak azok az információk, melyek a nemzetközi konfliktus előbb politikai, majd katonai kiterjedését jelzik.
A városlakók kb. annyi figyelmet szentelnek az eseményeknek, mint mi a Grúz-Orosz konfliktusnak, mindenki inkább a magánéleti problémáival van elfoglalva. A helyzet valóban komolyra fordulását az jelzi, amikor a polgármesternek elő kell vennie egy bezárt fiókból azokat a könyveket, melyek utasításokat tartalmaznak a készletek felhalmozására a szakértők “behívására”.
A kommunikációs eszközökből valós polgári védelmi (CD Civil Defense) információkat hallhatunk és talán ezek még rémisztőbbek a fikciós körülményeknél, hiszen ezt akkoriban (84-ben meglehetősen nagy volt a feszültség a NATO és a VSZ között) komolyan gondolták.
Aztán bekövetkezik az elkerülhetetlen. Teljesen logikusan az ellenfél egy nagy hatóerejű, magas légköri robbantással kezd, ami megbénítja a kommunikációt az elektromos hálózatot és szinte mindent, aminek a működéséhez áramra van szükség, ezután érkezik a környékre a totális pusztítást szolgáló két-három töltet.
A film itt kezd el lényegesen eltérni az ilyen témában már látott egyéb feldolgozásoktól. Nincs ugyanis hős, aki az utolsó pillanatban kimenti a romok alatt rekedteket, nincsenek heroikus küzdelmet folytató orvosok, akik a legreménytelenebb áldozatokat is megmentik. Nincs SEMMI!
A központi hatalom teljesen összeomlik és a maradék sem úgy működik, ahogy mi azt el szeretnénk képzelni. A rendelkezésre álló minimális erőforrásokkal szándékosan nem kezdik meg a mentést és pl. az élelmiszer tartalékok kiosztását hetekig az atomcsapás után, hogy a sérültek, vagy rossz állapotban lévők ne növeljék “feleslegesen” a létszámot. Ne legyünk naivak, ez a valóságban is pontosan így történne.
Egy atomcsapás után a kiszóródás (fallout) miatt minimum két hétig amúgy sem lehetne mit tenni, mert a mentőalakulatok (ha egyáltalán lennének) a saját biztonságukat veszélyeztetnék, ha a szabadba mennének.
A közszolgáltatásoknak természetesen vége, mindenki saját magára van utalva. Élelem és ivóvíz, csak a saját tartalékok, de feltehetjük a kérdést, hogy “na és akkor mi van?” Be lehet ugyanis tartalékolni egy családnak arra a bizonyos két hétre, akár néhány hónapra is, de egyszer csak vége van a készletnek és se állatok (a patkányon, csótányok kívül), sem növények, hiszen éppen egy nap nélküli jégkorszak kellős közepén üldögélnénk, mivel a légkörbe jutott több millió tonna portól meglehetősen sötét és hideg lenne, ami a növénytermesztést is tökéletesen meggátolja.
A film szerint Anglia visszazuhan a középkorba, márpedig annak is a sötétebbik részébe és ott is maradnak…
Einstein-nek tulajdonítják a következő mondást “I know not with what weapons World War III will be fought, but World War IV will be fought with sticks and stones.”, ami szabad fordításban valahogy így hangzik “Nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel vívják, de a negyediket kövekkel és botokkal fogják”.
A Google videó jóvoltából az egész film megnézhető a neten:
A Jericho c. viszonylag új amerikai sorozatot láttad? Hasonló a téma. Kísérteties… mások az ellenségek, más a helyszín, de a szitu hasonló – bár nem állták meg, hogy legalább egy, de inkább kettő “hőst” be ne rakjanak, jó amerikai módra. Az megint más kérdés, hogy ezek a hősök néha bénák is tudnak lenni, meg sokszor tanácstalanok. 🙂
Őőőőőő…
A Jericho-t ehhez a fimhez hasonlítani, kb. olyan, mint valamelyik Michael Dudikoff, vagy Chuck Norris főszereplésével készült vietnami haborús témájú filmet az Apokalipszis most-hoz.
A Jericho-ban egyébként néhány kis hatóerejű (néhány 10 kilotonnás) töltetet robbantottak az amerikai városokban, itt pedig egy totális, globális termonukleáris háborúról van szó.
“Hozsánna néked, Leibowitz”. Már ami a lehetséges utózmányokat illeti 🙂
tmt: Jaja! Nekem is ez jutott eszembe különösen azért, mert a kórházban, azaz nem is oly rég, megint elolvastam ezt a könyvet.
Feri: jól van, jól van. Filmet nem láttam, csak Jericho-t, és különben is, csak a témát igyekeztem hasonlítani, nem az egész művet (mivel ugye filmet nem ismerem). Ja, és hasonlítottam mélységet/minőséget (mivel filmet nem ismerem). Azt viszont el kell ismerned, hogy témafelvetés hasonló.
