Category: Személyes

Oct 30 2015

Immobilizálódás

blackberry-q10A szerda elég sok szempontból nem volt életem egyik legszerencsésebb napja, de a nap történéseire az tette fel a koronát, amikor a szeretett BlackBerrymet egy elegáns mozdulattal beleejtettem egy vödör vízbe, mely természetesen nem desztillált víz volt.

Telefon kiemel, hátlap lekapva, akkumulátor, SIM kártya, Micro SD eltávolítva a telefont pedig beraktam egy dobozba, amit szilikagéllel töltöttem fel, hogy a lehető  leggyorsabban eltávolíthassam a nedvességet az eszközből. Felhívtam a “magenta” ügyfélszolgálatot és feltétel nélküli hívásátirányítást kértem a lakásban fellelhető tartalék telefonra, ami egy ezer éves “nagymamatelefon“. A telefon korából következően, ebbe a készülékbe sajnos nem tudtam átrakni a BB-ből kiszedett SIM kártyát. Néhány óra múlva aztán előszedtem a BlackBerryt a szilikagél alól, beraktam a kártyákat és az akkumulátor, majd izgatottan bekapcsoltam. A boot folyamat szépen lezajlott a PIN kódomat is sikerrel beütöttem, amikor észrevettem (hiszen a belépéshez nem kellett használnom), hogy az érintő képernyő nem reagál.

Szerencsére a számítógépemmel összekapcsolva még minden adatomat le tudtam róla menteni, aztán kezdhettem törni a fejem, hogy mi is legyen a következő lépés? Valahonnan az agytörzsemből elindult egy kósza gondolat, hogy mintha a készülék megvételekor rábeszéltek volna valamilyen biztosításra, így felhívtam a “magentáék” ügyfélszolgálatát, hogy van-e nekem ilyenem, illetve mit lehet tenni egy ilyen baleset után. Valóban volt/van biztosításom és ez elvileg érvényes a vízbe ejtésre is. Kaptam egy újabb telefonszámot, melyet felhívva megérdeklődték, hogy mi történt, majd közölték, hogy két nap múlva pénteken (azaz ma), futárt küldenek a készülékért.

Szerintem itt került az első néhány homokszemcse a folyamatba. Egyrészt a “futár valamikor reggel nyolc és délután öt között érkezik” egy csöppet tág időhatár és azt jelenti, hogy az ember egy egész munkanapot a várakozással tölthet. A másik homokszem a reakcióidő. Ha ma elviszik a készüléket az tuti, hogy hétfőig nem kerül szervizes kezébe, de inkább egy kicsit később. Tipikusan vízbe ejtett telefonoknál elég kritikus, hogy milyen hamar kezdik meg a telefon tisztítását/javítását, mivel a vízzel bekerült szennyeződések, azonnal nekiállnak korrodálni a telefon belsejében szabadon lévő fém részeket. Értem én, hogy a telefonok többségét érdemesebb cserélni, mint javítani, de ez akkor sem egy szerencsés hozzáállás.

Most éppen a telefon teljesen üresre törlése folyik a gépemhez kapcsolva, szerencsére a biztonsági funkciók tekintetében a Blackberryk még mindig a csúcson vannak szerintem, aztán folytatódik a várakozás.

Ha már sikerül kimozdulnom, átveszek egy a mostaninál azért kicsit modernebb NOKIA “butatelefont” és átpakolom bele a SIM kártyát, hogy legalább az SMS-eimhez hozzáférhessek. Most minimum két hétig se mobil internet, se mobil email, se mobil facebook.

Hogy fogom én ezt kibírni!? 😉

Ps: öröm az ürömben, hogy ezt a telefont elvileg elég lesz hetente töltőre dugni! 🙁

PsII: a biztosítási és javítási fejleményekről, majd beszámolok.

Aug 09 2015

Gyík Gyula IV. – Happy(?) End

Egy hét késéssel számolok be a múlt héten történtekről, mivel eddig nem volt időm annyi ideig leülni a blog admin felülete elé, hogy megírjam a történet befejezését.

Gyulát a legutóbbi beszámoló után nem sokkal átköltöztettem egy sokkal tágasabb lakásba. Az új tároló alapterülete kétszer akkora volt, mint amekkorában addig lakott. Nem akartam ezt a csiszolópapíros dolgot tovább erőltetni, ezért az új házba olyan felületű mászkálásra szolgáló köveket akartam rakni, melyeknek kellően érdesek ahhoz, hogy megkönnyítsék a lábakra ragadt purhab távozását.

