Madách Musical Tánciskola, 2011 február

Már bátran írhatom, hogy “hagyományosan”, ismét megnéztem a Madách Musical Tánciskola féléves bemutatóját, ami egészen kiválóra sikerült. Most mutatkoztak be első alkalommal a színészképzősök akik az előadás első számaként egy énekes/táncos produkciót mutattak be. Nekem személy szerint két srác hangja tetszett a legjobban, néhány lány egy kicsit furcsa helyen képezte a hangokat, de persze ez szigorúan magánvélemény és az ízlésről nem szeretnék vitatkozni.

Egy nagyon humoros szövegű számot választottak és teljesen megérdemelten arattak hangos sikert.

Az ezt követő táncos produkciók, szinte mindegyike színvonalas és jól összerakott volt. Kiemelkedett közülük a szakképzősök modern előadása, amiről IMHO egész jó képeket lehetett kattintgatni. Jó volt a történetvezetés, jó volt a látvány és természetesen maga a prezentáció is nagyon jól sikerült
[smooth=id:15;]
Mostanában valahogy nincs kedvem a hátamra venni a több tonnás fotós hátizsákomat, így csak az alapgéppel és két fix objektívvel (50, 85) a zsebemben indultam neki az előadásnak. Nagyon sajnáltam, hogy másnap nem tudtam elmenni, amikor már tudtam volna, hogy mire érdemes készülni.

Kivételesen a Facebookra pakoltam fel a kiválogatott képeket, mégpedig ide.