Hozsánna néked, Leibowitz: szintén ilyen téma? Már egy ideje szemezek vele, de még nem olvastam.
Az előbb kimaradt egy “nem” onnan, hogy “nem hasonlítottam a mélységet/minőséget”…
Ó, hogy miért csak most találtam erre a posztra…
A Threads a legjobb a témában. Nem csodálkozom, hogy sokan annyira kiakadtak rajta, bőven 30 felett is hátborzongató és tömören horrorisztikus, amit ez a film bemutat, és nincs kétség, a helyzet semmiképpen nem lett volna jobb, ha bekövetkezik egy ilyen háború.
Poszt-nukleáris holokauszt fannak tartom magam, ha van egyáltalán ilyen kategória (bizony, a Hozsánna néked, Leibowitz! nagy kedvencem), nagyon sokáig csak reméltem, hogy láthatom a Threadset. Én is beszereztem a dvd-t, most már az a nagy álmom, hogy lesz belőle egyszer magyar kiadás. Persze, ez aztán tényleg hiú ábránd, mifelénk a Másnap (The Day After) sokkal ismertebb (pontosabban nálunk a Másnap az ismert film), és az is csak vhs-en jött ki. Jó-jó a Másnap, de a Threads bőven köröket ver rá.
Nem mellesleg a Testament is jobb a Másnapnál, pedig abban még egy fényképet sem mutatnak az atomtámadásról, viszont a film atmoszférája elképesztően lehangoló.
És ott van még a The War Game Peter Watkinstól, ami ugyan hosszra fele sincs a Threadsnek, de azért odatette magát a rendező, annyira, hogy a BBC 20 évig be sem mutatta a tv-ben, mert… hát erről megoszlanak a vélemények, van, aki szerint túl sokkoló volt (ebben van valami), mások szerint pedig azért nem engedték adásba, mert kedvezőtlen színben tüntette fel a kormányt és intézményeit (ebben is van igazság). 1966-ban viszont a film elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat FIKCIÓS filmként.
Nekem ezekben a filmekben pont az tetszik, hogy nincs mellébeszélés, nincs semmilyen feloldás, elindul a film egy valamifajta csúcsról, és a végére egy sötét völgybe ér, és kész. Lehet gondolkozni, megéri-e. Persze, ilyen veszély nem fenyeget manapság, makszimum valamifajta táskabomba vagy piszkosbomba, úgyhogy marad a borzongás és a gondolkodás, hogy milyen világ is volt a hidegháború idején.
@Tralfamador75: a Fail Safe, hogy tetszett?
@Tralfamador75: A “The War Game” nagyon komoly. Szerencsére az is fent van a YouTube-on.
Ó, asszem elég égő, hogy nem láttam a Fail Safe-et:-o
Látom, van két változata is, nos, akkor azt hiszem, megtekintem.
Valóban komoly a The War Game, az eutanáziás jelenetre tényleg azt mondom, hogy nagyon nehéz (főleg a 60-as években az lehetett), mint a Threadsben az a rész, amikor a statáriumot mutatják.
Egyébként nekem tetszett a Russel Mulcahy-féle On The Beach is (igazi ker.tévés cím a Veszélyes jövő), talán még jobb is, mint az eredeti film (bár az tény, hogy a téma amúgy nagyon hidegháborús), viszont a könyvet sajnos gyengének találtam (bár lehet, hogy ebben a fordítás ludas).
És akkor még egy “kötelező darab”: A halott ember levelei Konsztantyin Lopusanszkij-tól, 1986-ból. Ha lehet a zsánerrel kapcsolatban ilyet írni, akkor ez egy gyönyörű film. Művészileg is és mondanivalóját tekintve is. Amikor megnéztem, én csodálkoztam azon, hogy a Szovjetunióban nem került indexre a film.
Köszi a tippet, megnézem a Fail Safe-eket, s megírom, hogy tetszettek-e 🙂
Mielőtt megnézed a modernebb Fail Safe-et, mindenképpen tudnod kell, hogy az egy élő(!) televíziós adás felvétele.
Clooney, hatalmas rajongója a régi televíziós műsoroknak és az ötvenes években, amikor még nem létezett mágneses videó rögzítési megoldás, egy TV játéknál két út állt rendelkezésre. 16mm-es fimre vették fel és a filmet küldték adásba, vagy élőben adták az egészet.
Clooney meggyőzte a színészeket (nem, semmi szereplő gárda) és a TV társaságot, hogy az egészet csinálják meg élőben, fekete fehérben és így került adásba.
A 64-es változat talán jobb egy kicsit, de a 2000-est is mindenképpen érdemes megnézni.
Ha rengeteg időd van akkor még az 1990-es “By Dawn’s Early Light”-ot ajánlom, hasonló témában.
Rengeteg időm nincs, de majd szorítok rá időt 🙂
Látom, a By Dawn’s…-hoz nincs magyar felirat, az értékelések alapján talán érdemes lenne kicsit magyarítani is 🙂