A Kő és Kövek Kft.-re esett a választásom. A biztonság kedvéért felhívtam őket, hogy hajlandóak-e olyan vevőt is kiszolgálni, aki csak két öklömnyi darab követ szeretne elvinni, mert terráriumba lesz. Biztosítottak róla, hogy gyakorlatilag egy marék kavicsot is vásárolhatok. Megérdemlik a reklámot, mert amikor odaértem és nézelődni kezdtem azonnal mellettem termett a cég egyik (szerintem) vezetője és annak ellenére, hogy már az elején mondtam neki, hogy én vagyok az aki két kisebb darab szikláért jött, végigkalauzolt a különböző kövek között és mindegyikről mesélt valamit. Végül egy vulkáni tufa darabot és egy megkövesedett nádakból álló “mászósziklát” választottam.

DSC_7062

Ennyire szépséges szép volt a felülete, ennek a különleges szikladarabnak. Azok a köríves, üreges képletek a megkövült nádszálak.

Gyula nagyon megkedvelte és rengeteget szaladgált, napozott, vagy éppen evett ezen a kövön tanyázva, nem is beszélve arról, hogy itt pózolt nekem a fotókhoz a legszívesebben.

Mint azt éles szemű olvasóim felfedezhették a fenti képek némelyikén, bizony a megfelelő mozgás és felület hatására Gyula lábairól szép lassacskán, egyenként eltűntek a purhab kesztyűk. Borzalmasan sajnáltam, hogy ez a természetes folyamat sajnos azzal járt, hogy Gyula elvesztette az ujjai döntő többségét. Sosem fogom/fogjuk megtudni, hogy vajon ez a dolog, már a “baleset” pillanatában eldőlt-e, mivel a purhab megkötése egy nagyon hidrofil folyamat, azaz rengeteg vizet von el. Lehetséges, hogy a cérna vékony ujjacskák néhány órán belül annyira kiszáradtak, hogy elhaltak.

A lábak állapotát talán ezen a képen lehet a legjobban felmérni. Nem mellesleg a pocak állapotából arra lehet következtetni, hogy nemrég evett 🙂

DSC_7319

Megszabadulva a gumóktól, Gyula a kevés ujja ellenére is meglepően fürgén szaladgált és nagyon ügyesen mászkált és ugrált(!) a köveken. Valószínű, hogy teljesen függőleges felületeken már nem tudna felfutni, de ezen kívül nekem teljesen életképesnek tűnt. Vígan fogdosta a kukacokat és a tücsköket, bár bevallom az utolsó hetekben a megehető tücskök számát minimalizáltam, mert egyszerűen megkedveltem őket és sajnáltam, hogy ebéd lesz belőlük. Szerencsére Gyula nagyon jó étvággyal fogyasztotta a lisztkukacokat is.

Másfél hétig kísértem figyelemmel, hogy nem gyulladnak-e be az ujjai és megfelelően záródnak-e a sebek, valamint képes maradt-e az önálló léthez szükséges szaladgálásra, mászásra és vadászásra és a múlt hét végén úgy ítéltem meg, hogy itt az ideje, hogy búcsút vegyünk egymástól.

Elkészítettem róla az utolsó fotót az ideiglenes lakhelyén az egy hét híján két hónap “fogság után”,
DSC_7613

majd bepakoltam a kis hordozóba és irányt vettem Budaörs felé, mert az elengedés helyének az ottani leginkább mészkőből álló terepet tartottam optimálisnak. Gyula egész úton megpróbált valahogy kiszökni, de szerencsére nem sikerült neki. Budaörsön aztán csatlakozott hozzám Kri és Miki, valamint a két már nem is olyan kisméretű rokon és elgyalogoltunk a szabadon engedéshez jónak tartott helyre. Első lépésként a maradék kukacokat “engedtem szabadon” bízván abban, hogy Gyula kihevervén a sokkot örülni fog a könnyen elejthető zsákmánynak.

Ezután következett a szabadon engedés pillanata, ami valahogy csak nem akart egy pillanat lenni. Mint a következő képeken is látszik, miután kinyitottam a kisállat hordozót, hirtelen alább hagyott Gyula részéről az a nagy menekülési vágy, amit az autóban produkált és nem akart elmenni.

Kimondottan rossz érzésem támadt ezzel az egész vissza a természetbe (ez itt most nem Rousseau idézet volt, hanem szó szerint kell értelmezni, azért nincs idézőjelek között) akcióval kapcsolatban. Aztán persze eszembe jutott, amikor itthon is lelkesen kaparta percekig a terrárium oldalát és mindent megtett annak érdekében, hogy megszökjön, aminek kellően gyors, kegyetlen és véres következményei lettek volna a lakásba “beépített” négy gyilkológép következtében. Amíg ezeket végiggondoltam Gyula végre elhatározta magát. Nagyon komótosan kimászott a dobozból és elvegyült a fűszálak között.

DSC_7640

DSC_7642

 

Jul 15 2015

Gyík Gyula III. – média kit :)

Néhány új fotó és egy videó, Gyík Gyuláról.

DSC_6960 DSC_6930 DSC_6940 DSC_6942 DSC_6943DSC_6962DSC_6964

 

Jul 12 2015

Gyík Gyula II.

A post elején a két legfontosabb hír:

  • Jó hír: Gyík Gyula még él, táplálkozik, úgy néz ki stabil az állapota 🙂
  • Rossz hír: a lábaira ragadt purhab státusza nem nagyon változott, pedig elég sok mindennel próbálkoztam az előző post által leírt történések óta eltelt három és fél hétben 🙁

Miután berendeztem a gyík új lakhelyét, rögtön egy igen komoly “erkölcsi” dilemmába futottam a táplálásával kapcsolatban. A gyíkféléknek (és úgy általában a hüllőknek) megvan a rossz tulajdonsága, hogy csak élő táplálékot hajlandóak fogyasztani. Ehhez a megfelelő szaküzletben, gyíkfélék részére többféle méretű (hangya, légy, kicsi, közepes, nagy) élő tücsköket lehet kapni. A probléma az, hogy én szándékosan, csak szúnyogot és hangyát mészárolok. Berepülő legyet és egyéb élőlényeket, ha hamarabb kapom el mint a lakásba beépített négy gyilkológép (két cirmos és két fekete), akkor inkább kipakolom az ablakon. Tudom, hogy ez a hozzáállás hihetetlenül álságos/ képmutató/ hipokrita/ farizeus (a megfelelő rész aláhúzandó 😉 ) egy húsevő részéről, de ez van. Erről nincs kedvem ideológiai vitába bonyolódni. A két alternatíva közül:

  1. gyík éhen hal
  2. néhány tücsök a tápláléklánc alján végzi

Végül a tücskök beáldozását választottam. Persze miközben hazafelé szállítottam az első adag légyméretű tücsköt, már meg is sajnáltam őket, sőt kettővel össze is barátkoztam. Nem véletlenül nem tartottam eddig soha hüllőt, pedig a gyíkféléket nagyon kedvelem, de ez most kényszerhelyzet.

Az etetést csipesz helyett úgy oldottam, meg, hogy beengedtem néhány tücsköt a szedett-vedett terráriumba aztán oldja meg a természetes kiválasztódás. A tücskök hátránya a zárt terület a gyík hátránya, hogy a lábán lévő bumszlik miatt nem tud rendesen mozogni. Két naponta az életben maradt csapatot szabadon engedem.

Mivel a lehető legkevesebbre szerettem volna redukálni a táplálékként felhasznált tücsköket – azaz a lehető leggyorsabban meg szeretnék szabadulni Gyík Gyulától –, ismét kísérletezésbe kezdtem. Apró, 2x2mm-es kockákra vágtam a mintaként felhozott purhabot és hétféle oldószert próbáltam ki, sajnos eredménytelenül. A képen az öt perc utáni állapot látható a gyakorlatilag teljesen ép kockákkal.

DSC_6199

Mivel a kémiai megoldás egyáltalán nem működött, még megpróbáltam a mechanikai eltávolítást is, magyarán nekiestem a teszt purhab tömbnek egy reszelővel és meglepően jól működött a dolog! Mivel a gyík lábának reszelgetése nem tűnt igazán megoldható dolognak, úgy gondoltam ezt a feladatot rábízom, hogy oldja meg öntevékenyen. A terrárium oldalára két helyre is csiszolóvásznat rögzítettem, így amikor azokon mászik, saját maga koptatja a ragacsot.

DSC_6282

A macskák továbbra is roppant nagy érdeklődéssel szemlélik Gyula tevékenységét a terráriumon belül. Azt hiszem az ő legnagyobb szerencséje, hogy még nem sikerült kiszöknie.

DSC_6421m

Végezetül egy portré.

DSC_6430

(folytatás következik)

WordPress Themes